Deme Dávid : U.I.: Te jutattál engem ide! avagy Ami kimarad az öngyilkosok búcsúleveleib?l

Sötét történet. Csak saját felel?sségre.

 

 

 

            Anyám szerint a pokolba fogok kerülni. Pedig én nem csináltam semmi rosszat. Egyszer?en csak nevettem egy jót a barátom temetésén, amikor kiderült, hogy John Mayer ’Gravity’ cím? számát ? maga választotta búcsúlevelében a temetésére. Félreértés ne essék, nem azért nevettem, mert lányosnak, vagy nyálasnak tartanám a számot, hanem azért mert a tízedikr?l kiugorva tényleg igaz lett a dal els? sora. Magyarra lefordítva így hangzik: ’A gravitáció ellenem dolgozik’. Úgy néz ki, hogy csak én tudtam értékelni ezt a síron túli poént…

            A temetés után elkezdtem gondolkodni. Én képes lennék az öngyilkosságra? (Talán csak akkor, ha az életem múlna rajta.) Egyáltalán mit írnék a búcsúlevelemben? (Semmi lehangolót, az biztos.) Hogyan csinálnám? (Lehet?leg fájdalommentesen.) Szóval lényeg a lényegbe, most itt vagyok egy leveg?vel teli fecskend?vel (google: leveg?embólia), és mire észbekapok, már beszélhetek is az öngyilkos társaimmal, hogy mit is írtak volna a levelükbe, ha három sornál és pár könnycseppnél többet ad nekik az élet.

            Hogy hol van ez a hely, ahol interjúalanyaimat keresem, azt mindenkinek a hitvilágára bízom. Számomra az egész egy hatalmas köddel teli helyiségnek t?nik, ami tömve van céltalanul kószáló emberekkel.

            Ha valaki csodálkozna azon, hogy ez a hely tele van, elárulok neked egy titkot, kedves idegen: az elkövetett öngyilkosságokat átlagolva bizonyított, hogy minden harmincadik másodpercben, a világ valamelyik pontján, egy faszi éppen arra készül, hogy véget vessen az életének. Azért használtam a ’faszi’ kifejezést, mert a férfiak négyszer több alkalommal követnek el sikeres öngyilkosságot, mint a n?k, igaz, a n?k többet kísérelnek meg. (Tehát mi vagyunk a jobbak ebben is!)

            Szóval, amíg itt keresem a megfelel? alanyokat, addig megosztom veletek azt a levelet, amit én hagytam az otthoniaknak:

           „El?ször is tisztázzunk egy pár dolgot. Nem vagyok depressziós, nincsenek szerelmi gondjaim, a jegyeim elfogadhatóak, és egészen jól vagyok. Ezek után egyesek gyávának neveznek majd, ami érthet?, hiszen mint minden ember, én is féltem attól, hogy ezt a sok jót mind elveszítem, és csalódást okozok a környezetemnek. Egyszer?bben fogalmazva, nincs értelme véget vetni az életednek, ha minden rossz, hiszen akkor már csak javulhat minden. Akkor viszont érdemes a saját feltételeid mellett befejezned értelmetlen létezésed, ha minden rendben van. Ez viszont a többségnél azért nem következik be, mert a fene akar öngyilkos lenni, ha minden nagyon jól megy. Pedig tudhatnánk már, egyszer minden jónak vége szakad.

            Tehát a végén mégis én nevetek, mert mindent úgy fejeztem be, ahogyan én akartam: boldogan, sikeresen és úgy, hogy szeretnek.

            További jó szórakozást,

            A szobában fekv? hulla.”

 

            Ha idáig eljutottál, kedves idegen, akkor fogadd ?szinte elismerésemet. Az emberek többsége már rég abbahagyta volna az olvasást, vagy legalábbis elkezdte volna írni a saját kis megjegyzését ehhez az íráshoz. A megjegyzés tartalma pedig eléggé egyértelm?: „Nem kellene ilyesmir?l írnod”, vagy, „Miért választottad ezt a szörny? témát?”

            Ha már itt tartunk, meg is válaszolom gyorsan, hogy miért is írom le mindezt. Azért, mert megtehetem! Ugyanis ha nem vagyunk képesek szembenézni azzal, hogy a mi fajunk az egyetlen ezen a bolygón, aki önszántából vet véget az életének, akkor hogy leszünk képesek szembenézni a halállal, amikor eljön az id?nk? Sehogy, és én ezen változtatni akarok.

