Horváth János : Első döbbenet

Pontosan akkor kezd?dött, amikor amúgy már minden mindegy lett volna.

 

 

Pontosan akkor kezd?dött, amikor amúgy már minden mindegy lett volna. Nem voltak álmatlan éjszakáim miatta, de hunyorogtam, ha feler?södött a fény, fájt a délel?tti, szikrázó napsütés. El?ször csak a bal szememen jelent meg a folt. Középen, eltakarva a látnivalót, már amihez volt kedvem egyáltalán. 

     Depressziós voltam már egy ideje, amint enyhült a nagy nyomás, amit a család jelentett számomra, azonnal befelé fordultam, nem beszéltem senkivel. A folt nagyobb lett id?vel, és kiszorította a retinára vetített képet a látóteremb?l.
     Aztán a jobb szemem is megadta magát. Mire az orvos látott, már nem tudott segíteni.
     ââ?â?¬ Retinaleválás ââ?â?¬ mondta idegen, latin szóval, és én pontosan tudtam, ez mit jelent. Az els? feleségem veszítette el így a látását a hetvenes évek elején. Nem a szemészet volt a kór tudományos gondozója, hanem a pszichiátria. Kiderült, a nagy nyomás, hogy eltitkolta, szeret?je van, az okozott ilyen, pszichoszomatikus elváltozásokat. Ahogy beszéltünk róla, szinte azonnal javulni kezdett az állapota, és egy hét múlva már semmi nyoma nem maradt látása megromlásának. Naná, hogy nem, amikor abban állapodtunk meg, hogy elválunk. ? marad a lakásban, ahol addig laktunk a két gyerekkel, és természetesen, a két gyerek is vele él majd. Én megyek albérletbe, amíg zajlik a válóper, hogy még véletlenül se jusson eszembe visszacsinálni mindent.
     L?rincen kötöttem ki, egy kis nyári konyhában, havi százötvenért. Igazán szép kis kert tartozott a takaros házhoz. Meleg víz használat nem volt a két négyzetméteres helyiséghez, csak egy ócska, zománcozott lavór, és a kerti csap jéghideg vize. Ez tökéletesen elegend?nek bizonyult. A hét minden napján rendelkezésünkre állt a L?rinci Közfürd?, amelyet a Kerületi Tanács üzemeltetett. Ott aztán volt g?z, jó forró zuhany, meg kádfürd? is. Nem volt az rossz élet, csak eleinte nehezen tudtam alkalmazkodni az új helyzethez, a házasélet komfortja után.

 

(Folyt. köv.)

 

Budapest, 2012. március

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Horváth János 165 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.