Lantos Tímea : Apám

 

 

Már nem számolom az éveket és a ráncaim,

ha kezemre kucorog a tél,

csak vállamra borítom tavalyi kabátom,

a sírok közt gyakran cincog a szél.

A kókadó napkorong bronzba csavar

egy fejfán könyöklő borókát,

s míg a foltos márványra alvadó fényt csorgat…

átmelegít ez téged odaát?

Zsebbe bújt kezem pillányi távolság,

de diószín szemem tükrében sarjad

a bátrakból fakadó megbocsájtás.

Már nem szabják szilánkok

véresre a csontos éveket.

Nem burjánzik. Elhantoltam…

Bomoljon, induljon oszlásnak!

Szakadt szívem én foltozom,

nem engedem senki másnak.

S mikor Isten könnyeit ablakomra keni

arra gondolok;

egyszer anyámmal szánnal húztatok.

Felhők horgoltak csipkét

vörös munkáskezekre,

míg siklott a szeretet…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.03.05. @ 17:16 :: Lantos Tímea
Szerző Lantos Tímea 82 Írás
Azt hiszem mindig éreztem magamban valami pluszt, és ki nem aknázott energiát. Szeretnék adni... Alkotásaimban próbálom megfogalmazni az emberi élet törékenységét, a szeretetet, a hitet, és a természet megfoghatatlan szépségét. Eddig három antológiában jelentek meg műveim, illetve egy kedves barátom könyvbe köttette verseim, novelláim. Azt hiszem jól írni, nem könnyű feladat, mint egy összetört porcelán darabjait akarnánk összeilleszteni... Hogy a verseket, ki hogy értelmezi, több tényező függvénye, és ha egyeseknek nem tetszik az sem baj, hiszen írni csodálatos megtisztulás!