Minek a fény ha nem látlak… Arcomra hull s elemészt elviselhetetlenül az alázat. A távoli hangok korosodó pászmái sorsosztó papírfecnik. Most vegytisztán keringenek az éterben: alapjában véve gyalázatra száradtak. Mire megöregedek, túl hiszékeny leszek: unokáim keze ügyében csupasz eszközként magamra haragítom kimustrált álmaimat.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.13. @ 08:56 :: László István