H.Pulai Éva : Irodalmi pályázat Ottlik Géza születésének 100. évfordulójára

Film- és irodalmi pályázat Ottlik Géza születésének 100. évfordulójára

 

 

 

 

 

     Film- és irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára Kőszeg város önkormányzata Ottlik Géza születésének századik évfordulója alkalmából.

 

 

    A kiírás szerint a pályázaton filmetűd, dokumentumfilm, illetve irodalom kategóriában vers, tanulmány, esszé, novella megalkotásával 14 és 20 év közötti középiskolás diákok vehetnek részt. A pályaműveknek tartalmukban kapcsolódniuk kell Ottlik Géza Iskola a határon cím? regényéhez – közölték a város honlapján.

 

    A pályamunkák beérkezésének határideje 2012. március 31., az eredményhirdetés május 11-én, az Ottlik Géza születésének századik évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat keretében lesz.

 

 

A pontos pályázati kiírás a honlapon (www.koszeg.hu) olvasható.

 

MTI

 

„Néma gyereknek az anyja sem érti szavát.” Ez volt a baja. Ebben a buta közmondásban benne volt minden baja. Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek. (…)

A világ nem ért másból, mint a hangos, elnagyolt, durva jelekből. A látszatokból. Mindabból, aminek határozott formája van. Nagyot kell kiáltani, másképp oda sem figyelnek.”

Ottlik Géza: Iskola a határon

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:38 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva