Emlékké dermed a pillanat,
majd kettészakad, mit porrá őröl az idő.
A szél, mint abroszt szétterít,
belőle építek hideg tanyát, és mosom kezem.
Nem érdekel.
Csak a jót fogja fel fülem.
Szétoszlik jajom a ködben,
talán sikerül és elveszítem
vagy hadd gyötörjön agyon.
Nem dúlom fel az életem, nem hagyom(!)
Nyomorom húzom-vonom
s ha nem bírom, emlékké dermed
utolsó pillanatom.
Akkor, talán majd elhagyom
vagy elún, és ő hagy itt.
Dermedten semmivé roppan a múlt
mely már nem létezik.
Rom és sírhalom, itt imádkozom.
Könnyel mosom múltamat, a jelen ami volt,
talán kijár a megváltó halál.
Emlékké válik énem(?)
Minek?
Nem marad utánam semmi
csak por és egy marék hamu.
S egy dermedt pillanat annak, ki olvassa sorsom
melyet leír a jeles utókor.
Felmutat égő áldozatnak,
mint az égőcsipkebokrot.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.29. @ 22:52 :: Győri Irén
