Vandra Attila : Törpefenyők II/12. Egy kis pontosítás sohasem árt

Nyomtatás

       

Egy kis pontosítás sohasem árt

 

Két hét telt el, amikor Noéminak el?ször akadt dolga a Külügyminisztériumban Szalayné távozása óta. Végig az járt az eszében, hogy most itt van t?le néhány méterre. Fel kellene keresnie. Ám a múltkori beszélgetése Molnossal nagy dilemma elé helyezte. Viszont, ha Szalayné megtudja, hogy ? itt járt, s nem kereste fel… Amint ott habozott a folyósón, egyik pillanatban megkeresési szándékkal, a másikban menekülésre készen, egy pajkos hang szólította meg:

– Szép jó napot! Mit csinálnak a volt munkatársaim? Tán csak nem akarják elkerülni az irodámat?

Vége. Kés?. Most már nem szabadulhat.

– Épp azon morfondíroztam, hogy meg kellene keresnem, de… – magyarázkodott Noémi, miután visszaköszönt.

– Siet. Én is! Viszont munkaid? után meghívnám egy teára. Tudok egy remek kis cukrászdát a Parlamenthez közel. Fél hatkor jó lesz?

Noémi beleegyez?en bólintott. Mit tehetett volna?

Miközben benyitott a cukrászdába, a szíve a torkában vert.

– Pontos, mint mindig! – fogadta Szalayné, majd fürkész? tekintettel kezdte vizslatni Noémit. – Önt mi bántja? Azt hittem, örülni fog a találkának…

– Meg akartam szökni. Még a délel?tt. Nem merek a szemébe nézni. Azt hiszem, nekem is részem van abban, hogy önnek távoznia kellett.

– Tesséék?

– Erdey képvisel? úrral beszélgettünk, kihozott a sodromból, hogy mindenkir?l megállapította, hogy zsidó. Amikor kijelentette, hogy ön is az, akkor epésen megjegyeztem, hogy református. Molnos képvisel? úr meghallotta. Azután kezdett érdekl?dni az ön családfája iránt.

– Ez még nem bizonyíték – felelte nyugodt hangon Szalayné. Noémi meg is lep?dött, hogy nem jött ki a sodrából.

– Rákérdeztem. Nem is tagadta.

– S azt is elmondta, hogy édesapám jelentette fel az ? apját? S az apja ott halt meg a magyar gulágon?

– El – lep?dött meg Noémi.

– De azt már nem, hogy édesapám miért jelentette fel, ugye?

– Azt már nem.

– Mint tudja, édesapám zsidó volt. 1940-ben házasodtak össze édesanyámmal, a harmadik zsidótörvény megjelenése el?tt, amely megtiltotta a zsidó-keresztény vegyes házasságokat. Amikor elindult a zsidók deportálása, édesapám bujkálni kezdett. Molnos apja jelentette fel. Édesanyámat meger?szakolta. Pontosabban édesanyám így váltotta meg édesapám életét, hogy ne l?jék agyon ott helyben. Amikor édesapám Dachauból visszatért, beállt a kommunista pártba. Feljelentette nyilas múltjáért, s a Szálasi korszak idején elkövetett tetteiért. Molnost deportálták, s nem élte túl. Amikor megtudtam, hogy Molnos képvisel? lett s a külügyi bizottságban van, ellen?riztem, adatlapját. Sejtettem, hogy sok kapcsolatom lesz vele, s el?bb-utóbb azonosít apja feljelent?jével. Akkor megszületett a B terv. Ha mennem kell, legyen hova.

Noémi hallgatásba burkolózott. Próbálta megemészteni a hallottakat.

– Most feladtam a leckét – folytatta Szalayné. – Ha utána néz, a vádiratban megkapja, miért ítélték el. Ám az a kor a koncepciós perek kora. Csak egy feljelentés kellett, hogy valakit „elvigyenek”. Na, kinek hisz? – mosolyodott el Szalayné. – A legveszélyesebb hazugságok azok, amelyekben sok az igazság, de nem teljesen fedi a valóságot…

– Audiat et altera pars[1]… – felelte Noémi. – De ennek mi köze önhöz? Feltételezzük, hogy Molnosnak van igaza. Ön akkor is kiváló szakember marad, s sokat köszönhetek önnek. Volt alkalmam önt, mint embert is megismerni. Miért kellene felelnie önnek édesapja b?neiért? Molnos tettét pedig még akkor is aljasnak ítélem meg, ha 100%-ig igaza lenne.

