(Kép: Horváth Piroska)
Lebegő fák
úszó erődök
lombotok vagyok
omló lágy falat
morzsa a szájban
parányi jel csak
a világmindenséghez
kibontott ernyők árnyas-boga
zöldre vetett ágy
szívemben a nyár
szomjatok éhségetek
csendre csobbanása
hol kéklő ég dereng
s látom
átvillanó fényét
a nap gomblyukán
csipkevert mellényt ölt
felhők rongykaréj bárányait
földig érő nyájban
ahogy legelteti a szél
Egy tenyérnyi táj
talán csak álom
a pillanat csodája
mely vonz magához láncol
s többé nem enged el
visz a kép-szülte szó
ízekre szed minden kézvonást
mint a kép a szavakat
– a sosevolt templom
néma harangszava
Istentől áldott híveit –
s életre kelt hogy vele haljak
szembogaram vásznára festett
megszületett képpel
ecsetem lelkem színes
festékébe mártva.
Legutóbbi módosítás: 2012.07.26. @ 21:55 :: Seres László
