Kertész Éva : Szingli élet – 3/2.

*

 

2.

 

Magdaléna a fodrásztól sietett lakása felé. Ma este társaságba mennek, jól kell kinéznie. Míg a haját szárította a fodrász, a kozmetikus is mellélépett, megigazította a szemén, arcán a sminket, pontosabban estélyire alakította, s már siethetett is haza, hogy időben elkészüljön. Útközben felhívta Gábort, elsorolta, mit vesz fel, mihez öltözködjön ő is. Azt akarta, látszódjék is kettőjükön az összetartozás. Őt egyetlen pillanatig sem zavarta, hogy a férfinak nincs munkája, ha másként nem megy, létrehoznak ketten egy vállalkozást, és minden megoldódik. Vele is előfordult már, hogy pár hétig pihentették, tudomásul vette, nem dől ettől össze a világ. Természetesen erre az időre fel kell készülni, pénzt tartalékolni, hogy ne menjen csődbe az ember, ha bekövetkezik.

Léna tudta, hogy a munkanélküliség főleg a kis keresetű, és a gyerekes családok számára tragédia, ők nem képesek – még a jól keresők sem – annyit tartalékolni, hogy hónapokig kitartsanak jövedelem nélkül. Ő sem tudja, mi lenne vele, ha hónapokig csak fizetné a rezsit, élne úgy, mint máskor; vagy, közbejönne egy betegség, orvosra kellene költeni, gyógyszerre, kezelésekre, miközben pénz nem jön be a házba. Miután semmi ilyesmi nem fordult elő vele, nem is foglalkoztatták eddig hasonló gondolatok.

 

Gábor csinosan várta mire odaért, a zakóját fel sem vette, csak a kezében tartotta, annyira melegnek ítélte az időt. A vendéglőben még ki se tették a lábukat a teraszra, ismerősre bukkant. Korábban már találkozott Emesével egy másik társaságban. Tetszett is neki akkor, de valahogy kikerült abból a közegből, ahol megismerte, annyira pedig nem érezte a hiányát, hogy utána járjon. Meglepetten vette tudomásul, hogy Léna legjobb barátnője. Mindkét lány örült annak, hogy Gábort már nem kell bemutatni. Egyébként is Emese már annyit hallott a férfiról, hogy szinte elő is hívhatta volna az emlékezetéből. A másik két barátnő is partner társaságában érkezett, de ezek a kettősök még nem voltak beérett barátságok. Inkább kezdődő kapcsolatnak tűntek.

Ebben a szűk körben hallatlanul segítőkész emberek vették körül. Tudtak az ő helyzetéről, s mindenki szedte elő az ismerősét, meg annak az ismerősét, aki tehetne érte valamit. Érzékelte, hogy itt is, mint mindenhol, központi téma a munkanélküliség. Ettől mindenki és állandóan szorongott, ráadásul be se merte vallani, egyszer ki kellett tehát beszélni magukból, hogy levezessék a gőzt. Egy Imre nevű fiú éppen azt sorolta, hogy az ő sógora fizikai munkás, s mindig eladósodik, mire újra el tud helyezkedni. A gyerek viszont többnyire ilyenkor növi ki a cipőt, pontosabban ilyenkor kínosabb, nem utolsó sorban kamaszként akkor is rengeteget eszik, ha nem jön be annyi pénz, mint normális körülmények között. Ő, Imre segít rajtuk sokat, mert bántja a nővére vergődése, de ha neki is családja lenne, nem biztos, hogy megengedhetné magának. Később másra terelődött a beszélgetés, nagy nevetgélések közt telt az idő. Táncoltak is, végül is remekül telt az este.

 

*

 

Otthon ezen az éjen mindketten sokat forgolódtak, nehezen tudtak elaludni. Pontosabban egyáltalán nem tudtak aludni. Gábor azt állapította meg magáról az este begyűjtött ismeretek birtokában, hogy ő csak egy nyavalygós, önsajnáló féreg. Akkor lenne nyöszörögni valója, ha néhány gyerek lógna rajta, és kérné a buszbérletre valót, táskába az uzsonnát, s mindazt, amiről neki sejtelme sincs. Azaz, nem ismer olyan élethelyzeteket, amilyenekről az este hallott. Egyszerűen azért, mert nem figyelt fel eddig mások gondjaira. Önzően süket volt a tényre, hogy tragédiák vannak körülötte.