– Köszönöm, a bizalmat. Azt hiszem, tegez?dhetnénk. Nem vagyok már a f?nökn?d. Szólíts Rékának. Na, halljam! Szervusz Réka! – mosolyodott el, tudván, hogy Noéminak nehezére esik majd tegezni ?t.

– Szervusz Réka – nyögte ki Noémi.

– Na úgy!

– Utálom ezt a vagy-vagy gondolkodást – tért vissza Noémi az eredeti beszélgetéstémára. – A Tanácsköztársaság idején osztályellenség volt mindenki, s aki a kommunisták ellen volt, s a vörös terror áldozata lett, kivégezték bírósági ítélet nélkül. Aztán jött a fehérterror, s hasonló módszerekkel és hasonlóan válogatás nélkül nyírták ki a kommunistákat, de ártatlanok is estek a fehérterror áldozataivá. Nagyjából ugyanannyi áldozata volt a vörös és a fehérterrornak[2]. A kommunista érzelm?ek üldöztetése a nyilasok hatalmának idején csúcsosodott ki, mert a kommunisták szembe fordultak az akkori németbarát politikával. Mindezen áldozatok mártírrá léptek el? a kommunizmus idején. De nemcsak ?k, hanem mindenki, aki a nyilasok áldozata lett. Következett a Rákosi-korszak terrorja. 56-ban rövid id?re mindenkit rehabilitáltunk, aki Rákosiék áldozata lett. Majd Kádár bosszút állt az „ellenforradalomért”.  Akik akkoriban szenvedtek, azokat most mind mártírokként és nemzeti h?sökként ünnepeljük. Függetlenül, miért ítélték el ?ket. Mikor lesz ennek vége?

– Nemcsak magyar specialitás ez, egész Kelet-Európára jellemz?. Antonescu marsallt is rehabilitálják Romániában[3] – felelte Szalayné. Másrészt nem minden nyilast nyírtak ki. Volt, amelyikb?l AVO-s lett. Na, hagyjuk a mocskos politikát, és a vagy-vagy gondolkodást. Milyen ember az új f?nökötök?

– Egri István egy bizalmatlan kisöreg. A szakmáját tudja, de nagyon gyanakvó. Nem tud olyan rendet tartani az iratok közt, mint ön… mint te – javította ki magát Noémi. – Sokan visszasírnak, még azok is, akik nem szerették a „szabál az szabál” stílusodat, hogy Debreceni Gábort idézzem. Egri nem elég határozott, nehezebben áll ellen a nyomásnak, ha valaki megkéri egy nem egészen szabályszer? dologra. Mindenkit tegez, s néha rém idegesít? modorban oktat ki, mint egy kisgyereket. Ma nem volt bent, szabadabbnak éreztük a légkört. Majd megszokjuk.

– Ha már Gábort idézted, mondd meg, hogy üdvözlöm. Mesélj róla, a lányokról… Hiányoztok.

 

– Luca, leadtad a tegnap a külügyminisztériumban azokat az iratokat, amivel tegnapel?tt megbíztalak? – nyitott be másnap reggel Egri István Noémiékhez.

– A külügyminiszter úr titkára át is nézte, mindent rendben talált, meg volt elégedve – felelte Noémi. – Én vittem el az iratokat, mert Lucának több dolga volt, s megkért én vigyem át – tette hozzá magyarázatképpen.

Egri István magából kikelve kezdett üvöltözni Lucával, hogy miért bízta másra az iratokat.

– De miért baj, ha én vittem át? – nézett tágra meredt szemekkel Noémi. – Így ha miniszter úr hamarabb megkapta az iratokat, itt a munkáját mindenki elvégezte…

– Abban az iratcsomóban államtitkok is voltak!

– És? – szólt közbe Klári is meglepett hangon.

