Szeibert Éva : Amikor nyúz a csúz…

…maradok hát földhöz ragadt…

Szép nyári reggelen
izzadt a pendelyem,
kivet az ágyam, 
amiben háltam,
s a helyem éjjel
nem találtam.

Fölkelnék én, mint a paraszt,
kire irdatlan munka vár,
begazolt az egész határ,
terményét elvitte már az ár.

Fölkelnék én, de nem tudok,
belém fogódznak a bajok,
fáj itt, meg ott, s egy vén kokott
padlót fogott, ahogy szokott.

Kies szép nyári reggelen,
bambán ülök a sz?nyegen,
próbálok lábra állni,
egyensúlyra találni,
így piszmogok magam körül,
nem mondom, hogy szívem örül.

Maradok hát földhöz ragadt,
a csúzom nyúz, hozzám tapadt,
akár egy régi h? barát,
kísér sok sajgó éven át. 



 

Legutóbb szerkesztette > Szeibert Éva
Szerző Szeibert Éva 73 Írás
Érden éldegélek, bár nem érdemes. Nem volt életemben semmi érdekes. Veszem a levegőt, úgy mint bárki más, és ha egyszer elfogy, nem leszek hibás. Itt bolyongok néha mind a Hét toronyba, megrepedt szívemet betekerem rongyba. Egyszer rám találsz majd hullahegyek ormán, hogy jó ember voltam, ugye nem koholmány?