Ma szembesült olyan témával is, hogy fiatal lányok tömegesen árulják magukat, mert meg akarnak felelni külsőségekben társaiknak, amit szüleik képtelenek finanszírozni. Mert ők is akarnak nyaralni, szépen öltözni, ne adj’ Isten egyetemre járni. Sőt, azt is most hallotta először, hogy fiatal fiúk is ugyanezt teszik pusztán a megélhetésért. Később már a kényelmesebb életért. Most tehát itt forgolódik, mert mindazt feldolgozni, ami nyakon öntötte, egyszerűen képtelen. Egyet viszont eldöntött ez az éjszaka: Gyereket már biztosan nem akar. Elfogadja Léna elméletét, nincs házasság, nincs gyerek!

 

Léna is félig ébren gondolkodott. Neki az, járt a fejében, amit Emesétől hallott. Kisiskolás koruk óta tart ez a kapcsolat, mely hol feldúsult, hol ritkábban jöttek össze, de Emese volt A Barátnő. A többi lánnyal csak összejártak, lötyögtek, de a kislányos titkokat, a fontos, sorsdöntő dolgokat egymással beszélték meg. Az este feltűnt neki, hogy barátnője szeme úgy csillog, úgy világít felé, hogy a helyiség minden fénye elhalványul attól a belső ragyogástól, mely kivetül felé. Egyenesen felé, neki csillog, hozzá kacag, s rögtön tudta, hogy az a férfiú, aki a jobbján ül, komolyabb, mélyebb érzelmeket váltott ki a lányból, mint a korábban megismertek.

Kislánykorukból megmaradt közöttük egy olyan hunyorításmód, amely mások számára láthatatlan maradt, mert szinte a szemük se rebbent. Viszont ezt kihasználva, ők ketten ezzel a jellel szinte beszélni is tudtak egymással. Arra megkapta a választ, nagy–e a szerelem, de ennél többre ma nem jutottak. Kimentek tehát a mosdóba. Ott viszont annyian voltak, hogy nem lett sokkal okosabb.

Amint hazaért, azonnal hívta Emesét, aki érthető okokból nem volt egyedül, ő ennek ellenére nem hagyta magát lerázni. Önmagában jókat derülve elképzelte ugyan mi játszódik le a távoli szobában, mégis addig faggatta Emesét, amíg egy hármas beszélgetés alakult ki közöttük. Megtudta tehát, hogy Emese olyan társra talált, aki őt őszintén szereti, rajongja, csaknem minden dologban ugyanazt gondolja a világról, minta ő, a szerelem tehát nagy, sőt nagyobb. És sírig tartó, és azon is túl.

Az eltérés közöttük csupán annyi, hogy Töhi (akit szülei valami megnevezhetetlen ötlettől vezérelve Töhötömként anyakönyveztek harmincöt évvel ezelőtt), tehát a férfi betegesen kötődik a házasság intézményéhez, a családon belüli gyermek/ek neveléséhez, a tiszta erkölcshöz, szóval ez a Töhi a római katolikus egyház szolgája, pontosabban: pap, azaz lelkész. Erre mondta azt Emese nemes egyszerűséggel Lénának: Ki nem szarja le? Amire Töhi ott mellette, vagy a háta mögött, esetleg benne, nem dorgálta meg, nem szidta le, csak hümmögött. Amit Léna, ha nagyon akarta volna, nyögésnek is felfoghatott volna.

