Zalán György : Még mindig nincs címe I. rész

Nyomtatás

Első fejezet

Tulajdonképpen rendben mentek a dolgok itt, a Cégnél. Mindenki tudta a dolgát, ahogy az elmúlt húsz évben mindig. Amióta Egyes átvette az irányítást. Rengeteg dolog változott, de minden úgy történt, milliméterre és másodpercre pontosan, ahogy Egyes a Heti Utasításaiban megjelölte. Rengeteg változás, mégsem volt megterhelő vagy idegesítő, nem kellett gondolkodni, a Heti Utasítás minden részletre kiterjedt. Nem kellett dönteni. Nem volt felelősség senkin, egy dolga volt csak mindenkinek: pontosan elvégezni a személyre szabott feladatokat. Pedig a gyár közben közel négyszer akkorára nőtt, mint mikor Egyes átvette az irányítást. Igaz, az a része, amely az emberek élelmiszerével foglalkozott, nem változott; a növekmény csak Egyest látta el. Ha valaki még emlékezett volna a méhekre, észrevették volna a hasonlóságot Egyes és az anyakirálynő szerepe között.

Egyes nem csak a gyárat irányította, hanem a Föld egész gazdaságát. Finom módszerekkel, szinte észrevétlenül került ebbe a helyzetbe. Egyes pontosan ismerte az ember gondolkodásmódját, hiszen annakidején egy értelmes, művelt és képzett mérnök gondolatait tette magáévá, és Tizenhetessel később is könnyen tartotta a kapcsolatot. Minden gondolatát, tetteinek minden mozgatórugóját ismerve manipulálni is könnyen tudta őt. Sőt, eleinte Tizenhetes volt a kapocs azokon a tárgyalásokon, ahol az Animalmeat-en kívüli szereplők is részt vettek.

Az fontos, hogy Egyes — bár képes lett volna rá —, sohasem alkalmazott erőszakot. Sőt, nyíltan nem is zsarolt senkit, nem is kellett, hiszen mindenki tudta, hogy az Animalmeat leállása akár csak egy hétre is katasztrofális állapotokat hozna létre a Földön. Ezen felül Egyes mindig olyan szerződést kötött, hogy a másik fél úgy érezte, nyert az üzleten, még ha nem is nagyon.

Egyes könnyen lehetett engedékeny, mert fantasztikus agyával képes volt a Gyár hatékonyságát komolyan megnövelni. A számítógépek nem vehették fel vele a versenyt. Egy gép biztosan több műveletet végzett el adott idő alatt, de hiányzott belőle az emberi logika és az empátia. Egy számítógép ezekből csak annyit birtokolt, amennyivel az őt megtervező és programozó, üzemeltető ember. Egyes viszont mindezekből jóval többel rendelkezett, és az általa programozott számítógépek is többet tudtak kinti társaiknál.

Azoknak a gyáraknak, üzemeknek, akik kapcsolatba kerültek Egyessel, felajánlotta segítségét. Mire egy igazgató először leült a tárgyalóasztalhoz, Tizenhetes kész ügyviteli és gyártási tervekkel fogadta, kihangsúlyozva, hogy ez ajándék, semmivel nem tartoznak érte.

Ezek az igazgatók azt vették észre, hogy a tervek megvalósítása esetén olcsóbbá vált üzemük működése, és még olyan problémák is megoldódtak, melyek régóta fejfájást okoztak a vezetőségnek. Egyes nem így kötötte a jó üzleteket, hanem azzal, hogy az általa szállított élelmiszer önköltségét végtelenül racionális szervezéssel komolyan lenyomta, viszont árait más áruféleségekhez mérten emelte.

Később a Világ nagyobb gyárai, üzemei, pénzintézetei sorban felkeresték Egyest, és bízták rá a szervezési feladatokat.

Néhány év telt csak el, mire Egyes gyakorlatilag rátette a kezét — kezét? — a Föld teljes gazdaságára. Tette mindezt úgy, hogy senki nem érezte magát kisemmizve, kizsákmányolva, becsapva. Gyakorlatilag az egész emberiségről levette a gondolkodás, a felelősség terheit. Senkinek sem volt semmi gondja, kiszámítható lett az élet, a Világ.

Második fejezet

Huszonnégyes felvette a munkát. Egyedül. Már évek óta egy ember látta el az ügyeletet, a munka áttekinthetőbb, egyszerűbb, hatékonyabb lett. Ennek váltótársai nagyon örültek, úgy érezték, hogy Egyes jobban bízik bennük, mint az előző vezetőség.

Egyedül Huszonnégyes gondolta másképpen. Ő már elejétől fogva gyanakvással fogadta Egyes minden megnyilvánulását. Egyébként is nyomasztotta a titok, egyedül ő ismerte Egyes létrejöttének körülményeit.

