Ha kijelentőmód, sokáig tehetetlenséget
zúdít rám, szennyvízcsatornám. Nem Isten,
bennem az állat vagyok. Fáj, egyszerűen,
de pokolian, nem nőttem fel a szerelemhez.
S ezt nem hagyhatom, hogy fájjon! Vagy
felnövök egy következő variánson, másik
ember szemében, vagy tűrni kell, orrot
törölni, és a szemek sarkaiból születő
erecskék egerek helyett kit sirassanak?
Azért mégis, végtelenszámú búcsúverset írnék.
Humorba sem hempergőzhetek, „az nem én
vagyok”. Lám a mantrám a világ felé, s ki
ezt mantrázza, élete tévedés? Pedig csak
a gyors halál helyett, itt e földön, az életben
keresem személyreszabott harmóniámat,
de figyeltem – az személytelen, nem állat.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:56 :: Marthi Anna