Emese, aki már belelkesedett még folytatta is: Ha a Római Katolikus Egyháznak 2011–ben sincs annyi gógyija, hogy hűséges egyházfiainak nősülési szabadságot és nemes, és tiszta családi életet biztosítson, bizony annak a hűséges egyházfinak el kell döntenie, hogy az egyházhoz legyen hűséges, vagy a szeretőjéhez. Miután az én pasim házassági szerződésben él az egyházzal, evidens, hogy őt csalja meg velem, mert nekem így is kell. Én nem követelek szabályokat, sőt, nem akarok hozzámenni feleségül sem, nem veszem tehát el tőlük, de velem fekszik, velem kel, s engem szeret jobban. Reggel pedig elballag a parókiára, s ha akarja meggyónja, ha akarja, megtartja magának az élményt, amit tőlem kapott. S, elmondanám, hogy olyan élményeket szerzek neki, amit a lélek felkent papjai soha nem tudnak utánam csinálni.

Most tehát Magdaléna, aki azt hitte, hogy az ő Gábora csendesen szunnyad mellette, törhette nyugodtan a fejét, adjon–e tanácsokat Emesének, vagy fogja be a száját, mert vannak dolgok, amelyeket az élet megold magától. Miként az is megoldódik, hogy Gábornak lesz–e képzettségének megfelelő állása, vagy neki kell lépnie, tekintettel arra, hogy kettőjük közül ő a talpraesettebb. Mert azt már érzi, hogy Gábort nem adja, nem hagyja, s már motoszkál is valami a fejében, amivel meg tudná oldani a gondjaikat, egy jó kis vállalkozás. Tudja, hogy az, amit kiötlött, nagyon sok pénzt is hozhatna, meg alaposan bele is bukhatnak, de reméljük a legoptimálisabb lehetőségeket. Mindenesetre elkezdeni csak bizalommal, hittel lehet. Ahhoz viszont el kell végezniük mindkettőjüknek egy tanfolyamot, hogy be ne dőljön a terv.

A tanfolyam egy becsüs oskola lenne, nem is akármilyen, hanem nagyon mélyreható, amely a művészettörténeten belül, a különböző korok, művészek és művészetek ismeretéig terjedne nagy–nagy alapossággal. A festészettől a porcelánig, az építészettől a szobrászatig, a különböző fémek megmunkálásától az agyagig és az üvegig mindent magában foglalna. Szóval, hatalmas tanulás áll előttük. Lehetséges, hogy kezdetben csak felhajtók lennének valakinek a már beindult üzletében, de, ami a lényeg, elképzeli, hogy egyszer önállósodni tudnának. Ami pedig a tárgyak alapos és meggyőző felismerését illeti, ha etnikumaink meg tudták tanulni, és még meggazdagodniuk is sikerült belőle, nem is akárhogy, nekik kettőjüknek is van annyi esze. Ennek a gondolatnak a jegyében aludt el, hogy két óra alvás után úgy surranjon ki Gábor takarója alól, hogy fel ne ébressze.

 

*

Örömmel figyelte, hogy anyu mekkora érdeklődéssel nézegette nála a képeit, dísztárgyait, s teljes nyíltsággal kérdezte meg, hogyan lehetséges, hogy nem tett ennyi modern dolog közé egy–két antik darabot is. Sokkal izgalmasabbá válna tőlük a lakás. Ott van az a sok régi szépség elcsomagolva, amely nagyiéktól rámaradt, s amelyektől nem akart megválni. Hozzon el belőlük, amit jónak lát. Található azok között olyan is, ami még az ükanyjáé volt, bizonyára lenne közöttük, amelyik bekéredzkedne ide.

Isteni ötletnek találta – s el is határozta, hogy kicsomagolja azokat a régi darabokat –, túl azon, hogy a jelek szerint anyu ért a régiségekhez, s talán segíthetne is nekik. Mik derülnek ki az anyákról, ha a lányuk figyel rájuk! Már elmesélhette, mire készül, milyen tervei vannak. Anyu szeme felcsillant, boldogan hallgatta. Eljött az alkalom, hogy ő is elmondja, amiről korábban nem beszélt, hogy bánatára csak egy évig hallgathatott művészettörténetet, mert az ő születésekor abba kellett hagynia tanulmányait, következő évben pedig nem indult ilyen szak. Most viszont hajlandó velük tanulni, és szívesen melléjük áll mindenben, ami kitelik tőle. Ekkor érkezett meg Gábor, aki most látta először a lakást, amely berendezésében tökéletes ellentéte annak, amiben ő élt. Az övé konzervatívabb, nagyisabb, szőnyeggel, függönnyel dúsítottabb, s most zavarba jött. Nem tudta, mit mondjon!

