Boér Péter Pál : Lovagintelem a folytonos sült csirkézés irányába…

 

Fenyőfája tetejéről ereszkedett alá a kóbor lovag, majd elkezdett kardhüvelyében kotorászni. Jobbkezes volt, mutatóujját és a középső ujját is begyömöszölte. Mint már százszor korábban, most is beleharapott kardja markolatába. Feljajdult. Még emlékezett gyerekkori altatójára, a „Tente, baba, tente…” kezdetű slágerre, ezzel próbálta megnyugtatni magát. Kétélű kardja pengéjének hasítása után, szájába gyömöszölve kezdte el szopogatni vérző ujjait.

Odafüttyentette négylábúját, az oldalára erősített kötélhágcsót leeresztette, és nehézkesen, páncélzatának súlyától gyötörve nyeregbe szökkent. Bizony, kicsit tartott a sikertelenségtől, mert minden ilyen alkalom kétesélyes volt. Ekkor is, mint az esetek kilencvenkilenc plusz egy százalékában, a második lehetőség következett be.

A mén lerogyott, és két oldalra szétterülő lábakkal a kimúlás jeleit cselezte. Gebe volt bár, de ha nehezen is, egy ilyen bevasalt, kétujjas kotorászót még elcipelt volna. Viszont derogált neki, és ilyenkor merült fel a fordított alapállás.

A kóbor lovag rászegecselt mellvértjét jobbra-balra huzigálva vakarózott. Boldogan lecsatolta volna egész alsó testét védő, rározsdásodott vasait, de a kovács túl jó munkát végzett lovaggá ütése után úgy huszonöt éve. Azóta még nem sikerült kibújni belőle.

A megroggyant ló két első lábát hátulról vállára emelte, amaz pedig magában röhögött, mert ismét sikerült megszabadulnia egy fölösleges, neki nem tetsző fuvarozástól. Ketten, négy lábon mentek, ezért a lovag nem érezte lealacsonyítónak a helyzetet, mert ha a kötélhágcsó tetején elhelyezkedő nyergében ült volna, akkor is négy lábuk lenne.

Remélte, hogy senkinek nem tűnik fel ez az apróság. Csak azt nem értette, miért köszönti mindenki, mikor az összes erejével szemellenzősen előre nézett. Persze nem fogadta, de a ló annál inkább. Jobbra-balra biccentett és vigyorgott mögötte.

Közben, mert nagyon megéhezett, hátas gazdája tegezéből fellegelte, mint afféle unaloműző ropit, a nyílvesszők nyelét. Egyszer próbálkozott a lándzsával is, de négy foga bánta. A lovag lihegett, nagyon fájt a feje, de annak tudatában, hogy nem hülye ő, mint Don Quijote, hanem igazi fegyveres lovag, kéjes örömmel intett oda az útszéli szélmalmoknak.

A kóbor lovagoknak mindig be kell térniük az első fogadóba, így ő is megtette. Nem bírta leválasztani magáról az odanőtt lovat, úgy gondolta ettől még nagyobb tiszteletet vált ki, bár már majdnem leszakadt a válla… El is satnyult, csak a páncélzat formája álcázta, amerikai futballistáéhoz hasonlóan. Öklével — az még megmaradt, mint ahogy sebesült ujjain kívül az összes többi — odavágott az asztalra, rendelt négy Dulcineát, nyolc Sancho Panzát és egy korsó bort.

— Igen, kérem, a kedves vendég szolgálatára! — sercegte a pincér, és már szállította is a kérteket.

Az összes Sancho beállt mögé, ketten megpróbáltak felülni a lóra, de az beléjük harapott. Rájöttek, hogy muszáj lesz hirtelen lett gazdájuk nyakába ülni. Nehéz feladat lovagnak lenni, mint láthatjuk… Megitta a bort, és csak annyit érzékelt, hogy a ló folyamatosan hízik és egyre nehezebb. Ezért kért még egy fél sült malacot is, sovány kiscsirke formájában, mert diétázott. Hatalmas, izomerőt duzzasztó tál kalmopyrin körettel megette a húst, és elindult kifelé az ajtón.

— A számla, uram!

— Írja a többihez! Itt épp olyan törzsvendég vagyok, mint máshol. Erezze magát megtisztelve, hogy tiszteletemet tettem.

A pincér besokallt, és ráeresztett nyolc harci Sancho Panzát, a nagyra dagasztott változatból.

Nyilazni lehetett volna a változatosság kedvéért, de hátranyúlva a semmit markolászta, ezért a lándzsára gondolt, ám az csak egy ellenség megsemmisítésére elegendő, tehát hüvelyébe gyömöszölte jobb kezének összes kiálló nyúlványát, majd felgügyögött: „Mama!”

Ekkor, a rárohanó sereg — talán ők is voltak valamikor kisgyerekek — körbeülte, és a „csöng, csöng gyűrű, aranygyűrű” gyönyörűséges dallamának dúdolása közben, fittyet hánytak megbízó vezérükre, a pincérre, aki ki is dobta őket. Immár tizenhatan, mind fegyverhordozók lettek így. Természetesen, saját fegyvereiket hordozták, mint azelőtt, de nekiszaladtak a kiszabadult élet, lovagos kóborló, háton cipelt formájának.

A folyton sebzett ujjú vitéz nem értette, honnan lett a rengeteg pénz és az iszonyú jólét. Nappalra is összenőtt lovával. Éjjel baldachinos ágyban aludtak, persze külön-külön. A Sancho sereg — kicsik, kövérek, nagyok és duzzasztottak — nem engedte a roppant bizniszlehetőséget, és nagyon jó reklámhadjárattal, a következő településen mindig tudatta, hogy érkeznek.

Ekkora műsort, ami mindenhonnan nézve világszám, nem mulaszthattak el az emberek. A hüvelyében turkáló, sebzett kezű, lovát cipelő, páncélba ágyazott lovagét, aki már tudta, hogy egész élete minden bajvívása — a bajjal sokat vívott, mással soha — megteremte gyümölcsét.

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Boér Péter Pál

Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/