Maretics Erika : Egyedül

Aludni kéne

álomtalan,

lebeg? nihil-gömbként

merülve smaragdzöld

katlanomba,

test és gondolat nélkül.

Valami belülr?l rág,

menekül? patkány

szaggat utat zsigereimb?l.

Fázom!

A hideg közeledben

gyötör,

a szadista id? fogságában,

hatalmas

jégkorszakká n?.

Szavaim hajszálnyi

él?sköd? férgek,

pórusaidba fúródva,

vegetálva élnek.

Sáros-b?zös tör?désem

lassan ülepszik, az

értetlenség mocsarában,

forró ölel? karom

mereven hullik

le ölembe,

hagyom.

Jó lenne nem hallani,

nyomorult hangom

mint dadog-habog.

nem érezni semmit,

nem tudni, hogy

egyedül vagyok.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 201 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.