Vajdics Krisztina : A szökés

Hétfő reggel a fővárosi gangos ház folyosóján óvatosan végigsétál a fény…

 

 

Hétfő reggel a fővárosi gangos ház folyosóján óvatosan végigsétál a fény, kávékotyogással, vízcsörgéssel, papagájrikoltással, macskamotoszkálással indul a szokásos hétköznapi élet. Béla a harmadikon, sötét aktatáskával a kezében kilendül az ajtón, Éva, a felesége elpakolja a reggeli maradványait, bekészíti a mosógépbe a mosnivalót, Zolika, a kisfiuk álmában motyogva a másik oldalára fordul. Kovács Tamara könnyű, drapp szandálban, világos szövettarisznyát lebegtetve trappol lefelé a lépcsőn a másodikról, lágyan rezeg vöröses haja, bő nyári ruhája. Sietve csenget be barátnőjéhez, Ágotához a földszinten. Szélesen gesztikulálva együtt lépkednek tovább a buszmegálló felé vezető járdán.

Nem sokkal utánuk indul el Bodó Beáta az első emeletről, szürke kosztümben, fekete lakkcipőben, karján divatos lakktáska ring. Párja, Kornél még marad egy kicsit, hiszen ráér. Szépen, akkurátusan kitakarítgat, kiteszi az ágyneműt az ablak párkányára, letörli a port, felporszívózik, majd egy vakítóan fehér, rövid ujjú inget, szürke szövetnadrágot és egy sötétkék nyakkendőt magára kapva, szorongó léptekkel a munkaügyi központba indul. Az éjszakai műszakba járó Kótor Zoli már mélyen alszik a földszinten, Széplakiné összeráncolt homlokkal éppen hosszú listát ír az urának. „Kiló kenyér (Pestföldi), liter tej (Lilla), egy doboz filteres tea (Clinton), vaj (Zamat vagy mi)…” a bevásárolnivalóról, Hegedűs Lóránd a harmadikon lábát szétvetve mélyen horkol az összekuszált ágyneműben. A kissé kócos, molett Margitka, aki tegnap könnyelműen nála töltötte az éjszakát, szökni próbál.

Szökni próbál, mivel reggelre megvilágosodik előtte saját nyomasztó helyzete, s az erősen spicces állapotban éjszaka kicsusszant ígérete, feleségül megy ehhez az idegenhez. Ráadásul neki is munkába kell mennie! Amikor sajgó fejjel, sietve felöltözik és a visszhangzó horkolást maga mögött hagyva kioson a gangra, sajnálatára zárva találja az átjáró ajtaját. Amint a korlátra támaszkodva nézelődik, felfedez egy izgalmasnak látszó menekülési útvonalat. Hogyan lehetne innen lemászni, gondolkodik, de elveti szökési tervét, mert a ház mögötti erdőben kísérteties állathangokat vél hallani. Visszahúzódik a lakásba, és az apró, keskeny konyhában ücsörögve, kávét szürcsölgetve tovább gondolkodik a megoldáson. Amikor a szobából többször megismétlődő gyanús zajokat hall, elindul az ajtó felé, és alaposabban megfigyeli a kulcsot a zárban.

— Szerintem ez az! — gondolkodik, odasiet a folyosó ajtajához és remegve kipróbálja. — Van isten! — suttogja, s amíg így ügyetlenül zörög a kulccsal, az ajtó melletti lakásból előbukkan egy ősz hajú néni kedves arca, aki azonnal átlátja a helyzetet.

— Kedveském! Csak nem a hatvannyolcból? Éppen a minap engedtem ki egy hölgyet! Ki tudja nyitni?

— Igen, köszönöm szépen! — motyogja Margitka, de amint a néni visszabújik a szobába, azonnal rájön, hogy ez így nem lesz jó. Az ajtó ugyanis becsapódik közben, és ismét csak kulccsal nyitható. Lecsen hát egy piros muskátlival telerakott virágtartót a folyosó korlátjáról, és a nyitott ajtóhoz támasztja. Villámgyorsan visszasiet a táskájáért, visszateszi a kulcsot a zárba, kívülről becsapja a lakásajtót, s már indul is kifelé. Eközben mindvégig hallja Lóránd hangos horkolását. Bármilyen furcsa, ez az egyébként meglehetősen idegesítő hang most megnyugtatja. Már majdnem vidáman, de mindenképpen megkönnyebbülten siet ki a folyosóra, a virágos ládát egy laza mozdulattal az ajtó mögé taszítja, majd leszáguld a lépcsőkön és kisétál a sza-bad-ba! Telt alakja, kerek keblei csak úgy rengenek könnyű, színes nyári ruhájában, amint a megállóba kanyarodó csuklós buszhoz szalad.

 

Kornél a munkaügyi központ folyosóján, a halkan beszélgető emberektől félrehúzódva egy magányos széken újságot olvas. Hosszas várakozás után végre behívják az irodába.

