Utca közepén hűvös pirkadat vár,
Kézen fogom a Napot felkelő útján.
Simogass, álmos énekesmadár,
festődik már színes, vén látóhatár.
Finom érintés percekre visszazár,
sziklából épül nyugodt, otthonos kártyavár.
Ránts életbe, életadó nektár,
Légy virágban születő mézédes
Reménysugár.
——————————–
Jézusom! Ennyi „ragacs”?! Az utolsó három sor vastagon cukrosnyál kategória, kedves költőm. Talán még habos is. Az előzményeket emberül körbeírva még lehet belőle egy jó vers, jók a képek, csak nagyon tömény. Az utolsóhárom sor pedig csak porladó holttestemen át publikálható a Héttoronyban.
Visszaadom újraálmodásra.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.14. @ 06:27 :: Tóth Antal Csaba