Hol volt, hol nem volt, ott, ahol a mi jó, öreg Napunk lakik, szörnyű dolog történt. Még elmesélni is félek, annyira félelmetes volt. Ilyen még sohasem esett meg vele. Szegényke egyik hűs márciusi éjszakán, ki tudja, hogyan, megbetegedett. Belázasodott, köhögött és folyt az orrocskája. Bizonyára megfázott, pedig reggelente anyukája, a Szíriusz csillag mindig mondta neki:
— Fiacskám, öltözz fel melegen, mert még hidegek a nappalok. Ilyenkor könnyen meg lehet fázni.
De beszélhetett neki, mert a Nap, ahogyan hajnalban kiugrott meleg, csillagporos ágyából, behörpintette kávéját, megette hozzá a finom vajaskiflijét, és máris rohant róni a hosszú, égi utat. Még a meleg sálját is elfelejtette nyaka köré tekerni. Estére meg is fázott alaposan. Olyan magas lett a láza, hogy majdnem elégett az arca. A földi emberek meg is jegyezték:
— Milyen melegen süt ez a márciusi Nap, mintha már legalább május lenne, pedig a tavasz még alig kezdődött el.
Éjjel egy szemhunyást sem tudott aludni. Édesanyja vizes ruhával borogatta homlokát és mézes teát itatott vele. Mindennek ellenére nem gyógyult meg reggelre, amikor el kellett volna indulni. Mindenki nagyon megijedt az égen. Mi lesz most? A világ mégsem lehet Nap nélkül. Hiszen, akkor a Föld élőlényei elpusztulnak, megáll az élet. Senki sem tudta, kit küldjenek helyette az égre. Volt, aki Hold Petit javasolta, de őkelme az éjjeli szolgálat alatt annyira elfáradt, hogy nem volt kedve még a Nap helyett is világítani. Igaz, egy picinyke csillag jelentkezett, hogy ő elvállalja a munkát, de a többiek lehurrogták:
— Épp te tudnád elvégezni ezt a nehéz munkát? Hiszen fényed, alighogy csak pislákol. Az embereknek és állatoknak fény és meleg kell, nem pedig parányi, hideg fény.
Mivel a kicsi csillag el lett utasítva, más megoldás után kellett nézni.
Szegény Nap betegen feküdt a puha bárányfelhőkből készített ágyában, állig betakarózva. Megpróbált felkelni, de lábai összerogytak, nem bírták el. Hívtak hozzá orvost, de ő sem tudott csodát tenni. Azt javasolta, legalább egy hétig feküdnie kell, és kímélnie magát.
Sötétségbe borult a Föld. Az emberek nem értették, mi történt. Mindenki ijedten nézett fel az égre, várva, hogy végül mégis csak előbukkan a Nap. Volt egy fiúcska, aki elhatározta, ha megnő, akkor doktorbácsi lesz, és meggyógyít minden beteget. Amikor látta, hogy nem kelt fel a Nap, sugarai nem világítják be a szobáját, mindjárt gondolta, igen nagy lehet a baj. Kiállt a házuk tornácára és hangosan elkiáltotta magát:
— Mi történt, Nap? Miért nem világítasz, melegíted szüleim, testvéreim arcát?
Ezt meghallva, a Nap édesanyja szomorúan szólt le a kisfiúnak:
— Aranyoskám, igen nagy a baj, kicsi fiam, a Nap tegnap megfázott, és most láztól gyötörve fekszik az ágyában. El kell viselnetek a sötétséget, amíg meg nem gyógyul.
Ez egyáltalán nem tetszett a kisfiúnak. Szerette a napfényt és a kellemes tavaszi meleget. Ezért felkiáltott az égre:
— Majd én meggyógyítom a Napot! Úgyis doktorbácsi leszek, ha megnövök.
Ezt meghallván, az égben először elmosolyodtak, majd elgondolkodtak a hallottakon. Egy kis idő múltával üstököst küldtek érte, ami egy–kettőre felröpítette az égbe.
— Szervusz! Eljöttél? — kérdezte a Nap a kisfiút, amint belépett a betegszobába.
— Jó reggelt! Igen, itt vagyok, eljöttem, hogy meggyógyítsalak — válaszolta mosolyogva, és a beteg ágyához lépett.
— Hogyan tudnál meggyógyítani, amikor a tudós doktoroknak sem sikerült? Még legalább egy hétig nyomnom kell az ágyat.
— Nagy baj, ha nem tudsz világítani. Földünk sötétségbe borult, és az emberek félnek. Hiányzik nekik a napfény, ezért meg kell gyógyulnod, de azonnal. Elhoztam neked a Föld összes emberének a szeretetét, és ezzel foglak meggyógyítani. A szeretet mindent meggyógyít.
Ezen a Nap is elgondolkodott. Lázas fejét felemelte a párnájáról, gyengéden megérintette a kisfiú kezét, majd halkan megkérdezte:
— Ennyire hiányzok az embereknek?
— Igen. Meg kell, hogy gyógyulj! Nem élhetünk a fényed nélkül. Hagyd, hogy átadjam a magammal hozott szeretetet!
Akkor valami rendkívüli csoda történt. A Nap testét furcsa bizsergés járta át, és a beteg egyre jobban lett. Elmúlt a láza, nem kínozta fojtó köhögés, és többé nem kellett az orrát fújnia. Egyszerűen pillanatok alatt meggyógyult a szeretet által, amit a kisfiú hozott. A Nap édesanyja nem győzött hálálkodni:
— Köszönöm, nagyon köszönöm, hogy meggyógyítottad a fiamat! Mindjárt felöltözik, és már mehet is dolgozni, hogy szegény embereknek ne kelljen fázniuk. Még mielőtt útnak indult volna, anyja körültekerte nyakát egy meleg sállal és a fejébe nyomott egy sapkát, hogy meg ne fázzon újból. Egy darabig a kisfiú is vele ment, de ahol a csillagösvény elágazott, elbúcsúztak egymástól:
— Minden jót, barátom! — mondta a Nap. — Ugye, mi most már mindig barátok maradunk?
— Ez csak természetes. Majd integetek a kertünkből, amikor hazaértem — mondta, és felpattant az ott várakozó üstökösre, amely szélsebesen visszarepítette a Földre.
Mindenki nagyon boldog volt a Napot megpillantva, amint melengető sugaraival bevilágított minden házba és vidámságot vitt az embereknek.
Legutóbbi módosítás: 2014.01.13. @ 17:55 :: Apáti Kovács Béla