Tizennyolcadik döbbenet

“Nagyon örültem az értesítésnek, melyben tudatták velem a felvételi helyét és id?pontját…”

 

 

Nagyon örültem az értesítésnek, melyben tudatták velem a felvételi helyét és id?pontját. Végül is beadtam a derekamat, a szakosítót választottam. A vizsga szombati napra esett, nem kellett szabadságot kivennem, vagy magyarázkodnom a kollégáim el?tt. Reggel nyolckor megjelentem, szépen felöltözve a Villányi úton, a Párt Oktatási Központjában. Fél óra állt rendelkezésemre, hogy megkeressem a termet, ahol a felvételi vizsgák zajlanak, és jelentkezzem az adminisztrációnál.

Az els? meglepetés akkor ért, amikor a nevemet hiába kerestem a hirdet?táblára kifüggesztett névsorban. Bementem a dékáni hivatalba, ahol kis keresgélés után megállapították, hogy nem érkezett hozzájuk a vállalattól felvételi kérelem, lehet, félretájékoztattak vagy félreértettem valamit. Megmutattam az értesítést, amelyben a felvételi vizsgán való megjelenés feltételeit, helyét és id?pontját közölték velem. Kétségkívül beazonosíthatónak t?nt a levél, az intézmény adminisztrációja adta fel, de a nyilvántartásukban a nevem nem szerepelt, igaz, egyik kollégámé viszont igen.

Ismertem ?t, egy évfolyamra jártunk, együtt végeztük az általános tagozatot. Már az els? találkozásunkkor megörült nekem, mert a csoportban én voltam a legfiatalabb. Szinte azonnal észrevette rajtam az érdekl?dést a tárgyak iránt, az aktivitást a gyakorlatokon, beszélgetéseken. Imponált nekem, hogy n? létére kezdeményezett, nem szégyellt randevúra hívni, kés?bb vonzódásának is hangot adni. Sokat beszélgettünk, együtt kávéztunk a szünetekben.

— Unom ezt a sok vén faszt — mondta egyik alkalommal. — Te nem csak jóval fiatalabb vagy náluk, de te vagy az egyetlen értelmes közöttük.

Szókimondása nem lepett meg, barátaim figyelmeztettek is, vigyázzak Erzsivel, mert szabadszájú, nagyon rámen?s, és ha meg akar szerezni valakit magának, azt meg is szerzi. Erzsi párttag volt, egyedülálló, nálam tíz évvel id?sebb. Megfogadtam a tanácsot, és nem mentem bele vele semmilyen kapcsolatba. Szerettem volna megtudni, milyen az ágyban, de ágyról szó sem lehetett, a városliget padjairól vagy a Feneketlen tó bokrairól legfeljebb. És most az ? neve szerepel a névsorban, az enyém helyett. Dühöt éreztem, amiért feleslegesen idejöttem, és senki nem vette a fáradságot, hogy értesítsen a változásról. Nem Erzsire haragudtam.

Hétf?n bementem a pártbizottságra és szóvá tettem a dolgot, kifejezve felháborodásomat. Némi kuncogás és cinizmus fogadta kis el?adásomat.

— Megértelek Horváth elvtárs, de ne dúld fel magad! Az oktatási felel?st kérdezd! Hogy mi történhetett, arról fogalmam sincs. Azt tudom, hogy az Üzemi Négyszög egyhangúan elfogadta a kérelmedet, és továbbította az egyetemnek. — mondta a párttitkár, majd hangjában kárörömmel folytatta: — Szóval, elmentél baszd meg, és nem engedtek be a felvételire? Hogy mik vannak? Még nem is hallottam ilyet -, nevetett most már leplezetlenül, teli torokból, és megveregette a vállamat.

Az oktatási felel?st a m?helyben találtam, babrált egy nagyítólencse alatt. Megkérdeztem t?le, miért nem értesített arról, hogy nem kell megjelennem a felvételin, mert mást küldtek helyettem.

— Persze, megértem, hogyne érteném. De a pártérdek azt diktálta, hogy Rozsos elvtársn?t küldjük, ne magát. Maga majd megy jöv?re, ennyi az egész.

— Megtudhatnám, mi volt az ok, hogy nem szólt nekem senki err?l? — kérdeztem az öreget, aki egyre türelmetlenebb lett, majd emelt hangon folytatta:

— Nem tudhat meg az elvtárs semmit, és kész! Ez párttitok. Err?l nem lehet mondani semmit! – ordította.

Nagyon feldühített. Én is ordítottam:

— Mi az, hogy párttitok, miféle titok lehet el?ttem, ami rólam szól, ami az én ügyem? Hogy lehet ilyen fafej?, hogy nem fogja fel, mit éreztem én ott, szombaton, amikor senkivel nem beszélhettem, és senki nem tudott választ adni a kérdéseimre?

Az öreg feje egyre vörösebb lett, szinte megsajnáltam. Talán ? nem is tehet róla, hogy magasabb szempontok, pártérdekek húzták keresztül számításaimat. Ennek ellenére elindultam az ajtó felé és jól becsaptam magam mögött.

Amikor visszaértem a helyemre, csörgött a telefon. A személyzeti osztályról kerestek, menjek le azonnal, beszélni akarnak velem.

— Ha arról van szó, ami az imént történt, arról nem kívánok beszélni senkivel — mondtam határozottan, már nyugodt hangon.

Magam sem értem, mi történt velem, de úgy döntöttem, nem érdekel az iskola, nem érdekel a pártérdek, és ett?l megnyugodtam. Aznap már nem csörgött többet a telefon.

 

folytatása következik

 

Budapest, 2012. május

36látogató,1mai

Szerző Horváth János 154 írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.

9 Komment

Hagyj üzenetet