saját kép *
Feszített szűz testére
kenegetem székem,
oly fehér, szürkeállományom gyalázza.
Sűrűn átszőtt pamut
alatt, textil rejti énem.
Jobb szememben megfent
kanál, elmém betöri,
balra krumpli evők, megroskadtan.
Áldatlan keretben
csendem, ecsetbe nyögi.
Bensőmben híg a rend
egy taktus parancsára,
íriszek szöknek fel, két kezem verejtékes.
Áldást tán átkot szórjak
szét, mások anyjára?
Már hajnal, a felhők
palettája rám csepeg,
egy lélek sincs mezőmben, csak monológok.
A borostyán, vagy egy szajha,
nem tudom mi szebb?
Legutóbbi módosítás: 2012.01.08. @ 15:32 :: Thököly Vajk