A látogató elcsodálkozott a gyermekek nyakában lógó furcsa kábelek láttán. Kicsit veszedelmesnek gondolta, de rájött, hogy valami védelmi rendszer tartozékai lehetnek.
— Érdekes, példás rend van ebben a játszószobában, ott hátul szinte porosak a babák, építőkockák.
Az óvónő nagyon elpirult, de kénytelen volt megvédeni a mundér becsületét:
— Tudja, kedves uram, a gyerekek otthonról hozzák a nekem értelmezhetetlenül okos telefonjaikat és azzal mindent megoldanak… Nagyon nyugodt, csendes, mondhatni túl csendes ez a mi munkahelyünk…
— Ezt én is látom, kedves óvó néni, nem olyan, mint gyermekkoromban, még csak nem is hasonlít!
— Azért tessék befáradni, tisztelt gyermekvédő úr. A kisdedek már várják, örülök, hogy megérkezett!
Somahegyi felbátorodott, és a teremben körben kuporgó gyerekek közé ült. Persze egy székre, mert már nem volt olyan ruganyos, mint negyven évvel korábban.
— Üdvözöllek benneteket, drága gyermekek! Én, a „Szabadítsuk meg a kisdedeket a rájuk nehezedő kényszerektől” alapítvány aktivistája vagyok. Tehát azért jöttem, hogy segítsek nektek a sportos élethez, tanuláshoz. Ússzatok, fussatok, járjátok a természetet, dolgozzatok! Legyen belőletek jó matematikus, fizikus, orvos, vegyész, vagy bármi, ami lenni szeretnétek! Tudjátok, drága kisdedek, mi azért küzdünk, hogy a modern technika ne lopjon el benneteket a mozgástól és az egészséges élettől. Te ott, tüsi hajú kisfiú, mondd, mit szeretnél? Minden vágyam, hogy teljesíthessem óhajaitokat!
— Ja, mert te vagy a mesebeli békakirály. Amúgy meg lány vagyok.
— Bocsánat, nem akartalak megbántani! Hogy hívnak, kedves kisded?
— Kerekes Dzsontravoltának, nagyded. Ha még egyszer lekicsizel, orrba rúglak!
— Hogy mondod?
— Na, nézzétek srácok, már ez is húzza az orrát! Mit szeretnél? Így hívnak, mert ez egy normális név!
— Jól van na, kicsikém, bocsánatot kérek! Még egyszer megkérdezem, mit szeretnél?
— A legújabb, legmenőbb, gigás, sőt hektobyte-os, szupercsúcs laptopból kérnék egyet. Mire hazaérek, remélem installálva, rendszerbe kötve, használható állapotban találom!
— Ööö…
— Nagyded, te mondtad, hogy teljesíted a kérésemet. Még csak azt sem mondtad, három legyen, kettő vagy egy. Nagyon tisztességesen megmaradnék az előbb említettnél.
— Egészen furcsán beszélsz te kislány, olyan nagyon felnőttesen. Hány éves vagy?
— Négy, és ott ül a tesóm!
— Jaj de aranyos kislány, hosszú göndör fürtökkel!
— Fiú vagyok, nagyded!
— És téged hogy hívnak?
— Engem Kerekes Dzsonravoltának.
— Téged is?
— Valami zavar, öreg?
— Á dehogy… Édes kisfiú, mondd kérlek, te mit szeretnél?
— Én egy ugyanolyat, mint a lüke húgom.
— Mennyi a korkülönbség köztetek?
— Most mit firtatod? Olyan vagy, mint egy vírus, amelyik tönkreteszi a számítógépet. Nem egészen egy év.
— De gyermekeim, kisdedek!
A sarokból egy másfél méter magas, hatvan kilós, jól fejlett kiscsoportos odadünnyögte:
— Megverlek, sőt tüsi Dzsonravoltát is rád uszítom. Rámászik a fejedre és letépi a füleidet, ha lekicsizel! A deddel nem tudok mit kezdeni. Kékdinnye, keresd már meg a Google-ben!
— Az a pici gyermek ott már tud írni? Miféle neve van?
— Milyen lenne? Normális. Ismerhetnéd a Fix Traktor műsorát, a múltkori győztest Kékdinnyének hívták, és azt kértem a szüleimtől, hogy a hülye Edina nevemet rögtön változtassák Kékdinnyére.
