Marthi Anna : Szeppent

Romolhatatlanságig álmodom magam beléd.
Nem szeretnék t?led új családot,
szeret?k rejtekhelyei helyett, oltalomban
állok, kivetül lelkemb?l egy éber képzelet,
sorolom a szavakat, ismétlem – feledve az átkot
– másik id?b?l cseng a szerelem, palástot
helyez rám fekete selyme éjszakáknak,
tetszhalálban id?z a csendre kulcsolt imám,
repedez? szikla hasadékán át látom:
belemarta jeleit a múlt, és éget? szél-elemmé
varasodik varázslata a megújhodásnak.

Engedj szállni a keleti széllel, sz?k albán utakon,

kanyargós makadámon b?völöm a tágabb láthatárt.

Sorsot merítek egy tenger vízéb?l, kései jóstehetség

leszek, ha csendes merengéseimben megelégedem veled?

Nem hordozom a hálatelt álarcom, simán érted vagyok

h?telen magamhoz. Ha repít a bátor félhomály,

bármilyen apró teljesedésben születhetnek csodák.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak