dr Bige Szabolcs- : Éjfél előtt egy órával (folytatás)

(részlet a Cantus vitae propriae – Életem varázsdala című kiadatlan saját kötetemből) *

 

A tavasz elhozta a szép időt, és a Brassói Könnyűzenei Fesztivált, Kovács Kati (a kiírás szerint Katty Kovacs) sikeres szereplésével. A jó hangú hazai énekesek mellett a közönség kedvence volt még Roddy MacNael, Iordanka Hristova, és a jó képű Josef Laufer.

      A nyár a vártnál komorabb lett. Bekövetkeztek a csehszlovákiai események. A Prut túlsó partján felsorakoztak a szovjet páncélosok. Az állami alkalmazottakat a faluból beosztották őrségbe a néptanács elé. (Mit tudtak volna tenni, ha valóban jönnek az oroszok?).

      — Engem ne osszanak be ide — figyelmeztette a néptanács elnököt —, mert ha jönnek az oroszok, én felemelem a kezemet, és odakiáltom nekik, „Я венгерская — ja vengerszkájá!”

      — Inkább engedjenek haza — tette még hozzá —, mert ha visszaadják Erdélyt, én itt rekedek!

      Hazaengedték!

      Mikor elcsitult a vihar, visszament, hogy folytassa a munkáját, amire az ott élő embereknek nagyon nagy szükségük volt. Az anyukákat meg kellett tanítani a legelemibb higiénés szabályokra is, hogy főzzék fel a vizet, amivel a tápszert készítik, hogy főzzék ki a cumit, hogy mit készítsenek a kicsiknek és hogyan. Nem tudták, mire való a hőmérő. Szinte megverték, amikor először látták, hogy a hőmérőt bedugja a baba popsijába. Aztán megtanulták. Látták, érezték, hogy segíteni akar. Kialakult a kölcsönös bizalom, és minden bajukkal felkeresték. Nem csak a gyerekneveléssel, gondozással kapcsolatban, hanem mindennapos bajaikkal is. Az sem volt könnyű, amikor hiába kereste a csecsemőt, nem látta sehol, míg végül a szalmán heverő borjú mellett találta meg — a „borjú melegében”.

      Tájékozatlanságuk derűs pillanatokat is szerzett. Egyik nap egy „elegánsan” öltözött anyuka kereste fel a gyerekével. Kényeskedve adta elő a panaszokat. Ildikó megkérdezte:

      — Diaréja (hasmenése) van?

      — Még nincs, de majd veszek neki.

      Hol volt ez attól, amit a főiskolán tanultak! Az Ica néni óráitól, melyeken a helyes csecsemőgondozásról tanultak!

      Pedig az a főiskolás élet sem volt ám, fenékig tejfel!

      Otthonról úgy indult el, hogy felvételezik az orvosira. Saját képességeinek és korlátainak szigorú számbavétele után azonban az egészségügyi technikum mellett döntött. Otthon csak azután szólt, miután már kiírták a felvettek névsorába. A védőnői szakot választotta, úgy érezve, hogy ez az a szakma, amit szívvel-lélekkel végezni tud. Évtizedek munkája bizonyította, hogy igaza volt.

      — Ha nem mentél az orvosira, lásd mire mész. Én nem támogatlak! — szólt a szigorú édesanya. — Nem is kell! — jött a büszke válasz.

      Ösztöndíjas lévén biztosítottnak tűnt a lakás (bentlakásos kollégium), és a koszt a menzán. Igen ám, de öltözködni is kell. Egy tizennyolc éves ifjú hölgy számára egy csinos ruha, egy szép cipő fontosabbnak látszott, mint a mindennapi betevő.

      Mivel édesapja jövedelme meghaladta a „plafont”, a bentlakásból kitették, és mivel a menzajegyét eladta, hogy megvehesse az óhajtott cipőt (Gubán márka!), koszt és fedél nélkül maradt. Kicsit éhezett, kevéske megmaradt pénzéből napi egy szelet kenyérre, s egy pohár tejre jutott. Ha édesapjának Vásárhelyen akadt dolga, és ebédre meghívta, jó nap volt. Jóllakhatott.

      — Ebédeltél már, kislányom? — kérdezte.

      — Ó, persze — nem merte bevallani, hogy mi az igazság.

      — De azért csak eszel még valamit?

      — Jó, nem bánom.

      Apus úgy tett, mintha nem vette volna észre, hogy szokatlanul nagy adagot kebelezett be.

      A bentlakás kérdését a társai, kollégái segítettek megoldani. Nappal a tanulószobában lehetett tartózkodni, este pedig mindig hiányzott valaki, akinek az ágyát elfoglalhatta. Ha nem, akkor két összetolt ágy között középen alhatott.

      Énekelni nagyon szeretett, így az esték vidáman teltek.

      — Ildi, énekelj nekünk! — kérték.

      — Szívesen! — és indult a nóta.

      Gimnazistakorában is szeretett énekelni. Mikor Kalibáskő — a Hargitán levő legelő — takarítását végezték a nyári szünidő idején, minden este a tábortűz mellett szép hangjával szórakoztatta diáktársait, tanárait. „Hálából” reggel kiállították a diákok elé, és megintették, hogy szerelmes dalokra tanította a tanuló ifjúságot.

      Valóban, milyen dolog is szerelmes dalokat énekelni tizenhat évesen! Vajon van olyan népdal, táncdal, nóta, ami nem a szerelemről szól?

      (Rengeteg népdal, műdal van ma is a tarsolyában. A minap a Hortobágyi Csárdában versenyre hívta a cigányprímást, ki ismer több nótát. Egy óra alatt a prímás képtelen volt olyan nótát húzni, hogy ne tudta volna énekelni. Végül még ő tanította újabb székelyföldi dalra a hivatásost).

      A bentlakásos „aranyélet” majdnem egy évig tartott. Hiába volt a lámpaoltás utáni ügyeskedés a névsorolvasásnál. Mikor azt szólították, akinek az ágyát éppen elfoglalta, az már mindig mélyen aludt. „Alszik!” — mondták, amikor a neve elhangzott. Hiába volt az ügyeskedés, mégis lebuktatta egy véletlen. Otthonról kereste egyik este valamelyik ismerőse, és addig erősködött a portán, hogy igen, itt lakik, míg a kapus felment a hálóba.

      Szedhette a sátorfáját. Egy albérleti szoba, három diáktársával együtt lett a megoldás. Így laktak négyen a kétágyas szobában. Főzni nem lehetett, mosakodni mosdótálban kellett, de hetenként egyszer a házinéni megengedte, hogy használják a fürdőszobát.

 

      S most itt a Prut mellett igyekszik a gyerekek, az emberek egészségét, életét javítani, és a gyakorlat hiába más, mint az elmélet, a marosvásárhelyi főiskola gondos oktatása jó munícióval látta el végzős hallgatóit.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.01.08. @ 22:22 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 610 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.