Avi Ben Giora. : A festő és a lánya 25.

*

 

 

 

 

Teltek múltak az évek. Egy nap Duci kipirult arccal ment haza.

– Képzeljétek, lakást fogok kapni.

– Lakást? – hitetlenkedett Dadus.

– Igen. A vállalat a legjobb dolgozóinak lakást utalt ki a most épülő lakótelepén.

– És mennyi pénzt kell majd befizetned?

– Semennyit! Teljesen ingyen kapok lakást. Ez egyfajta elismerés.

– Duci! Nem vagy már gyerek! Mit adnak ebben az országban ingyen? És főleg lakást. Ennek nagy ára lesz. Vagy a főnököd akar így „megvesztegetni” vagy valami „szervezet” szeretne „beszervezni”.

– Ne legyél már annyira rosszhiszemű Dadus. Ha a főnököm, Pártos keze lenne benne, ő maga szólt volna nekem. Elképzelhető persze, hogy pont ő volt az, aki felterjesztett, mert ezzel akarta honorálni a „hűségemet” a vállalathoz. Hiszen nem kényszerített senki sem, hogy elmenjek utána. Szervezet? Engem „beszervezni”? Teljesen megbízhatatlan személy vagyok a számukra. Soha nem politizáltam és nem is fogok. Nem nyilvánítok véleményt a dolgokról. Ami van, azt megtartom magamnak.

– Nyugtával dicsérd a napot. Amit ingyen adnak az nagyon drága. De mondd csak, hol is épül ez a lakótelep?

– Budán, egész pontosan Kelenföldön.

– Hol Kelenföldön? Elég nagy terület, lehet, hogy pont azért ott utaltak ki nektek lakást, mert a világ végén van, senki sem akar odaköltözni.

– A Tétényi úton épül. Kicsit messze van az igaz, és szinte semmi sincs közel a környéken. A legközelebbi KÖZÉRT három villamosmegálló. De épül már egy bevásárló központ is ahol lesz minden, ami kell. Sőt új kórházat is elkezdtek építeni.

– Nem hangzik rosszul! Majd meglátjuk mi lesz a valóság.

Tavaszra elkészült a lakás és Duci meg is kapta a kulcsokat. Közben azért történt egy és más.

Jancsi néni, Vilmos feleségének állapota egyre jobban romlott. Magas vérnyomás és cukor együtt egy veszélyes dolog. Mindég is szerette az édességet, erről is teljesen le kellett szoknia. Pedig a családjában volt egy híres cukrász is, aki ha tudta, mindig meglepte valami süteménnyel vagy tortával. Most erről is le kellett mondania, mint annyi mindenről. A munkát egyre nehezebben bírta, noha Vilmos igyekezett úgy intézni, hogy ne kelljen már annyit dolgoznia. Aztán egy nap rosszul lett és kórházba kellett vinni. Majdnem egy hétig volt bent és mindenki idegeskedett, hogy már soha sem lesz jobban. Szerencsére sikerült stabilizálni az állapotát, de az orvos leszázalékoltatta. Rokkantnyugdíjassá nyilvánították.

– Vilmos, mit tudok most csinálni? Az a kis nyugdíj, amit majd kapok, semmire sem lesz elég. Nem akarok én senki terhére lenni. Emlékszel? Annó anyád mennyire nem akarta, hogy összeházasodjunk. Elküldött mindenfelé a világban, sőt még össze is akart boronálni egy fodrászinassal, azt hitte, hogy csupán a nagy vagyonért vetettem rád szemet. Hol van az már? Nincs se vagyon, se semmi. Az egyszem lányom is meghalt és most itt állok kiszolgáltatva.

– Jancsi! Fejezd be ezt. Nem kell semmit aggódnod. Nem leszel kiszolgáltatva senkinek és semminek. Eddig is megéltünk, sőt ha úgy vesszük, én tartottam el és tartom még most is el a családot. Itthon maradsz a Luskóval, Ludmillával és besegítesz neki a háztartásba. Úgysem bírja egyedül.

Ha nehezen is, de Jancsi néni beleszokott a házimunkába. A főzést nem bízta rá Namecs, mert ki nem adta kezéből a „fakanalat” senkinek sem. Közben kapott egy váratlan ajánlatot is. Kerestek egy agilis női munkaerőt, valami fontos beosztásba perfekt német francia nyelvtudással. Persze Vilmos kapta az ajánlatot az egyik „vendégétől”, hogy biztosan tudna valakit, aki alkalmas lenne a feladatra. Márpedig akit ő fog ajánlani, abban meg lehet bízni is. Vilmos persze rögtön Ludmillára gondolt, de a vendégnek csak annyit mondott, hogy van éppen valaki, akit alkalmasnak gondol, de előzőleg vele is meg kell beszélni a dolgot. Egy este aztán meg is kérdezte Ludmillát:

– Mondd Luskó, mit szólnál, ha kimozdítanálak a „konyhakirálynői” szerepedből? Jancsit megtanítottad jópár alapfogásra. El tudna ő itt egyedül is lenni, elvezetgetné a háztartást. Akár rendelnék valami olcsó menüt a kifőzdéből, hogy meleget is együnk. Az egyik minisztériumban dolgozó vendégem megkért, hogy keressek munkaerőt, aki németben, franciában perfekt. Nem mondtam neki semmit, csak hogy várjon pár napot, mert gondolok valakire, aki alkalmas lenne.

– Remélem nem rám, te vén zsivány? Már a fene sem emlékszik, mikor dolgoztam egyáltalán. Az itthoni munka is munka, de azt magamnak és a családnak csinálom. Soha sem dolgoztam én másnak, pláne fizetésért.

– Most itt az alkalom, megpróbálhatod. „Csak” fordítanod kellene a két nyelvből magyarra. Jó a fizetés, és kaphatnál utána nyugdíjat is. Egy nap hivatalos munkaviszonyod nincs, ami alapján nyugdíjat is igényelhetnél. Nem vagy már te sem fiatal.

– Vilmos! Nem megyek én sehova sem dolgozni, ha még a miniszterelnök jönne is személyesen felkérni. Nem dolgozok senkinek sem pláne idegennek. Nem azért, mert jaj de fent hordom az orromat.  Ha eddig kibírtam, hogy ne keveredjek bele semmibe, ami ezzel a rendszerrel kapcsolatos, akkor ezután sem fogok. Nem szolgálom azokat, akik kiraboltak és koldusbotra akartak juttatni. Ezt ne is kívánd tőlem. Te rá vagy kényszerítve, mert máskülönbben nem tudnád ezt a sok éhes szájat eltartani. Tőlem ne kívánj ilyet. Jóska hoz haza annyi pénzt, ami fedezi a rezsinket.

– Mit beszélsz ilyen badarságokat? Közös kasszán van az egész család, és mindenre jut mindenkinek.

– Nem a pénzről van szó. Én nem vagyok hajlandó semmilyen szinten kiszolgálni ezt a rendszert. Nem követelheti ezt senki sem tőlem. Elvi kérdés ez nálam. Elég, hogy kierőszakoltad hogy vállaljam a lakó–nyilvántartási könyv vezetését. Házmestert csináltál belőlem ott, ahol tulajdonos voltam.

– Ugyan már, miket beszélsz? Én csináltam belőled házmestert? Azért kértem, hogy te vállald el, mert így tudjuk, kik laknak a fejünk felett és tisztában lehessünk azzal, hogy mire kell majd vigyáznunk.

– Mit érek vele, hogy tudom, kit betelepítettek ide? El nem tudom tanácsolni, és nekem kell hozzá alkalmazkodnom, mert ha esetleg az elvtársat meg találom sérteni, még innen is kiebrudalnak, hiába is volt a miénk. Mit ér az, hogy megvetted újra? Ezek egy tollvonással át tudnak írni mindent.

– Nem kényszerítelek én semmire sem! Felejtsed el az egészet. Azt gondoltam, jót teszek neked, ha végre kimozdítalak ebből a feladatból, amit most csinálsz. Nem jársz szinte sehova sem, csupán bevásárolni. Alig vagy emberek közt.

– Nem hiányzik nekem semmi. Főleg nem az emberek. Jancsival ketten nagyon jól elbeszélgetünk. Nincs szükségünk emberekre.

Vilmos teljesen feladta a reményt ezek után, hogy Ludmillát valaha is rábeszélje, hogy elmenjen valamilyen állami alkalmazásba.

Duci lassan kezdett beköltözni az új lakásába. Nem ment minden „zökkenőmentesen”. Andi már felső tagozatba járt. Duci természetesen magával akarta vinni őt is.

– Nem akarlak megsérteni, lányom – szólt közbe Dadus. – Eddig sem volt sok időd Andira, most meg pláne nem lesz. Új iskola, új környezet? Minek? Eddig is én neveltem, mert későn értél haza a munkából. Még utána főzni, tanulni vele, ezt–azt elvégezni, hol lesz erre időd, ha eddig sem volt? Nem szemrehányásképpen mondom, hiszen mindent megteszel érte, de nem tudod darabokra széttépni magadat. Hétvégenként majd elviszed magadhoz. Így lesz neki a legjobb, meg neked is.

 

 

/a folytatás készül…/

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 457 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.