            Tudtad-e, kedves idegen, hogy amíg ezt elolvastad, addig valahol egy újabb pasas állítgatja a székét a garázsában? Ha már kinyírjuk magunkat, csináljuk rendesen — gondolja. Valahol másutt éppen most bontanak fel egy új csomag borotvapengét, de hidd el, azzal sem borotválkozni fognak. Emberünk izzadt keze elcsúszkál a celofánon. Nem igaz, hogy valami mindig az utamban van — legalábbis ? így értelmezi.

            Sokáig tartott, de találtam egy pár jó interjúalanyt. Íme, néhány idézet a túloldalról:

            „Az embereknek nem azon kéne gondolkodniuk, hogy miért tettük, inkább azon, hogy találtunk rá id?t. Engem majdnem vissza is tartott a szoros id?beosztásom. Hiszen azt mégsem tehetem, hogy kifutok és leugrom egy hídról. Tervezni kell. Szerda már eleve ki volt l?ve, mert Lacikát a cirkuszba kellett vinnem. Csütörtökön van a Rex felügyel?, pénteken meg prosztatavizsgálatra mentem, és a hétvégén meg átjönnek a szüleim. Aztán rájöttem, hogy a hétvége tökéletes lesz. Remélem anyám találta meg a testem. Megérdemli, amiért így tönkretette az életemet…”

János, 46

 

            „Nekem a megfelel? metódus kiválasztásával volt gondom. Félek a magas helyekt?l, az nem jó. Nem tudom rendesen lenyelni a tablettákat, a vért?l elájulok, a rohadt süt?nk meg elektromos! Lefeküdnék a vonat elé, de a MÁV megszüntette az egyetlen vonatot, ami erre járt. Ekkor azt gondoltam, hogy beszerzek egy pisztolyt és fejbe lövöm magamat. Mi van, ha mellélövök? Az emberek csak nevetnének rajtam. Mi van, ha túlélem? Egy hatalmas lyuk lenne a fejemen! Végül maradt a kötél. Persze újat kellett vennem, mert a régi csöpögött a zsírtól, de legalább a hitelkártyámmal fizettem így gyakorlatilag az OTP finanszírozta a halálomat…”

Andris, 52

 

            „Nekem a búcsúlevéllel voltak gondjaim. Azzal kellett volna kifejeznem magamat. Arra nem gondolnak, hogy ha képesek lennénk magunkat kifejezni, akkor nem is gondolkodnánk olyan baromságokon, mint az öngyilkosság? Már a kezdéssel is gondjaim voltak. ’Aki irántam érdekl?dne…’ — ez túl személytelen volt. ’Drága Anikó!’ — ez meg a gyerekeket hagyta ki. Ekkor bevillant: ’Halihó srácok! Tudjátok mi történt? Olvassatok csak tovább!’ A többi már jött magától: ’Hogy vagytok? Remélem minden rendben. Én NEM vagyok jól, amint azt a kötélr?l lógó testemr?l észrevettétek. TI vagytok azok, akik idejutattak! Ugyanis minden jó volt, amíg ti be nem léptetek az életembe. Remélem, most már boldogok vagytok, mert tényleg meghaltam.”

Endre, 56

 

            *Ennyi a történetem, kedves idegen. Remélem, elgondolkodsz a leírtakon, és talán még meg is mosolygod azt az egy-két igazán sötét részletet. Természetesen visszatértem az él?k közé, és mivel a búcsúlevelemet senki nem találta meg, így elraktam kés?bbre. Talán még jó lesz valamire.

           Ami meg az öngyilkosságot illeti, lehet, hogy rengeteg módszer létezik a megoldására, de véleményem szerint minden öngyilkos búcsúlevelének így kéne végz?dnie:

U.I.: Te jutattál engem ide!

 

Akire vonatkozik, az úgyis tudni fogja…*

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.07.12. @ 12:00 :: Deme Dávid
Szerző Deme Dávid 59 Írás
Egy egyszerű lélek vagyok, akin néha úrrá lesz a vágy, hogy egy őrült gondolatot, vagy egy álmot papírra vessen és addig csűrje csavarja, amíg valami érdekes alkotás ki nem sül belőle.