Vandra Attila : Devla 10. Szemüveget a cigánynak!

Az öreg tanítónak sikerül kiharcolnia, hogy Devla kapjon még egy esélyt. Ám kemény játszmák várnak rá…*

 

Szemüveget a cigánynak!

 

 

Zajzoni egész délután gondterhelt volt. Szeretett volna bizonyítani, ugyanakkor lelkében elült a kétely. „Háromféle ember van. A sikertelenségkerülő nagyon apró célokat tűz ki, és soha nem valósít meg nagy dolgot. Valójában a sikert kerüli el. A sikeres ember céljaival a határait feszegeti, de nem lépi túl. Nagy, de megvalósítható célokat tűz ki, s minden sikere önbizalmát erősíti. A sikertelen hol a kihívástól menekül, hol pedig olyan célt tűz ki, ami meghaladja határait. Közben minden kudarc megnöveli a valószínűségét, hogy a következő kísérlete is hasonló csalódással végződjön” — jutott eszébe egy idézet.

— Vajon nem léptem túl én is e határt? — tűnődött egész délután.

Másnap reggel, amikor az igazgatónak beszámolt az eseményekről és a felvállalt felelősségről, Erdélyi László megcsóválta a fejét. Nem tudta kifejteni kételyeinek az okát, mert megérkezett dr. Zajzoni Szabolcs szemorvos, a tanító fia. Édesapja még a hétvégén kérte, vizsgálja meg a gyermekeket az osztályában, mert úgy tűnt akadnak olyanok, akiknek baj van a látásával. Az igazgató támogatta az ötletet, sőt, egy termet is biztosított számára a rögtönzött rendelőhöz. Csak egy kérése volt, ha ideje engedi, a többi alsó tagozatost is vizsgálja meg. Dr. Zajzoni beleegyezett.

A tanító sejtése beigazolódott. Szabolcs három gyermeknek, közöttük Devlának azonnal szemüveget írt fel, s még egyet berendelt a rendelőjébe, Brassóba, mert olyan jellegű problémát látott, amit csak alaposabb vizsgálat után tud majd orvosolni.

A recepteket nem adta a gyermekek kezébe, hanem beírt az ellenőrzőjük üzenőjébe. „A kisfiát/kislányát szemorvossal megvizsgáltattuk, látását rendben találta”, illetve: „… szemüvegre lesz szüksége, további információkért kérem, vegyék fel velem a kapcsolatot.”

Amikor a Devla ellenőrzőjét vette kézbe, megcsóválta a fejét. Ide hiába ír bele, Kanalasné nem tud olvasni. Márta többször is felhívatta az iskolába, de hiába. Menjek el hozzá? — jutottak eszébe Szegedi intelmei. Végül magához hívatta a kislányt.

— Édesanyáddal kellene beszélnem. Fontos. Rólad kellene elbeszélgetnem vele. Kérem, jöjjön fel az iskolába. Átadod az üzenetet?

— Na, erre kíváncsi vagyok! — tamáskodott a kislány távozása után Vetési Ida, az elsősök tanítónője, aki meghallotta a beszélgetést. Nagyot nézett másnap, amikor Kanalasné mégis megjelent.

— Minék a cigánynak szémüvég? Úgy sém lész tudós bélűlé! — akadékoskodott.

Papolhatott neki a tanító, nem tudta meggyőzni.

— Nem tudja megfizetni, igaz? — érzett rá az igazi okra.

— Csák összétüörné háncúrozás közbén.

Hiába adott kitérő választ, a tanító fenekéről nem aznap esett le a tojáshéj. Látott már ilyet. Szóval ez az igazi baj. Erre a problémára tehát más megoldást kell keresnie.

Hiába halogatta, szóba kellett hoznia azt is, hogy a kislánynak itt kell maradnia órák után, a házi feladatainak elkészítése végett. A roma asszony szótlanul hallgatta végig, arcán azzal a passzív ellenkezéssel, amikor valakit olyasmire akarnak rávenni, aminek semmi értelmét nem látja. Nem mondott nemet, de Zajzoni tudta, meggyűlik még a baja vele.

Átültetés… sok tanító alkalmazza, különböző meggondolásokkal. Sohase volt az ülésrend megszabásának a híve. Szétültetsz két komisz kölyköt, ezzel másik kettőt is megbüntetsz. Most viszont nem látott jobb megoldást. Devla lemaradása a tanulásban szeme gyengeségén is múlik, nem látja a táblát az utolsó padból. De miként oldja meg az átültetést, hiszen számíthat az ellenkezésre. Ha valakire ráparancsol, üljön vele, nemcsak a kényszerpadtárs háborodik majd fel, hanem a szülőkkel is meggyűlik a baja. „Majd holnap…” — halogatott. Sajnos otthon sem jött mentő ötlete. Gondterhelten ment reggel az iskolába. Már indult volna órára, amikor megszólította az igazgató:

— Mit csinál a cigánypárti tanítónk?

— Tesséék? — lepődött meg Zajzoni.

