Minek a fény
ha nem látlak…
Arcomra hull
s elemészt
elviselhetetlenül
az alázat.
A távoli hangok
korosodó pászmái
sorsosztó papírfecnik.
Most vegytisztán
keringenek az éterben:
alapjában véve
gyalázatra száradtak.
Mire megöregedek,
túl hiszékeny leszek:
unokáim keze ügyében
csupasz eszközként
magamra haragítom
kimustrált álmaimat.
