Dániel nem tudott aludni, gondolatai állandóan magukkal ragadták. „Vajon hány óra lehet? Ezen a repülőgépen eléggé homályos fogalom, hiszen tizenegy időzónán repülünk át, míg hazaérünk”.
Ancsa mellette szendergett, az ő vállát használta párnának. Eseménydús, kalandos, és csodálatos volt ez az aotearoa-új-zélandi út, még az esküvőjüket és a nászutat is leszámítva. Egy teljesen más, csodálatos világ tárult eléjük, akár a természeti látványosságokat, akár a különös növény és állatvilágot, akár az emberi viszonyokat illetően. Milyen kedves gesztus Nórika részéről, hogy felkutatta Ancsa Danenwirkeben élő egykori osztálytársát, s meghívta meglepetésvendégnek a zártkörű esküvőre, ahol csak a Heke család és ők, valamint néhány közeli barát jelent meg, összesen huszonöten, abból tízen magyarok.
Egy állandóan visszatérő kép számára a wellingtoni Te Papa Tongarewa múzeumban átélt jelenet volt. Talán egy tudat alatti motiváció mozgatta a kezét, amikor beírta az adatait a bevándorlási kérdőívbe. A számítógép pedig kiírta: „Not eligible!” Kérését elutasítanák. De hát tulajdonképpen mit is csinálnának itt, ha el is fogadnák a bevándorlási kérésüket? Ő még hagyján, ha nem is jól, de tud angolul. Ám Ancsa nem beszéli a nyelvet. Persze, annyira megtanulna, hogy elmehessen a boltba bevásárolni, de felesége nem találná meg itt a helyét, ő szeret átszaladni a szomszédba egyet pletykálni… Nyugdíjukból itt nem tudnának megélni, sokkal magasabbak az árak. Egy kiló cseresznye idény közepén tíz dollár… Házat venni, vagy albérletet fenntartani? Kizárt. Költözzenek a lányáék nyakára? Azt már nem…
Miként mondja a szózat? „Áldjon vagy verjen a sors keze: itt élned, halnod kell” De hol van az itt? Erdélyben született Ancsa is, de most Magyarországon élnek. Neki pedig elege van a magyarországi bürokratákból. Elhúzódnak Szárazajtára ott megvan még Ancsa szüleinek a háza, ott van unitárius templom is, megtarthatják az esküvőt. Ancsa úgyis azt hiányolta a házasságkötéskor… a magyar szót. Elmehettek volna templomba is, ha nagyon szeretnék, de hát ugyanaz lett volna a probléma, az idegen nyelv.
Akkor megígértette vele, otthon majd tartanak „igazi” esküvőt, templomban magyar szóval. Reményik Sándor sorai jutottak eszébe: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát…”
Ancsának is felragyogott a szeme az ötlettől. Amint Dániel születési anyakönyvi kivonata és iratai végre rendeződtek, első útjuk Szárazajtára vezetett. A lelkész nagyon megörvendett, amikor meghallotta az esküvő hírét.
— Természetesen semmi akadálya, még ha magyar állampolgárok is. Az Európai Unióban élünk. Csakhát a román hatóságok által elismert házasságlevéllel kell rendelkezniük. Ezt sajnos nem én találtam ki, de köt a törvény, engem is ellenőriznek. Menjenek előbb a polgármesteri hivatalba, s ha elintézték, már semmi akadálya, főleg, mivel mindketten unitáriusok.
A polgármesteri hivatalból Szentgyörgyre, a megyeszékhelyre irányították őket. Ott a kezükbe adtak egy teleírt A4-es papírívet, mely azon iratok listáját tartalmazta, amelyet be kellett mutatniuk, ahhoz, hogy a román házasságlevelet kiállíthassák. Minden irat eredetijét és jegyző által hitelesített, aposztillel ellátott (felülhitelesített) másolatát is be kellett mutatni, a külföldön kiállított iratok esetében az kiállító ország romániai nagykövetsége, vagy Románia ottani nagykövetsége kellett igazolja eredeti mivoltát.
— Ancsának szerencsére még megvannak a román iratai, hiszen nem mondott le román állampolgárságáról, csak a lejárt személyi igazolványát kell majd megújítania, ami egyébként is szükséges. Nekem majd be kell mennem a Csíkszeredai Magyar Konzulátusra, a hitelesítés egy vagyonba fog kerülni… — morfondírozott, majd megakadt a szeme a szükséges iratok listáján. A házasságlevél! Azt Aotearoa-Új-Zélandon állították ki!
— De hát ezt miként vigyem be az Aotearoa-Új-Zéland romániai nagykövetségére? Romániában nincs…
— Akkor küldje el a lányának, vigye be Románia ottani nagykövetségére — ajánlotta a hivatalnok.
— De hát Wellingtonban sincs román nagykövetség! A konzuli ügyeket Ausztráliában intézik!
— Akkor oda kell fordulniuk.
— Küldjem el a lányomnak, aki utazzon a háromezer kilométert? — hitetlenkedett.
— Akkor utazzon ön oda — ajánlotta a nő.
— Maga megbolondult, vagy nem gondolkozik? Az a világ másik végén van, a repülőjegy 1500 Euró! Akkor inkább újra házasságot kötünk itthon — próbált uralkodni Dániel az indulatain.
— Azt nem lehet. Törvénytelen lenne, mert házas létére második házasságot kötne. A bigámiát a törvény bünteti. Azért börtön jár.
— De hát nem más nőt vennék feleségül, csak hitelesíteni akarom a házasságomat!
— Ha nem bigámia, akkor okirat-hamisítás, mert a házasságkötéskör azt vallja, nőtlen, pedig már nős, így hát hamis adatokat diktál be. Ezért pedig börtön jár.
— A román törvények szerint akkor érvényes a házasságom, vagy sem?
— Nem.
— Akkor miként követnék el okirat-hamisítást?
— Sajnálom, kötelessége a külföldön megkötött házasságkötését érvé… Rosszul van uram? Jesszusom! Orvost! Hamar hívjanak orvost!
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:45 :: Vandra Attila