Tizennégyes — a Kisfőnök — ugyan tudta, hogy nem a véletlenek összjátéka eredményezte annakidején az inkriminált tartály beindulását, de arra a vizsgálatra, mely a „tettest” derítette volna föl, nem került sor. Tizenhetesben munkálkodott ugyan egy gyanú, de neki, mint Egyes bizalmasának annyi fontos dolga lett, hogy szép lassan elült benne ez a probléma.

Huszonnégyes tehát felvette a munkát, egyedül. Rosszkedvű volt ilyenkor, ennél még az is jobb volt, amikor Tizenhetes — néha értelmetlen — utasításait kellett végrehajtania. Akkor volt kivel beszélgetni, figyelni kellett a másikra, lehetett kritizálni (még ha csak magában, a bajsza alatt, akkor is) az utasításokat. Most viszont minden utasítás pontos, logikus, tökéletesen helyénvaló. És rengeteg idő van gondolkodni. Rengeteg idő van arra, hogy kétségek gyötörjék, hogy lelkiismeret-furdalása legyen, hogy töprengjen Egyes tetteinek valódi okain vagy a saját és az emberiség jövőjén…

Ő már sokat tudott — társainál legalábbis többet — arról, hogy nem minden az, aminek látszik. Fiatalkorában vele is látszólag jó üzletet kötöttek, noha tulajdonképpen bagóért vásárolták fel cégét, vették el jövőjét és nagyreményű vállalkozóból tették alkalmazottá. Az is élénken élt benne, hogy az Animalmeat-nél miként törte derékba karrierjét egy kisstílű főnök puszta intrikákkal, féltékenységből. Nem is beszélve saját, beláthatatlan következményekkel járó akciójáról, amit egyértelműen ártó szándékkal vitt végbe.

Biztos volt benne, hogy Egyest nem az Isten küldte az emberiség javára, és ennek a kényelemnek, virágszirmos idillnek egyszer vége szakad. Huszonnégyes még gondolkodott. Nem volt elégedett. Ő még majd’ két évtized szellemi tespedés után is képes lehetett döntést hozni.

Harmadik fejezet

Annakidején Kisfőnök — mint az Ötök legfiatalabb tagja — még izgalommal várta az értekezleteket. Különösen akkor izgult, amikor Egyes létrejöttének körülményeiről akart beszámolni a többieknek. Azonban ez az értekezlet elmaradt, Egyes határozott utasítására. Sőt, az összes többi is elmaradt, de nem is volt rá szükség, hiszen azokat a döntéseket, melyeket ilyenkor szoktak meghozni, egyes mindig készen adta át Tizenhetes keze által.

Mind az öten megkapták, úgymond értékelésre. Minden döntés olyan megfontolt, és bár újszerű, de ennek ellenére magától értetődő volt, hogy mindenki vita nélkül aláírta.

Kisfőnökön kívül a másik négy nem volt érzelmileg érintett, hiszen személyesen nem élték át azt az izgalmakkal teli napot. Ők csak elégedetten nyugtázták, hogy valaki nélkülük is jó döntéseket hoz, és már azt az egyébként nem túl megerőltető munkát sem kell elvégezni, amit eddig elvártak tőlük. Különösen, hogy részvényeik értéke is megugrott. Több pénz és kevesebb kötöttség — ez még a XXIII. század embereinek is csábító.

Kisfőnök azonban szorongott. Ő látta, hogy Egyes miből lett, milyen külső ingerek és benyomások hatására vált olyanná, amilyen most, és látta azt is, hogy Egyes alkalmazkodóképességének nincsenek határai. Nehéz azzal a tudattal élni, hogy sorsunkról egy olyan lény dönt, akinek csak saját szándékai vetnek korlátot. Kétségeit szerette volna megosztani társaival, de azt gondolta — és nem is alaptalanul —, hogy holokomjaikat Egyes ellenőrzése alatt tartja. Maradt tehát a személyes találkozás, de képtelen volt rávenni a másik négy tagot arra, hogy bárhol és bármikor, de egy időben egy helyen legyenek. Volt, aki űrutazáson vett részt, volt, aki más földrészen nyaralt, aki nászútját töltötte, vagy csak egyszerűen nem volt kedve elmenni.

Amikor egyenként próbálta „bevadászni” őket, mindig lerázták valami indokkal. Igaziból nem voltak kíváncsiak zavaró tényezőkre. Tökéletesen meg voltak elégedve helyzetükkel, kellemetlen volt számukra Kisfőnök erőszakossága.

Kisfőnök le is tett róla, hogy beszéljen erről velük. Aztán rájött, hogy nem csak nekik, de másoknak sem szabad feltárnia gondolatait.

Negyedik fejezet

Gyermekkori érdeklődését mostanra, fiatal felnőtt korára is megőrizte. Szerencséje volt, hogy az apja is hasonló érdeklődéssel bírt. Gyermekét egyedül nevelő apaként egyébként is folyamatosan kompenzált, megpróbált annyit törődni fiával, amennyit elképzelése szerint elhunyt felesége is tette volna, leste gondolatait, kívánságait. Figyelte nyiladozó értelmét, és örült, hogy a gyerek szivacsként szívta magába a tudást.

A gyerek műszaki érdeklődését maximálisan kielégítette a holoteacher, de az állatokkal kapcsolatos kíváncsiság kielégítésére már a Nagy Holexikon faggatására is szükség volt. Tizenöt évesen már kevesen voltak, akik átfogóbb tudással rendelkeztek volna a múlt állatvilágáról, mint az ifjú Hrosten Shad.

Az idősebb Shad — talán éppen fia miatt — nyitottabb szemmel járt a világban, mint az emberek általában. Talán az a gondolat motoszkált benne, hogy ha az olthatatlan kíváncsisággal megáldott fia kérdez tőle valamit, hát naprakész legyen, tudjon a témáról érdemben beszélgetni.

Felnőttként a mindennapi élet racionalitása is foglalkoztatta, és gyanakvással szemlélte az Animalmeat térnyerését, azt, hogy miképpen kebelezi be — az információ, az irányítás szintjén — az ő cégét (bolygóközi szállítmányozással foglalkoznak) ugyanúgy, mint rajtuk kívül minden más komolyabb céget.

Világos volt, ha egy cég tevékenységének szervezését rábízzák az Animalmeat-re, egyúttal minden más adatot, információt is rá kell bízni. Gyakorlatilag Egyes minden dolgozóról mindent tudott. Igazából az egész Föld, annak minden döntési helyzetben lévő lakója ismert volt Egyes számára.

Az információ hatalom. A hatalommal lehet élni, és visszaélni.

Ötödik fejezet

Más oldalról viszont a tudás is hatalom, és volt négy ember, aki olyasmit is tudott, amit mások nem.

Hatodik fejezet

Kisfőnök és Huszonnégyes egy műszakváltás alkalmával találkoztak. Máskor is összefutottak már az izgalmakkal terhes nap óta, de vagy mindketten siettek, vagy mások is jelen voltak, így eddig nem került sor arra, hogy átbeszéljék az akkor történteket. Most azonban egymást váltva kötelező is volt vagy félórát beszélniük egymással, hiszen át kellett adniuk egymásnak a szolgálatot; Huszonnégyes végzett, Kisfőnök kezdett.

Kisfőnök ritkán adott ügyeletet, sőt, az Ötök közül egyedül csak ő, és többnyire akkor, ha az ügyelet ideje alatt olyan projekt indult vagy fejeződött be, amilyet ezelőtt még nem indítottak.

Huszonnégyes odavezette Kisfőnököt ahhoz a tartályhoz, amiben majd az új projekt indul.

— Nézd, Kisfőnök! A tartály tiszta, a megfelelő csövek bekötve, neked már csak a gombot kell megnyomni! — mondta mosolyogva.

— Nem ismerős ez a tartály? — kérdezte Kisfőnök. — Ez pont olyan, és pont azon a helyen van, mint a másik csarnokban az a bizonyos!

— Tényleg — nézett rá elborzadva Huszonnégyes —, csak nehogy valami olyasmi jöjjön ki ebből is!

— Miért, ezzel van valami bajod? — kérdezte nevetve.

Kisfőnök elhallgatott, és hosszan maga elé nézett. — Beszélhetek én ilyenekről neki? — töprengett. Huszonnégyes is, mintha megérezte volna a feszültséget, elcsendesedett. Végül ő törte meg a hallgatást:

— Kisfőnök! Mondhatok Neked valamit bizalmasan? Én csináltam valamit, ami a törvény előtt már elévült, de a következményeit ma is érezzük!

Kisfönök a szájára tette az ujját, csendre intve kollégáját. Levette Huszonnégyes válláról a holokomot, és a hátulján a körmével átváltott egy parányi kapcsolót. Levette a sajátját is, elvégezve rajta ugyanazt a műveletet.

— Most már beszélhetsz! — mondta.

— Miket tudsz! — fogta suttogóra Huszonnégyes, most már feleslegesen. — Eddig hallotta?

— Nem tudom, de halhatta volna, a holokom csak áramtalanítva kapcsol ki teljesen. Na, mit akarsz mondani?

— Akkor igazad volt! Tényleg nem véletlenül indult be az a tartály!

— Te tudod, hogy ki tette? — csodálkozott Kisfőnök. — Elég sokáig magtartottad magadnak!

— Most is csak Neked mondom el. Úgy érzem, Te sem vagy maradéktalanul elégedett ezzel a mostani langyos vízzel, amiben lubickolunk.

— Ebben igazad van! Viszont ez a félóra nem alkalmas komoly dolgok átbeszélésére. Itt végzek egy hét múlva, akkor Te is szabad leszel. Gyere el hozzám a tanyára, és összedugjuk a fejünket!

Huszonnégyes még átadta az ügyeleti naplót, majd hazament. Volt min gondolkodnia a következő egy hét alatt.