Seres László : Lebegő fák

(Kép: Horváth Piroska)

 

Lebegő fák

úszó erődök

lombotok vagyok

omló lágy falat

morzsa a szájban

parányi jel csak

a világmindenséghez

kibontott ernyők árnyas-boga

 zöldre vetett ágy

szívemben a nyár

szomjatok  éhségetek 

 csendre csobbanása

hol kéklő ég dereng

s látom

átvillanó fényét

a nap gomblyukán

csipkevert mellényt ölt

felhők rongykaréj bárányait

földig érő nyájban

ahogy legelteti a szél

 

Egy tenyérnyi táj

talán csak álom

a pillanat csodája

mely vonz magához láncol

s többé nem enged el

visz a kép-szülte szó

 ízekre szed minden kézvonást

mint a kép a szavakat

– a sosevolt templom

néma harangszava

Istentől áldott híveit –

s életre kelt hogy vele haljak

szembogaram vásznára festett

megszületett képpel

ecsetem lelkem színes

festékébe mártva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.