– Az államtitkokat nem lehet bármilyen jöttmentre rábízni, mert nem szavatolható a biztonságuk. És te nem vagy magyar állampolgár. Honnan tudjam, hogy a szekuritáté nem szervezett be annak idején?

– De hát azon iratok egy részén én személyesen is dolgoztam… Igazán nem nagy ügy lett volna akkor rátenni a kezem, ha már ez lett volna a szándékom[4]… – kapkodott Noémi a leveg?ért.

Amikor Egri kiment, Klári kifakadt:

– Rettenetes! Ez meg van hibbanva! Szalayné sohase tett volna ilyent! Ilyen hangnemben beszéljen veletek!

Luca odament Noémihez, s bocsánatot kért.

– Ne szívd mellre! Hallottam én csúfabbat is világ életemben! – nyugtatta Noémi. – S végeredményben veled kiabált, nekem kellene bocsánatot kérnem.

 

Noémit utolérte a honvágy, amikor adventi koszorút keresett. Otthon édesanyjával saját kez?leg készítették feny?b?l, s díszítették fel egyfajta családi karácsonyi hangulatot teremt? szertartás keretében. Nagyot csodálkozott a szalmából, rafiából és mohákból készült darabokon. De hát ez nem is igazi adventi koszorú… Végül csak talált egy feny?b?l készültet. Nagy örömmel újságolta Gábornak. Nagyon meghökkent, amikor Gábor nem értette, hogy miért kell akkora ügyet csinálni abból, hogy az adventi koszorú nem feny?b?l van. Milyen lesz a karácsonya? Hiányozni fognak a jól ismert díszek, a közös mézeskalácsfestés, az otthon hangulat, a szülei… Mindaz, ami megadta a karácsony szentcsaládi ünnep jellegét mindeddig. Az üzletek tele vannak szebbnél szebb díszekkel, válogatni lehet a szaloncukorban, girlandokban s mégis… Ez a b?ség nem tudja pótolni, amit elvesztett. Legmélyebb szívfájdalmában érte édesanyja telefonhívása:

– Úgy gondoltuk, nálad töltjük a karácsonyt. Mit hozzunk?

– Egy feny?ágat. Egy igazi brassói feny?ágat. Az lesz a karácsonyfám, egy vázába téve. Hogy érezzem annak az illatát. Az itteni feny?k illata más. Néhányat a régi díszekb?l, s magatokat. Semmi mást. Hozzatok egy szeletet a brassói karácsonyból – sírta el magát.

Örömmel újságolta Gábornak a hírt, hogy jönnek a szülei karácsonyra, s együtt lehet velük.

– Annak nagyon örülök. Én is hazautazom. Én is rég voltam otthon – reagált Gábor megkönnyebbült hangon. De szilveszterre visszajövök!

Noémin egy furcsa nyugtalanság vett er?t, de hamar elhessegette magától ezeket az érzéseket. Hiszen ? is annak örvend, ha szüleivel töltheti a karácsonyt. Az állomáson Noémi egy kis csomagot adott Gábornak.

– Ez az én karácsonyi ajándékom.

A fiú szabadkozását, hogy még nem vette meg neki a karácsonyi ajándékot, nagyon rossz néven vette. Feszült hangulatban váltak el. Csak otthon találta meg a retiküljébe csempészett kis csomagot. Mikor csempészhette bele Gábor?

– Szégyelld magad! – dohogta a telefonba, amikor meghallotta a Gábor hangját. – Képes voltál…

– Gondoltam annál jobban örülsz a meglepetésnek. 

Elteltek az ünnepek is, s lassan visszazökkent az élet a megszokott kerékvágásba. Noémi már túl volt a román nyelvvizsgáján is. Lassan kezdte megszokni „az öregúr” sz?rszálhasogató és bizalmatlan modorát. „Ki lehet bírni” – mondta Gábornak, amikor róla érdekl?dött. Érdekes, Réka szigorúbb volt, mégse érezte terhesnek a volt f?nökn?je elvárásainak való megfelelést, Egri István sz?rszálhasogatása viszont stresszelte. Természetesen Luca volt, aki el?ször kiszúrta, hogy az egyébként távolságtartó Yvett „bevetette a bájait”a f?nöknél. E feltételezést?l Klári is, Noémi is kiakadt.

