Boér Péter Pál : S kár lett

Nyomtatás

Rhett Butler hátra sem nézett kordéjából az utána epekedve tekintő Scarlettjére. Úgy húzott el, mint

súlyos betegségből kigyógyult agglegény, aki rövid ideig a házasság iszonyatos kórságába esett. Scarlett arcán a hisztériás toporzékolást, hagymavörös szemeiből bölcsen csúrgó könnyek váltották fel.

Tudnivaló, hogy Mr. Butler nagy huncut hírében járt, egyáltalán nem véletlenül. Kordéján, az akkori kresz által még elő nem előírt visszapillantó tükréből tökéletesen észlelte nejének gyökeres, mindörökre történő megváltozását. Alapos emberként, még egy utolsó meggyőző vizsgálatnak vetette alá. Hanyagul poroszkáló lovai közül az egyiket, amúgy a bakról éles pengéjű késével szabaddá tette, az ostorával farára suhintva, egykori O’Hara kisasszony felé irágnyította. Visszapillantó tükréből látta, hogy makrancos neje lóiszonyt kap és gyerekkorában az indiánoktól tanult technikával meglehetős távolságból is, a szemek villanásából kiolvasta, született O’Hara kisasszony gondolatban azt sikoltja:

– Nem akarok pónilovakat látni többé, csak Butlert és a gyerekeket!

Rhett Butler egy kantárrántással megfordulva visszavágtatott, befogta az eleresztett lovat, Scarlett derekát roppant erővel átkarolva, felhajította a bakra maga mellé és elindultak megalapítani a Butler- O’Hara gyermekmenhelyet, ahol a megalakulás után rögtön, pazar nevelés mellett, a gyermekek legfontosabb tudnivalójává a „Le a pónilovakkal!” mondat lett.

Mr. Butler, mint lelkiekben sérült apa és Mrs. Butler, mint lelkiekben sérült, egykori feleség, aki titkon ennek a státusznak az újraaktiválását remélte, „pónilovatlan gyermekéveket” jelmondat alatt, a fiúkat, lányokat halászni, vadászni, verekedni tanította. A verekedés tudományát koedukáltan, hol Mrs., hol Mr. Butler személyesen oktatták. Ne feledjük, hogy Scarlett sem lebecsülendő verekedési tudománnyal rendelkezett, természetesen női módon, fogakat, körmöket is használva, de a bokánrúgással mind a két nemnek egyaránt kimagasló, életreszóló tudást adott.

Az elméleti oktatást, mint írás, olvasás, matematika, egyébre nem használható pipogya férfiakra és nyifi-nyafi kisasszonyokra bízták. Ők, az életre neveltek, állandóan hangsúlyozva a saját példát. Mrs. Butler verekedések és veszekedések árán érte el, hogy a csupa jót és szépet akaró Rhett ne koedukáltan, azonos hálótermekben, hanem külön szállásolja el a fiúkat és lányokat. Külön munkájába került, hogy némi hisztéria és pofonok idillje közben vedelt whiskyvel elérje, hogy ne azonos épületben legyenek a fiúk és a lányok. A nagybetűs életre felkészítés sok munkát igényelt, de megérte. A végeredmény minden más, hasonló gyermekmenhely teljesítményét felülmúlta.

Egy utolsó próba várt, a már felcseperedett gyermekekre. Mr. és Mrs. Butler kiöregedése után, erre külön kiképzett személyek, a 16 éves korúakat rettenetes verés után bocsátatták el az intézményből. A verésnek több irányú célzata volt, egyrészt megtanítani az ifjakat, hogy nem mindig úgy van, ahogyan ők akarják, hanem soha. Másrészt a legtöbb fiatal nem akart önszántából, ebből a paradicsomi állapotból elmenni hajléktalannak.

A 70. házassági évfordulójukon, mikor az általuk nevelt, okított, tanított ifjak és kevésbé ifjak serege látogatta meg Mr. és Mrs. Butlert mindegyikük oldalán hatlövetűvel -fergeteges, olyan igazi vadnyugati ünnepléssel-, minden sérelemre és ok nélkül kapott pofonra emlékezve, az egykori neveltek, tanítványok, aprócska műsorral lepték meg a párt. Hosszabb ideig tartott az előkészület és a koreográfia szerkesztése, de végül tökéletesre sikerült.

A lényeg, hogy Mr. és Mrs. Butlert, olyan igazi déliekként, úgy megverték, hogy miután hónapokkal később a sérüléseikből felépültek, a két, már koránt sem ifjú, egymást szekáló, valamikori házaspár, mivel sohasem váltak el papíron, ott folytatták ahol azon a bizonyos utolsó éjszakán abbahagyták.

És ma is élnek, ha meg nem haltak, de ez valószínüleg kizárt.