Marthi Anna : Valamit írnom kell

Barnabás napon lecsillapodik bennem egy zsáknyi fájdalom.

A fészerem poros. Pókhálógyanús lelkem is. Jött is az ár,

de nem kopog, szerényebb. Buzgalma buzgárul se rest, bár

reggelente a lila kannából öntözném kertemet alvás helyett.

Onnan már csak egy lépésre van, hajnal nézés, alázat, hála.

Egyszerű vágy, képes az ember, ha bennem terem a mag.

A felhalmozott feladatok mind arra várnak, hogy szebbé

tehessenek. Házat, engem, a ki nem használt lelket, érkező

gyermekem. Az idill kilátszik, a jelen megfelel. Mi másnak

manna, Barnabásnak eddig ennyi volt: számtalan teher.

De névnapján ő se rest, belül a víznek zsidó, félszt keres.

 

Legutóbbi módosítás: 2013.06.11. @ 02:08 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak