Vandra Attila : Nősülni nehéz 5/5. Epilógus

Dániel kit a magyar bürokrácia egy éven át megakadályoz a nősülésben, Aotearoa-Új-Zélandon házasodik össze menyasszonyával. Vajon tényleg ennyire egyszerű lenne? *

 

 

Dániel nem tudott aludni, gondolatai állandóan magukkal ragadták. „Vajon hány óra lehet? Ezen a repülőgépen eléggé homályos fogalom, hiszen tizenegy időzónán repülünk át, míg hazaérünk”.

      Ancsa mellette szendergett, az ő vállát használta párnának. Eseménydús, kalandos, és csodálatos volt ez az aotearoa-új-zélandi út, még az esküvőjüket és a nászutat is leszámítva. Egy teljesen más, csodálatos világ tárult eléjük, akár a természeti látványosságokat, akár a különös növény és állatvilágot, akár az emberi viszonyokat illetően. Milyen kedves gesztus Nórika részéről, hogy felkutatta Ancsa Danenwirkeben élő egykori osztálytársát, s meghívta meglepetésvendégnek a zártkörű esküvőre, ahol csak a Heke család és ők, valamint néhány közeli barát jelent meg, összesen huszonöten, abból tízen magyarok.

      Egy állandóan visszatérő kép számára a wellingtoni Te Papa Tongarewa múzeumban átélt jelenet volt. Talán egy tudat alatti motiváció mozgatta a kezét, amikor beírta az adatait a bevándorlási kérdőívbe. A számítógép pedig kiírta: „Not eligible!” Kérését elutasítanák. De hát tulajdonképpen mit is csinálnának itt, ha el is fogadnák a bevándorlási kérésüket? Ő még hagyján, ha nem is jól, de tud angolul. Ám Ancsa nem beszéli a nyelvet. Persze, annyira megtanulna, hogy elmehessen a boltba bevásárolni, de felesége nem találná meg itt a helyét, ő szeret átszaladni a szomszédba egyet pletykálni… Nyugdíjukból itt nem tudnának megélni, sokkal magasabbak az árak. Egy kiló cseresznye idény közepén tíz dollár… Házat venni, vagy albérletet fenntartani? Kizárt. Költözzenek a lányáék nyakára? Azt már nem…

      Miként mondja a szózat? „Áldjon vagy verjen a sors keze: itt élned, halnod kell” De hol van az itt? Erdélyben született Ancsa is, de most Magyarországon élnek. Neki pedig elege van a magyarországi bürokratákból. Elhúzódnak Szárazajtára ott megvan még Ancsa szüleinek a háza, ott van unitárius templom is, megtarthatják az esküvőt. Ancsa úgyis azt hiányolta a házasságkötéskor… a magyar szót. Elmehettek volna templomba is, ha nagyon szeretnék, de hát ugyanaz lett volna a probléma, az idegen nyelv.

      Akkor megígértette vele, otthon majd tartanak „igazi” esküvőt, templomban magyar szóval. Reményik Sándor sorai jutottak eszébe: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát…”

     Ancsának is felragyogott a szeme az ötlettől. Amint Dániel születési anyakönyvi kivonata és iratai végre rendeződtek, első útjuk Szárazajtára vezetett. A lelkész nagyon megörvendett, amikor meghallotta az esküvő hírét.

      — Természetesen semmi akadálya, még ha magyar állampolgárok is. Az Európai Unióban élünk. Csakhát a román hatóságok által elismert házasságlevéllel kell rendelkezniük. Ezt sajnos nem én találtam ki, de köt a törvény, engem is ellenőriznek. Menjenek előbb a polgármesteri hivatalba, s ha elintézték, már semmi akadálya, főleg, mivel mindketten unitáriusok.

      A polgármesteri hivatalból Szentgyörgyre, a megyeszékhelyre irányították őket. Ott a kezükbe adtak egy teleírt A4-es papírívet, mely azon iratok listáját tartalmazta, amelyet be kellett mutatniuk, ahhoz, hogy a román házasságlevelet kiállíthassák. Minden irat eredetijét és jegyző által hitelesített, aposztillel ellátott (felülhitelesített) másolatát is be kellett mutatni, a külföldön kiállított iratok esetében az kiállító ország romániai nagykövetsége, vagy Románia ottani nagykövetsége kellett igazolja eredeti mivoltát.

      — Ancsának szerencsére még megvannak a román iratai, hiszen nem mondott le román állampolgárságáról, csak a lejárt személyi igazolványát kell majd megújítania, ami egyébként is szükséges. Nekem majd be kell mennem a Csíkszeredai Magyar Konzulátusra, a hitelesítés egy vagyonba fog kerülni… — morfondírozott, majd megakadt a szeme a szükséges iratok listáján. A házasságlevél! Azt Aotearoa-Új-Zélandon állították ki!

      — De hát ezt miként vigyem be az Aotearoa-Új-Zéland romániai nagykövetségére? Romániában nincs…

      — Akkor küldje el a lányának, vigye be Románia ottani nagykövetségére — ajánlotta a hivatalnok.

      — De hát Wellingtonban sincs román nagykövetség! A konzuli ügyeket Ausztráliában intézik!

      — Akkor oda kell fordulniuk.

      — Küldjem el a lányomnak, aki utazzon a háromezer kilométert? — hitetlenkedett.

      — Akkor utazzon ön oda — ajánlotta a nő. 

      — Maga megbolondult, vagy nem gondolkozik? Az a világ másik végén van, a repülőjegy 1500 Euró! Akkor inkább újra házasságot kötünk itthon — próbált uralkodni Dániel az indulatain.

      — Azt nem lehet. Törvénytelen lenne, mert házas létére második házasságot kötne. A bigámiát a törvény bünteti. Azért börtön jár.

      — De hát nem más nőt vennék feleségül, csak hitelesíteni akarom a házasságomat!

      — Ha nem bigámia, akkor okirat-hamisítás, mert a házasságkötéskör azt vallja, nőtlen, pedig már nős, így hát hamis adatokat diktál be. Ezért pedig börtön jár.

      — A román törvények szerint akkor érvényes a házasságom, vagy sem?

      — Nem.

      — Akkor miként követnék el okirat-hamisítást?

      — Sajnálom, kötelessége a külföldön megkötött házasságkötését érvé… Rosszul van uram? Jesszusom! Orvost! Hamar hívjanak orvost! 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.