Ölembe halkul az éj, álmaimat szelíd esők mossák, mintha, arcomon sírna az ég… Pedig visszavonhatatlanul itt a nyár. Hiába. Hiába. Elfáradt ölelésekbe fulladnak a holnapok, az egymás után kizuhanó tegnapok. Pedig zajong a nyár, odakinn, idebenn… Érintelek. [… Tovább]
ott túl az úton a két ház és néhány tömzsi tölgy között magasodik magányosan egy jegenye, csupa életigen mindegyik levele, micsoda pazar látvány ahogy fúrja karcsún felfelé magát mint eleven kardél vagy eretnek zöld láng törtet a magasba, sóhajtva nő [… Tovább]
Előszó: Vajon létezhet e, hogy két ember egymástól távol közös lélekre lel? Vajon létezhet e, hogy két vers önálló élete egybeforr? Bizony létezhet! Mert vajon ki tudná utólag megmondani, hogy e versben melyik sor melyik léleké volt eredendően? [… Tovább]