– Nehogy zavartasd magad! Nálad pontosan olyan jól érzem magam, mint itthon. Te is megszokod majd ezt, mint én a te otthonodat! Két ízlésvilágot kell összehangolnunk. Én előnyben vagyok veled szemben.

– Alig merek megmozdulni ebben a fénylő tisztaságban.

– Ugyan, ugyan! Nem sikáltunk–e nálad is eleget, amikor festés volt? Nem fényesítettünk ezüstöket? S azóta is mindig, minden rendben. Arról szól az egész, hogy mindegyiknek más a hangulata.

Amint ketten maradtak, kerített sort Léna arra a beszélgetésre, amelyre annyira készült. Töltött egy kis bort, és magához képest döcögve indította a témát. Ezek után ő lepődött meg a legjobban, mert olyan egyszerűen, természetesen fogadta Gábor az ötletet, annyira érdeklődő volt, hogy már csak meg kellett keresni azt a tanfolyamot, amely a legigényesebb, legkeményebb, hogy tökéletesen felkészüljenek.

 

Két tanfolyamot is elvégeztek. Fáradtságot nem érezve rohantak múzeumból múzeumba, egyik tárlatról a másikra, egyik antik kereskedő üzletéből egy újabba. Mindent megnéztek, felértékelek, megtapogattak. Külföldre is elmentek, hogy lássák, ott milyen egyéni szempontok vezérlik a régiségkereskedőket. Itthon pedig barátok szüleinek rejtett hagyatékát kutatták, járták a padlásokat, pincéket. Piacokra utaztak, meg kellett győződniük arról, hogy már konyítanak a dolgokhoz. Anyu bizonyult a legnagyobb segítségnek, és az a hajthatatlanság, amely Lénát űzte. Gábor csak vágtatott vele, miközben a munkájukat is keményen el kellett végezniük. Hiszen már Gábor sem volt munkanélküli. Egyszerűen beleszerettek a régiségekbe, mely szenvedélye lett a kettősüknek. És temetője a barátságoknak. Mert mostanában arra nem maradt idő.

A szerencse viszont hozzájuk pártolt. Két év elteltével vásároltak egy olyan üzletet, amelytől azért vált meg a tulajdonosa, mert úgy érezte, kiöregedett a szakmából. Ez nem minden! Az úr nem tudott egyik pillanatról a másikra elszakadni eddigi tevékenységétől, szívesen maradt még velük egy darabig, hogy beindítsa őket. Sikerült! A régi kuncsaftok hozták a javaikat, mert a nyugdíj kevés, s itt nem csapták be őket. S jöttek azok a vevők is, akik innen szerettek vásárolni a gyűjteményükbe. Már megrendelőik is voltak. Aztán az is elérkezett, hogy aukciót rendezhettek. Méghozzá sikereset! Beérett a tudásuk. Sínen voltak.

Eljött végre az a pillanat, amikor összeterelték minden barátjukat egy hatalmas élménybeszámolóra, és sikerük megünneplésére. Hosszan szervezték, keresték a legjobb helyszínt, összeállították a legjobb étkeket, a legszebb öltözékeket. Az esemény mégis tartogatott kínos pillanatokat Lénának. Gábor ugyanis, ismeretlen okból nem érkezett meg. Keresték a lakásán, de otthon nem tartózkodott. A mobilja ugyan kicsöngött, de nem vette fel. Órák múlva, amikor mégis beállított, olyan megviselt arccal nézett szét, hogy Léna szinte megkérdezni is alig merte, merre járt. Ő meg csak annyit mondott:

– Sokáig kerestem az utat.

Ez az esemény feledésbe merült, mert szerencsére munka akadt bőven, és bizton tudták, már meg sem állhatnak.