— Ugye nem hallotta még? Sejtettem, nem mondták a szemébe, pont ezért figyelmeztettem, hogy tudja, mit gondolnak-beszélnek a háta mögött a szülők.

— Köszönöm — sóhajtott. — Épp készülök még egy köteg szalmát meggyújtani a fejemen. Az első nedves, nem ég igazán, csak füstöl… — tette hozzá kesernyés humorral, majd elindult osztálya felé. Amikor belépett, az első, amit észrevett, Piroska padján a szemüvegtok volt.

— Nem teszed fel? — kérdezte tőle.

— Azt mondta a doktor bácsi, csak olvasáshoz használjam.

— Akkor olvass valamit! — A kislány eleget tett a kérésnek. — Ej, hát ez jobban megy, mint tegnap! — állapította meg. — Ugye folyékonyabban olvas? — kérdezte meg az osztályt. — Többen helyeseltek.

— Akkor nekem miért kell állandóan hordanom? — akadékoskodott Pistike.

— A te szemednek más baja van, mint Piroskáénak. Ő közelre nem lát jól, te pedig távolra. Akárcsak Devla. Ő nem látja onnan a táblát, ahol ül. Azért is mondott eddig annyi butaságot. Neked mikor lesz szemüveged?

— Holnapra készül el.

Nem látja a táblát… Ezt egy másodikos gyermek nem tudja elképzelni.

— Pistike, menj Devla mellé, és…

— Én oda nem ülök!

— Nem azt mondtam, csak állj meg mellette. Most olvasd el, amit a táblára írok!

Kiolvasta ugyan, de lehetett látni, hogy erőlködik. A többiek képtelenek voltak ezt felfogni. Elkérte Piroska szemüvegét, majd egyik gyermeket hátraküldte vele:

— A rövidlátók körülbelül így látnak…

— De Pistike… — akadékoskodott valaki.

— Igen, ő az első padban, ha nehezebben is, de ki tudta eddig olvasni, amit a táblára írtunk. Ezért, amíg Devlának kerül szemüvege, előre kell ültetnünk az első sorba.

Hiába reménykedett, zúgolódás támadt. Devla padját nem lehetett a többi elé húzni, mert nem volt hely. A „Mindenki egy paddal hátrább!” is felháborodást szült, mert „Édesapám javította meg!” Ha rájuk parancsol, véghezviheti ugyan, de még jobban ellene hangolja a többieket. Fehér Ildikó mentette meg a helyzetet:

— Ülök én vele!

Ő is az első padban ült, de padtársával, Marcsival mi legyen? A tanító végignézett az osztályon. Lacika és Gyuri állandóan összeverekednek. Lacika édesanyja is javasolta már, ültesse szét őket. Végül Marcsi beült Gyuri helyére, aki hátrakerült a Devla padjába. Ez se volt ideális megoldás, az öröknyüzsgő osztálybohócot a leghátsó padba ültetni, de hát jobb nem akadt. Fellélegezhetett. Ezt a csatát — úgy tűnt —megnyerte.

Az osztályból kifele menet eszébe jutottak Szegedi szavai: „Bingó! Szóval van egy potenciális szövetségese. Keressen még, egyedül nem fog boldogulni!” Milyen beszédes tud lenni egy gyermekrajz…

Délután felhívta Szabolcsot telefonon. Tanácsot akart kérni. Mégiscsak ő a „kezelőorvosa”, hiszen ő írta fel a szemüveget. Nem tudta, mit vár ettől a beszélgetéstől, talán csak a felelősséget akarta megosztani, hárítani: „Lám, neki sincs használható ötlete. Mit lehet várni akkor tőlem?” Ám tévedett.

— A cigányleányka az osztályodban? Emlékszem rá… Ugye mínusz kettest írtam fel neki? Orsinak is annyi volt, s megvan még a régi szemüvege valamelyik fiókban. Nem is tudom, miért tartottuk meg. Azt mondtad, hétvégén hazajössz Brassóba. Akkor oda is adom. Édesapám, ne vedd úgy szívedre a dolgot, a cigánynéd nem az egyetlen, aki nem hajlandó megvenni a szemüveget. Mondták már nekem: „Minek az a parasztnak? Nem tudós, a ganyét megtalálja anélkül is!” Ha azt hiszed, ez a buta tanulatlan ember hozzáállása, tévedsz! Volt olyan esetem is, hogy a gyermeket már-már kisegítő iskolába irányították, oligofrénia gyanújával. Kiderült, mínusz ötös szemüveg kell neki, méghozzá kombinált, gömb- és hengerlencse! Azt hiszed megvették? Addig jártak, amíg valaki mínusz kettest írt fel neki. Mert az ő gyermeke nem vaksi! Inkább maradjon hülye… Apja technikus, anyja is érettségizett. [1]

 

 

[1] Megtörtént egy brassói általános iskolában. Két helyről is hallottam, a tanítótól és a szemésztől is, mindkettő a barátom.

 

(Folytatás következik: Majd a gazsik segítenek…)

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 728 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.