Magasból hangom a járdára hull,
fövenyen toporog szemem,
idegesen küzd homlokomon a verejték
ujjam arcodat rajzolja újra és újra
red?ny résein át rohanok vissza
oda, ahonnan gondolatom szabadult…
Mély a sóhajom, lendületem megtört
arcod eltakarom – arcommal
mondd meg nekem, a perc miért vézna most,
miért esend?…..most csak csorog…az es?.
