A huszonéves Róbert atya kigombolta papi civiljének gallérját, hátradőlt, majd oda-vissza hintázva belekezdett egy szokatlan kitárulkozásba.
– Annyi a gondom mostanában, erre nem készítettek fel a hat éves teológiai tanulmányok alatt. Mégis, végigmérve magamban az időt, letisztáztam, képes leszek helytállni fogadalmamnak, legalábbis minden tőlem telhetőt megteszek.
Hat év rengeteg idő ahhoz, hogy az ember, ilyen fiatalon is tisztában legyen miről dönt. Arról azonban nem volt szó, hogy amint felszentelnek, megrohannak a nők… és hogy milyenek azok, akik látszólag őszintén, erős hittel töltik meg a templomokat; akik legvehemensebben tiltakoznak a cölibátus eltörlése ellen, harciasan védik azt. Teljesen tisztában vannak azzal, hogy egy pap, a nőnek nem elérhető tabu, mégis – valami ferde, magukat felmagasztaló kényszerképzetben – úgy vélik, ők a kivételek. A legelső, egyértelmű ajánlatuk visszautasítását, roppant rossz néven veszik, hiszen ők “igaz” keresztények, nekik jár a pap…
– Ugye, most viccelsz barátom? Sokszor, sok mindent beszéltünk, éppen fordított irányban. Általában, sőt mindig én panaszkodtam, illetve zúdítottam rád gondjaimat, ám most mintha te gyónnál nekem…
– Furcsa, de igaz, régről ismerjük egymást, megbízom benned. Hárman, négyen is üldöznek szerelmükkel, és ez csak a közelmúlt. Alig tudtam az előzőket eltanácsolni, rögtön lett néhány önként jelentkező a helyükre. Fogalmam sincs, mit csináljak… Hús-vér ember vagyok, megtanultam, hogyan küzdjem le vágyaimat, de a hormonháztartásom nekem is működik. Már arra gondoltam, egészen alpári stílusban zavarom el őket, sosem gondoltam, hogy a reverenda vonzó lehet…
– Ha nem haragszol, vannak tapasztalataim.
– Neked? Te nem vagy pap!
– Sok papot ismerek, mint tudod, és nem te vagy az első, aki ilyen gondokkal jön.
– Nagyon meglepsz, ezek szerint ez nem egyedi eset?
– Nem dehogy! Több elődödtől hallottam már, nem ennyire nyilvánvalóan, de azért jól érthetően, hogy ami tilos, azt nem csak mi férfiak nem tudjuk visszautasítani, de a nők sem. Náluk van egy plusz gond, nőiességükben érzik magukat sérülve a visszautasítástól.
– Erről beszélek!
– Megengedsz egy tanácsot?
– Bocsáss meg, milyen tanácsot tudnál te adni?
– Nem nevezem meg ki, de az egyik paptársad adott egy olyan receptet, amit felhasználhatsz. Igen kétélű fegyverről van szó. A hölgy, vagy hölgyek, olyan szinten fognak női mivoltukban megsérülni, hogy rád zúdítják összes gyűlöletüket, de megszabadulsz tőlük.
– Kíváncsivá tettél…
– Hasonló helyzetben volt egy idősebb paptársad. Nem tudott mit kezdeni a folyton-folyvást lelki tanácsot kérő asszonnyal. Nektek kötelezettségeitek vannak, ő sem mondhatott nemet, ám ezekben a beszélgetésekben a nő örökké szerelmi vallomást tett. Először igyekezett kerülni, mikor már a gyóntatószékben is ezzel üldözte, szép szóval próbálta kitessékelni. Kidobta az ajtón, visszamászott az ablakon, majdnem szó szerint. Előbb arra gondolt, jól vérig sérti, hogy mennyire ronda, milyen visszataszító. Bizonyos tisztességes keretek között meg is tette, hiszen neki az volt a célja, mint neked, ellent kellett állnia a gyalázatos kísértőknek.
Minden tisztességes modorba csomagolt kritika, eltanácsolási kísérlet kudarcot vallott, egy lépést sem tudott már tenni anélkül, hogy a nő, bárhol ahová ment ott ne legyen. Alapjaiban ingatta meg hivatásának betöltéséhez szükséges, kiegyensúlyozott életvitelét, és már az idegösszeroppanás kerülgette.
– Mondd, mit csinált, mert éppen így vagyok én is!
– Egy nap arra gondolt, nem húzhatja tovább, a legradikálisabb lépésre szánta el magát. Csak annyit mondott a nőnek: „Ide nézzen a szemembe! Ha úgy döntök, hogy pokolra akarok jutni, paripán megyek, és nem gebén.”
– Őrület, hogy ez nekem nem jutott eszembe, használni fogom! Remélem, hatásos volt?
– Soha többet nem zaklatta vallomásokkal, szerelemi fölhívásokkal.
– Akkor ezzel megadtad a receptet!
– Biztos vagy benne? Van még egy apróság, a püspökségtől a bíróságig, a Helyi, és a Megyei Tanácstól, az akkor még létező Pártbizottságig, mindenhol feljelentette őt az asszony!
– A keservit! És mi történt?
– Természetesen semmi csak néhány húzós hónapot okozott neki. Summa-summarum, végeredményben megszabadult a nőtől.
– Alkalmazni fogom az ötletet! Köszönöm, most mennem kell, ne haragudj, majd jövök, amikor tudom, hogy szükséged van rá.
– Én köszönöm!
– Szia, viszlát!
Legutóbbi módosítás: 2011.09.07. @ 09:58 :: Boér Péter Pál
