mielőtt a hold kráterarcát
végképp elrejtené
visszanéz hamvadó udvarába
felhő-paraván mögött sellőlány simogatja
apró melleit
szilikonról álmodik
vörös uszonya árván lebeg
a naptükör előtt
alszol még
ujjaim hátadon vándorolnak
időnként felizzanak az első napsugárban
de hideg bőrödön tétovázva
meg-meg állnak
valahol hitvány kakas kukorékol
városunk kábán ébred
szemét dörzsölgeti
majd arcát
a hideg Dunába
mártja
felébredsz te is
mindketten
a megfelelő szavakat keressük
mondanád hogy szeretsz
s betéve tudod hogy
ezt mondanám én is
de szánkból csak színes szóbuborékok
szállnak fel
hogy aztán gyorsan szétpattanjanak
az árvára gyűrt lepedőn
