Megkezdett léptem inog zavarodottan,
akár a félbeszakadt megemlékezés,
saját nyomomba visszalépni oly nehéz,
mint mikor kész egyenletb?l számolunk vissza,
hogy a kezdetb?l miért is lett nulla,
merr?l is jöttünk, hol tértünk le jobbra,
szárnyaltunk idáig, vagy csak fokról fokra
ragadott el az utazás bája,
a kanyargós ösvényen függ? kötélpálya,
majd csillénk hangos dörrenéssel
földet ért a völgyben, s leszállt az éjjel,
fekete éj, fekete szénnel.
Álmodunk.
Rémálmot vörösen izzó kályháról,
mások otthonos földmélyi bányáról.
Vagy épp puha gyermeki tenyérbe vágynak,
ívesen repülni, s koppanni fának,
kopogtatni az ébred? világnak,
oda is, hol gyémántot várnak.
Adjanak el maszatos, nincstelen gyermekek,
szenet vegyenek, szenet vegyenek!
