lezuhantam a párnaszirtre,
összezúzott a paplan.
hogy álmodtam végkimerülésbe
magam? – látens-változatlan,
mintha ketyegne, de hazudik.-
az óra mutatója mint az olló,
ujjperceimb?l vág, míg épp meghasonló
koponyámig elér, a dagály.
tengernyi id?, az agyam mossa.
beborít. tenyerem közt kifolyó
könnycsatornán, vitorláját bontja.
hullámokban tör fel az ismerés,
belegémberedik a tat, az egész test,
minden, mindig marad kevés.
hiába nagy tengernyi, és óceán,
vagy bolygó, naprendszer a szembogár.
úgy zuhantam álomba, hogy
ne tudjak felkelni már(.)
fekszem megroppantan a párnaszirten
nincs már porcikám mi maradt tudatos
egyenesen a nap felé vérzem
gomboljátok össze fejemen a huzatot.