— Neve, lakcíme? — kérdezi a teltkarcsú munkavállalási tanácsadó hölgy az egyik asztal mögött virágos nyári ruhában, meglehetősen karikás szemeit meresztve, ugyanis valahonnan kicsit ismerősnek tűnik számára ez az ügyfél. Persze nem teszi szóvá, csak az utca és házszám beírásakor kapja fel a fejét egy pillanatra, majd sebesen folytatja a számítógép billentyűjének ütlegelését.

— Milyen munkakörben szeretne elhelyezkedni?

— Érettségim van, bármilyen munkának örülnék — válaszolja feszengve a férfi, majd pattogva folytatódik a párbeszéd.

— Utolsó munkája?

— Banki ügynök.

— A felmondás oka?

— Félreértés.

A karikás szemű, kissé csapzottnak tűnő hölgy kötelességtudóan tájékoztatja ügyfelét az álláskeresők járadékáról, hümmögve nézegeti a gépben talált a lehetőségeket, majd fejét fogva, szemét hunyorgatva jelenti ki:

— Sajnos most nincs munka, de amint adódik valami Önnek való, értesítjük. Addig is böngéssze a hirdetéseket. Sok sikert a munkakereséshez! Van még kávénk, Ágika? — kiáltja a másik asztalnál szorgosan gépelő szőke tanácsadónak, és sietve egy másik ügyfélhez fordul.

Kornél kivágódik az épületből, megcsapja a tikkasztóan fülledt hőség, nyakkendőjét meglazítva végigsétál a forgalmas utcán, betér egy közeli könyvtárba, végigböngészi a friss újságokat. Minden lehetőséget feljegyez. Az internetes szobában jó darabig elüldögél, telefonszámokat, címeket ír fel. A Facebookon is körülnéz, hátha szemébe ötlik valami a hírfolyamban, majd elküld néhány üzenetet. Az üzenőfalára persze nem meri kiírni, hogy munkát keres, azt Beáta biztosan észrevenné. Néhány számot már kint az utcán fel is tárcsáz, de sehol sem kap jó hírt. Amint a parkolónál hagyott piros autója felé lépked, egy oszlopon váratlanul észrevesz egy rikító színekkel kipingált táblát és egy nyilat: „Irodánkban munkatársakat keresünk! ” Reménykedve tér be az oszlop melletti ajtón, majd néhány perces szóváltás után innen is csalódottan távozik.

Egyre elkeseredettebben sétál tovább, hirtelen megdörren az ég, és megered a sűrű, nyári zivatar. Az egyre jobban szaporodó szürke pocsolyákat kerülgetve tétova mozdulatokkal keresi a parkolóban hagyott autót, majd elindul Beáta munkahelye felé. Az üzemanyagszint-jelző vészesen villog.

— Van nálad pénz? Otthon hagytam a pénztárcámat — kiáltja ki a kocsiablakon türelmetlenül kopogó kedvesének. Gyakorlott mozdulatokkal teletankolja az autót, és befordulnak a házuk parkolójába.

Beáta hümmögve csúsztatja vissza táskájába a pénztárcáját.

— Jó napod volt? — kérdezi, és egy zöld esernyővel egyensúlyozva kiszáll a kocsiból, majd a választ meg sem várva folytatja — Nagyon kevés vevő lézengett ma, ezért bezártam kicsit, kisétáltam egy üzletbe, és vettem magamnak egy új cipőt. Tetszik? Nem mondhatsz nemet! — nyomatékul játékosan toppant egyet a cipőjével. — Te! Szerinted nem kellett volna egy kicsit sötétebb színt választanom? Csak az a helyzet, hogy unom már a feketét. Jaj, lefröcsköltem a harisnyámat!

Mire ideér a mondanivalóban, felérnek az első emeletre, a lakásukba. Minden helyiségben friss, takarítás utáni tiszta illat érezhető, az ágyon katonásan sorakozik az ágynemű, a bútorok is szépen fénylenek. Beáta mindezt észre sem veszi, csak a tükör elé tipegve, új cipőjét nézegeti.

— Ezt tényleg meg kellett vennem! Csodás! — Ujjongva Kornél nyakába ugrik. — Köszönöm! — kiáltja, és egy gyors rúgással megszabadul az új cipőtől és a szűk, karcsúsított fehér ingtől.

— Néhány perce azt kérdezted, jó napom volt-e? A válaszom, nem — morogja Kornél elkeseredetten, s barna, dús, divatosan rövidre vágott hajába túrva azon gondolkodik, hogyan lehetne ebből a kilátástalannak látszó helyzetből minél előbb megszökni.

Közben kis hatásszünetet tart. Beáta egy pillanatra megmerevedik, majd megnyugszik, mert a férfi legyintve így folytatja:

— Nem érdekes!

Ezután gyengéden megöleli halványbarack színű, csipkés melltartóban még hegyesebb keblű, kívánatosan karcsú, szürke kosztümszoknyájában mezítlábasan ágaskodó kedvesét. Lassan kihámozza a melltartóból és a szűk szoknyából, az ablakot pedig egyre jobban csapkodja a hangosan ömlő, zuborgó augusztusi eső.

 

Legutóbb szerkesztette - Vajdics Krisztina
Szerző Vajdics Krisztina 122 Írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.