— Mi a Fix Traktor, kis gyermekem? Én azt hiszem, te nagyon, nagyon korai, dicséretes érdeklődéssel fordulsz a mezőgazdaság irányába!
— Srácok, ez nincs magánál. Az Fix Traktor a legmenőbb műsor. Olyan igazi, csúcsszuper emberek és nagy lúzerek is vannak benne, de a győztes mindent visz. Örökre megjegyzik a nevét. Érted? Nem két-három napra, hanem örökre! Még fél év múlva is fognak emlékezni rá, annyira örökre.
— Tehát ezért hívnak téged Sárga… bocsánat, Kékdinnyének. Ezentúl nem kérdezek fölöslegesen.
— Öreg, a mániád, hogy lekicsizz minket? Kékdinnye hároméves csupán, nem tud írni, de van fonodirektoros Iphone-ja, ahol a Google-be egyszerűen bemondja, amit akar, az pedig visszaválaszol.
— Értem, a kedves édesapja…
— Igen, a drága édesapja csinálta neki, mert szereti a gyermekét, nem mint maga, aki el akar minket távolítani attól, ami jó!
— Megtaláltam. Sértegetett minket, ez azt jelenti, hogy picike, aprócska.
— Szégyellje magát, akarom mondani, szégyelld magad!
— Gyermekeim, az internet kétélű fegyver. Ti még nem tudjátok felfogni a veszélyeket, nagyjából a géppisztolyhoz tudnám hasonlítani. Mind a kettőt lehet számtalan jó és rettenetes dologra használni. Ööö…
— Ezt az „ő”-t már hallottuk, folytasd!
— Ööö… a géppisztoly esetében, most hirtelenjében nem jut eszembe az a számtalan jó…
— Na, figyelj öreg — szólt a háttérből a másfél méter magas, hatvan kilós kisfiú — nekem egy géppisztolyt szervírozz, de nagyon gyorsan! Jocóéknak, hetes darab ultra csúcs szuper mega-terra-giga, meg minden byte-os laptopot, mert a szüleik, ledolgozzák a magukét, aztán úsznak, futnak, táncolni járnak. Valami elvből, vagy miből, soha nem számítógépeznek. Éjszakánként pedig… — na, tudod te — már öten vannak. Azt mesélik, rettenetesen idegesítő. Ezért mind az ötnek kellene, akarom mondani, nagyon kell egy-egy gép. Főleg a két, azt hiszem huszonnyolc éves öregnek. Rakass egy olyan programot beléjük, ami biztosan húsz perc alatt függővé teszi őket. Utána megszűnik ez az elképesztő családtúlnagyobbodás.
— De gyerekek, ti tulajdonképpen mit csináltok a számítógéppel, hiszen írni sem tudtok?
— Na igen, de Kékdinnye apukája százszor rendesebb nálad, mindannyiunknak csinált fonodirektoros keresőt. A Skype-ról, Yahoo Messengerről és egyéb videóchatekről se feledkezz meg! Ki akarnál zárni bennünket a világból?
Lázadás jelei mutatkoztak, a gyerekek izegtek-mozogtak, felálltak és éppen rohamra készültek, amikor az alapítványos segítő ember gyorsan kereket oldott. Bevágta az ajtót maga után, szerencsére kívül benne volt egy kulcs, és leroskadt a fal melletti lépcsőre.
A dörömbölést már meg sem hallotta, mert olyan rövid ideig tartott, hiszen mindenki visszament gombot nyomogatni. Amint becsapódott az ajtó, a gyerekek elhalkultak, füleikbe dugdosták a hallgatókat, rátapadtak az ilyen-olyan szerkentyűikre, némább óvodát el sem lehetett képzelni. Pillanatok alatt elfelejtették ezt a ronda, törölni való virtuális játékot, aminek a leroskadtat tekintették. Az csak gondolkodott, gondolkodott, homlokát ráncolva, beesett arccal, szomorúan.
— Mi baja lehet ezeknek a szegény gyermekeknek a géppisztollyal?
Legutóbbi módosítás: 2014.01.15. @ 19:06 :: Boér Péter Pál