M. Fehérvári Judit : Kommunikáció

 

 

 

Valamit nem értek, kérem szépem!

Hogy van az, hogy két ember beszélget, de mégsem értik egymás nyelvét? Az anyanyelvük magyar, s ilyetén magyarul kommunikálnak, habár tehetnék ezt akár óonugorul is. Végül mindegy! Az is, hogy volt-e óonugor nyelv egyáltalán. Az ő szempontjukból tökéletesen irreleváns. Vagy ezt a szót is magyar nyelven kellene mondanom? Ó, most semmiféle szinonima nem jut eszembe, mert felejtek. Felejteni bizonyára jó. Nem fogok emlékezni egy csomó mindenre, így aztán tökéletesen boldog, kiegyensúlyozott és harmonikus felnőtté válok majd.

Ja, hogy már felnőttem, s öregszem… Hurrá! Megvan az oka, miért felejtek, olyan ez, mint a spanyolviasz vagy, mint Kolumbusz tojása. No, akkor fussunk neki még egyszer!

— Hogy is van ez, kérem szépen? Ha jól emlékszem, habár ez mostanság igen ritkán fordul elő velem, mert bizonyára rohamosan hanyatlanak az agysejtjeim, aminek az oka az lehet, hogy nem jutok elegendő mennyiségű vitaminhoz, ugyanis van az a klímaváltozás nevű dolog. Rémlik, hogy alig egy hónapja még esett a hó, ma meg majd megütött a guta, mikor végigvezettem a városon…

Ja, hogy miért vezetek? Mert gyalogosan csak nem járhatok, nagy ez a város, meg túl sok a levegőben az ólom és a pollen, az UV sugárzással is bajom van, így aztán belesüt a nap egyenesen a szemembe és a fejemre is. Hogy vágytam pedig a tavaszt! Az viszont elmaradt. Ellenben az autómban nincsen klíma, meg a hivatalokban sem, ahol ma adó-és egyéb ügyeimben jártam, mert a határidő az határidő. Tudják ezt a trafikosok is, ezért aztán a Párom meglepett egy elektromos cigarettával. Jó drága volt, de még mindig olcsóbb, mint a nikotinrudacska…

No, elkalandoztam! Hiába, én már csak ilyen öregasszonyosan adom elő a dolgokat! Fecsegni jó, és ez még ingyen van, nincs is felcímkézve, mint a 9 deciliteres olajok, de azt a fránya szemüvegem mindig otthon felejtem, így aztán az olajárakkal sem vagyok tisztában, miként a benzinével sem!

No, szóval, kommunikáció… Itt hagytam abba éppen ma, a magyar érettségi napján. Állítólag nehéz volt, mások meg úgy nyilatkoztak, hogy könnyű. Valami miatt én csak a szóbeli tételemre emlékszem, ami Brecht Kurázsi mamája volt, de ma már ez sem tétel.. Ó, idők, ó, erkölcsök! Különben meg úgyis lesznek markotányosok, de azok dohányt csempésznek majd, mert háború van itt a javából, megírta a Magyar Narancs is… Nem, nem az a Tanú című filmből való sárga színű, savanyú, hanem az újság… Furcsa asszociáció jutott az eszembe: jó sok Pelikán lehet ebben az országban…

— Szóval, hogy is van az, hogy két ember beszélget, de nem a Hacsek és nem a Sajó, hanem felnőtt, önmagukért és egymásért is felelősséget vállaló emberek, s nem figyelnek mégsem a másikra, mert a kommunikáció végül közlés, közlésfolyamat, amely lehet egy-vagy többirányú, páros vagy többirányú, meta- vagy szóbeli etc… Beszélni körülbelül azt jelenti, hogy valamit mondani. Nem kell feltétlenül okosat, de egyenes dolgot becsülettel, mert, ha ez nem így történik, akkor elbeszélünk egymás feje fölött vagy átbeszélünk a szomszéd szobába és aztán vagy lesz mit megbeszélnünk, vagy nem. Mert valaki előbb-utóbb úgyis megsértődik, s nem érti a dolgokat, de nem az értelmi szintjének csekély mivolta miatt, hanem azért nem, mert arra emlékszik, hogy másban állapodtak meg, mint a jelenlegi status quo. Így aztán ember legyen a talpán, aki ezek után át akarja lépni a demarkációs vonalakat… Mert innen kezdve nagyon nehéz és szinte lehetetlenség lesz bármit is őszintén kimondani, kinyilatkozni, közölni, kinyilvánítani, kinyilatkoztatni, kijelenteni, szólni az igazam mellett, úgy szövegelni, manifesztálni, állítani, hangoztatni a saját nézőpontom; hogy meg tudjuk dumálni, mi is, merre az a meddig, főleg, ha már valamelyik félnek megmagyarázták azt, hogyan is lökje a sódert, mit karattyoljon, hogyan smúzoljon stb.

Szóval, akkor most én csak rizsáztam itt, ellotyogtam magamban, fecserésztem a gépemmel, karattyoltam a gondolataimban, jártattam a számat, csicseregtem… Milyen szép is ez a magyar nyelv! Lássuk például ezt az irományt, mindenki azt ért belőle, amit akar, ami megkapja, megfogja, amin elgondolkodik, ami izgatja, noha nem akartam én semmi mást sem, csak retorikailag igazolni azt, hogy, biztosan jobb volna óonugorul társalognom, mert elvesztettem a saját gondolataim fonalát, s bizony, nem értek én kérem szépen semmit sem ebből a világból! Ó, de mégis! Ez itt egy monológ, tehát jól elbeszélgettem magammal, csak úgy ne járjak, mint az egyszeri sznob a színházban. Elalszik, mert valamikor pihennie is kell, erre a felesége oldalba böki:

— Ébredj Drágám, most jön Hamlet nagymonológja!

Mire a sznob: — Jól van Drágám, jól van, csak elém ne üljön!…

 

 

M. Fehérvári Judit

Debrecen, 2013. május 6.

Legutóbb szerkesztette - M. Fehérvári Judit
Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.