Gyerekek voltunk, félig öntudatlan
éltük életünk virradat-korát.
Vígan telt id?nk egész napon át
gondtalan játszva bársonyos homokban.
Váraink polcolt, sz?k alagútján
versenyt kúsztunk. (Fenn büszkén a bástya.)
Tiéd összed?lt. Romok kapitánya,
– Most a tiédben játszunk tovább – szóltál.
Bens?mb?l más hang: soha! Semmikor!
Vágyadból kín lett, könnycsordító bánat.
Konok maradtam, nem adtam a váram!
Sírtál, tomboltál. Jött az anya-szigor,
lendült szaporán, fel-le járt keze.
Fájt, hogy miattam püfölt vele.
Legutóbbi módosítás: 2012.09.26. @ 19:57 :: dudás sándor