– Nyalizik egy kicsit a f?nöknek, csak nem képzeled, hogy egy nálánál harmincöt évvel id?sebb palival kikezd, aki szinte nagyapja lehetne – akadékoskodott Klári. – Egy ilyen pasas nekem nem kellene, még ha az utolsó férfi is lenne a földön. Ha arra kerülne a sor, feltehet?en nem is… Szerintem még fiatalkorában se volt igazi férfi, nem hogy most!

– Azt nem is mondtam, hogy le akar feküdni vele, csak… – visszakozott Luca.

Noémi Zsikének is elmesélte Luca „felfedezését”, amikor találkoztak az ebédnél.

– Lehet apahiányos szindróma is, vannak n?k, f?leg, akik apa nélkül n?ttek fel, vagy akik túlzottan függtek az apjuktól, akik egy életen át az id?s férfiakat, apafigurákat keresnek az életben. Fel nem dolgozott Élektra-komplexus[5]. Pótolják, vagy kielégítik az apahiányérzetüket. Az-e vagy nem, nem használ egy n? karrierjének, ha szexualis vonzerejével ér el eredményeket. Nem kell le is feküdni ahhoz, hogy kimerítsd a szajha fogalmát: szexuális szolgáltatás el?nyökért. Rövid távon beválik, látványos eredményeket lehet elérni, de te is tudod, hogy milyen, ha valakit „X macájának” tartanak. Haladni lehet, de szakmai elismerést szerezni… Van Yvettnek barátja?

– Van.

Noémi hiába vette védelmébe Yvettet, hogy aki szajha, az mindig szajha, s Yvett nem az a típus, inkább tartózkodó a férfiakkal, nem hagyta nyugodni, amit Zsike mondott.

 

 

[1]  Latin közmondás: Hallgattassék meg a másik fél is.

 

[2]http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%B6r%C3%B6sterror,   http://en.wikipedia.org/wiki/White_Terror_%28Hungary%29 http://www.freeweb.hu/horthy/Feher%20terror.html

 

[3] Egyesek által nemzeti h?snek kikiáltott Ion Antonescu generális „nagy érdeme” hogy 1941-ben kiadta a parancsot: „Román csapatok, menjetek át a Pruton”, vagyis szerezzék vissza Besszarábiát, a mai Moldova köztársaságot, mely a történelem során többször, utoljára 1918-40 között Románia része volt. 1944 aug. 23-án amikor Románia hátat fordított Németországnak, Mihály király parancsára letartóztatták, majd a kommunisták háborús b?nökért elítélték, s kivégezték. A Wiesel-jelentés b?nösnek találja a besszarábiai zsidók és cigányok ellen elkövetett pogromokért népirtásért, deportálásért, az ogyesszai vérfürd?ért s más b?nökért. Ezzel szemben Antonescu idején nem valósul meg a román királyság területén a „végs? megoldás” a zsidókérdésre. Az 1989-es fordulat után több szobrot állítottak neki, nemzetközi nyomásra lebontották ?ket. 

 

[4] Gyermekkori barátn?m kalandja, amikor átkerült Magyarországra. S nem a Parlamentben dolgozott.

 

[5] Az Élektra-komplexus Jung által bevezetett fogalom a pszichológiában, a Freud által bevezetett Ödipusz-komplexus megfelel?je a lányoknál. Mindkett? az ellentétes nem? szül?höz való szexuális jeleg? vonzalom, mely rendszerint együtt jár az azonos nem? szül?vel vívott éles konfliktussal. Én általában kerülöm a jelenség megjelölésére a „komplexus” kifejezést, mely kifejezetten beteges (pszichopatológiás) jelenségre utal, helyette én a tünet együttes vagy idegenes kifejezéssel szindróma kifejezést használom, ugyanis a szexuális fejl?dés fontos állomásának tartom. A szexuális fejl?désben lev? gyermek szülein gyakorolja a hódítást, illetve a vetélytársakkal való konfliktusokat, amelyek majd rá várnak feln?tt életében. Itt viszont épp egy patológiás jelenségr?l van szó, mely a hiányzó apafigura helyettesítésér?l szól a feln?tt életben.