Takács Dezső : Káprázat

Nyomtatás

Világom nem volt ragyogó,

de a díszek, az ablak,

odakinn a hó,

lovak nyakán a csengő,

folyón a jég szemfedő,

hárs vállán a zúzmara,

fenn a fényes Nap maga

akkor összefogtak,

s a káprázat megmaradt.

Azóta mindenben

a szépet keresem.

Csak a türelem fogy,

s a végtelen idő

nekem rendelt része.

Emlékszem a fényre.

Ott lebeg a hó felett.

Ha elszáll,

a képzelet újrateremti,

míg belőlem, végül

nem marad már semmi.