Minek a fény ha nem látlak… Arcomra hull s elemészt elviselhetetlenül az alázat. A távoli hangok korosodó pászmái sorsosztó papírfecnik. Most vegytisztán keringenek az éterben: alapjában véve gyalázatra száradtak. Mire megöregedek, túl hiszékeny leszek: unokáim keze ügyében csupasz eszközként magamra haragítom kimustrált álmaimat.