Kőmüves Klára : Minap…

Fotó: Fotóház – Exitphoto

 

 

 

 – Jó ideje feln?ttem, mégis, akár egy huncut kisgyerek – a suttogásba – úgy bújtam veled.

Az örökkéb?l csak pillanatnyit loptunk, nem tudtuk, hogy hol kezd?dtünk, és azt sem, hová jutottunk, de jó volt újra lesni, az ujjaink közül ravaszdin megfigyelni, hová is rejt?zött a másik; az ember alig szeret, talán csak szemhunyásnyit. –

 

 

 

Minap…       

 

mintha semmi sem számított volna, csupán a játék,

úgy lettél ajándék éjjelembe. Bámultam a könyvet,

amelybe írva nincs, de azt üzente, ünnep, hogyha

zárórakor nyílik ki a nap, s bár csókot sem terem,

a vágy attól még jó barát, hát, úgyis megmarad.

 

Minap…

 

semmi sem történt, csak ránk szakadt a minden

összes kincse. Kinevetnének, ha mondanám, hogy

valóban, néha több a kevesebb, s?t, egészen biztos,

minden is lehet az a másoknak semmi – persze,

azt is jól tudom, az ilyesmit jobb csak elfeledni.

 

Minap…

 

kár a szóért, aki sokat beszél, aligha érez.

Egyszer?en ilyen az élet, hatalmas szókupac,

pedig egy érthetetlen oával jövünk világra

és a búcsúzásra sokszor ennyi sem marad.

 

Minap…

 

egy feln?tt id?, ha már azt mondják, hogy

a perc is létezik. Egy hiányt emleget?

újabb valószín?ség következik.

 

Minap…

 

elevenen a kispárnában is, amit

átölelt két álom közt a kar, hideg

melengetett, míg végül már beláttam;

enyém csak az lehet, aki engem akar.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 610 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))