Emese, aki a közelben dolgozott, gyakran befutott ebédidőben, sőt Renáta is bekíváncsiskodott időnként. Mind azt sorolta, mennyi a dolga, és egy ilyen alkalommal kérdezte meg tőlük anyu, gondoltak–e már rá, ki lesz az orvosuk, ápolónőjük, ha meg találnak öregedni? A lányok ott vihogtak a pultra könyökölve, mert természetesen nem gondoltak rá, miként azt sem értették, mit akar anyu ezzel a naiv kérdéssel. Amire ő csendesen mosolyogva annyit mondott:

– Ahol a nők nem akarnak szülni, nem csak a földieper hiányzik majd a boltból, de az sem lesz, aki felszedje a földről. Nem lesz sebész, aki megoperálja a betegeket, nem lesz belgyógyász és ápoló, de még cipő sem, mert nem lesz, aki cipőket készítsen.

Mindenki hallgatott, még Léna is, pedig az ő nyelvét igazán felvágták.

Anyu ezt teljes joggal kérdezhette, mert ő is férj nélkül nevelte fel Lénát. Igaz, hogy társa autóbaleset következtében hunyt el, de megszülte gyermekét, és felnevelte.

Ráadásul anyu nem is gyanította, hogy pontosan mostanában mi jár a lánya fejében egyre többször. Elnézte a babakocsiban a gyönyörű babákat, akik kimosolyogtak rá, bizony meggyúrta volna őket szívesen. Nem szólt ő erről senkinek, csak tudta, hogy ketyeg az a bizonyos biológiai óra, s egyre inkább félt, hogy valamiről lemarad. S rájött, hogy egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy gyereket vállaljon. Mert, ha anyu megy haza dajkálkodni, mi a gőzért szül ő gyereket, ha ő megy haza, kiesik a keresete. Nem utolsó sorban ezt az üzletet ők ketten viszik a hátukon anyuval. Gábor is dolgozik persze, főleg akkor sikeres, ha fel kell becsülni valamit. Ahhoz kiváló érzéke van, de hiányzik belőle a lelkesedés, és olyan jó nagyokat mélázik időnként, mintha elszállt volna a lelke.

Egyébként, itt igen érdekes események zajlottak néha.

Egyik alakalommal egy idős hölgy hozott be eladni egy ritka szép kézimunkát, s Léna a vendéget figyelve olyan furán érezte magát, mint korábban soha. Nem emlékezett, hogy találkoztak volna valaha, mégis ismerős volt. Ő már látta ezt az arcot! Hol is? Megrendült a felfedezésen: Saját magát látta benne megöregedve. A hölgy is őt nézegette áthatóan, majd anyut figyelte, aztán oda is lépett hozzá: Magdaléna?

Anyu már korábban rájött kivel van dolga.

– Igen asszonyom, Magdaléna vagyok.

– Akkor ez annyit jelent, hogy ez a fiatal teremtés az én unokám? Istenem, éppen olyan, mint én voltam ennyi idős koromban.

– Asszonyom, ez a fiatal teremtés az én lányom. Hangsúlyozni szeretném, hogy kizárólag az én lányom. Én neveltem fel. Magamnak. A szüleim segítségével. Amikor az édesapját eltemettük, már látszott rajtam, hogy hamarosan megszületik a gyermek. Ön nem jött oda hozzám, s a továbbiakban sem akart tudomást venni rólunk. Mi több, azóta sem érdeklődött utánunk. Én ezt akkor elfogadtam, de tartom is magam ahhoz a kapcsolathoz, amelyet ön diktált.

Léna nem hallotta a beszélgetést, mert éppen másik vendéggel volt elfoglalva, de látva, hogy valami kínos dolog történhet, közbelépett:

– Miben lehetek a szolgálatára asszonyom?

Udvariasan nézegette a szép kézimunkát, majd megadta az árat, amit a hölgy kér érte.

 

 

 bef.köv.

Legutóbb szerkesztette - Kertész Éva
Szerző Kertész Éva 95 Írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.