Törpefenyők I/16. A 25 milliós nemzet

Talán ez volt a horror csúcsa…

  A 25 milliós nemzet

 

 

Amikor szeptember elsején leszállt az állomáson, azonnal megpillantotta az ismer?s szekeret.

– Taxi, van már utasa? – kérdezte vidáman. Meg se várta a választ, bedobta a csomagját a szekérbe, s felült Áron mellé. – Te tényleg rám vártál? Honnan tudtad, hogy jövök?

– Gondoltam, ha jön, els? nap sok csomagja lesz egy jobbágynak. Ha elment volna a vonat és látom nem szállt le, mentem volna dolgomra. 

– Igen, továbbra is az vagyok – komorult el Noémi.

– Meséljen. Már ha van kedve hozzá megosztani velem nem épp kellemes kalandjait.

Noémi mesélni kezdett. Áron hallgatta. Id?nként egy-egy nyomdafestéket nem t?r? kifejezést sz?rt ki a fogai közül. Egy adott pillanatban az ölében két kézzel tartott ostor nyele nagyot reccsenve ketté tört. De nem szólt semmit, csak hallgatott.

– Furcsa ember ön tanárn? – mondta csodálattal, amikor Noémi leszállt a szekérr?l. – Ezt a rettenetes történetet elmesélte pátosz, önsajnálat és zokszó nélkül. Csak elém tárta a tényeket. Nekem pedig közben többször is felforrt az agyvizem. Hogy képes erre?

– S ha panaszkodnék, mit érnék vele? Arra gondolok, hogy barátn?mnek, Emesének, ki belekerült a november 15-ei események forgatagába, még nehezebb sorsa van. Amikor érzem, nem bírom tovább, rá gondolok. Ha ? kibírja, én is ki fogom. Édesapám ott a rend?rségt?l haza fele menet azt mondta: „Jó hogy vagyunk egymásnak.” S ezt neked is köszönöm. Egyébként – mosolyodott el – téged se hallottalak még panaszkodni. Se amikor nem tudtál cukrot venni, se amikor megdöglött a disznód, se amikor a káposztát megették a csigák…

– Hej, n?k! Mindig az övék az utolsó szó! – került Áron arcára is egy halvány szomorkás mosoly. – Akkor szorítsa tanárn?, és ne hagyja magát! 

Az igazgatón? már els? nap gy?lést hívott össze. Feldolgozta a tanári karnak a legújabb pártdirektívákat.

– A munkásosztály megtett mindent a pártdirektívák életbe ültetéséért. Négy és fél év alatt sikerült teljesíteni az öt éves tervet. A parasztság is eleget tett az elvárásoknak. Lényegesen megn?ttek a termésátlagok. A tanügyt?l és az egészségügyt?l is elvárja a Párt, hogy felzárkózzon. Konkrét számokban kifejezhet? eredményeket várnak t?lünk, ezért meg kell tennünk mindent, hangsúlyozom mindent, hogy…

– Tavalyel?tt egy embernek se sikerült a felvételije a végz?seink közül. A tavaly négynek. Évek óta nem volt ilyen eredmény iskolánkban. Ez elég konkrét szám, nem? – kapta fel a vizet Noémi.

– De messze elmarad a megyei átlagtól. S ez csak a nyolcadikosok eredményeit tükrözi. Ráadásul a jegyek átlaga is alacsony. A Párt vezet?sége látványos javulást vár ezen a téren is t?lünk.

– S akkor miként tartsam be az el?írásokat miszerint az 5-ös 50%-os, a 9-es 90%-os tudásnak felel meg? A diákok eredményei nem kizárólag a tanárok munkájának a függvényei, hanem… – akadékoskodott Noémi.

– Azt természetesen be kell tartani. Motiválja ?ket, tegyen az eddiginél nagyobb er?feszítéseket… Nem akarok hallani ebben a témában több ellenvetést. Aki ezzel a direktívával ellenkezik, az a Párttal ellenkezik. Világos?

Noémi elhallgatott. Csak fogai közt sz?rte oda Kiseszternek.

– Hogy ezt mi miként csináljuk, azt értem. De az egészségügy? Több beteget vizsgálnak meg, mert jó munkájuknak következtében kevesebb a betegség?

Megtudta azt is nemsokára. CeauÃ?Ÿescu paranoiája a tet?fokra hágott. Ez abban nyilvánult meg, hogy az egészségügyi dolgozók lettek a statisztikák b?nbakjai: miért nem csökken a munkabalesetek száma, a halandóság, a gyermekhalandóság, s amikor a népesség száma is csökkenni kezdett, az mindennek betette az ajtót. Az orvostársadalom lett a b?nös, mert nem vette idejében nyilvántartásba a terheseket, ezáltal lehet?vé téve a „feketén” elvégzett m?vi vetéléseket[1].

Október közepén azzal jött az igazgatón? egy igazgatói gy?lésr?l, hogy a következ? két hétben minden n?nek el kell mennie n?gyógyászhoz. A vizsgálat eredményét le kell adni az iskolában, melyet majd az iskola lead az inspektorátuson.

– S mindenki beletekinthet a n?gyógyászati leleteimbe? Megnézheti, hogy sz?z vagyok, vagy nem, van-e hüvelygombám, vagy nincs, netán nem szedtem össze egy trichomonászt?[2], vagy terhes vagyok-e vagy sem? Az, hogy évente megcsináljuk a tüd?sz?rést, hogy ne fert?zzük meg a diákjainkat tüd?bajjal, az oké. Bár megjegyezném, a diákoknak ez nem kötelez?, tehát mi bármikor elkaphatjuk t?lük. Már azt sem értem, miért kell minden évben a VDRL vérvizsgát megcsinálni, mert hát nem szoktunk órán baszni a diákjainkkal, hogy szifilisszel fert?zzük ?ket. De ez már több a soknál, hogy n?gyógyászati leleteinkbe bárki betekinthessen! – fakadt ki Kiseszter, s a végén még megtoldotta egy szaftos káromkodással. Az a Kiseszter, akinek a szájáról soha senki nem hallott még eddig csúnya szót.

– Ez a terhesség korai felismerése kampány keretében történik – magyarázta Noémi. Már vártam, hogy elér minket is. Brassóban sorba veszik ki a termelésb?l a 16-45 közötti n?ket, s küldik ?ket terhességvizsgálatra. Természetesen a tervet a kiesés ellenére teljesíteni kell. Édesanyám a szülészeten dolgozik – tette hozzá magyarázatként a jólinformáltságára. – S még valami. Ha n?gyógyászhoz mentek, szerezzetek be el?z?leg orvosi gumikeszty?t. A megnövekedett munkájuk miatt nincs az orvosoknak elég keszty?jük. Kezet mosnak a csap alatt két páciens között, de…

– Na, nem! Ez már nem lehetséges! Még Romániában se! – kiáltott közbe valaki felháborodottan.

– Miért, nem hallottatok olyanról, hogy a kötszert és a gyógyszert a beteg hozzátartozói viszik be a kórházba? Miért hiszitek, hogy az orvosi gumikeszty? kivétel? Az unokahúgom Egészségügyi Szakközépiskolába jár. A múlt héten bejött hozzájuk egy n?gyógyász. A fiúkat kiküldte, s ugyanazzal a keszty?vel vizsgálta végig a lányokat az osztályf?nökn? jelenlétében, a katedrán. Mi több, a miután megvizsgálta ?ket, még mindegyikr?l hangosan ki is jelentette: „virgo[3]” vagy „nem virgo.”[4] Hadd tudja mindenki! Azóta unokatestvéremnek hüvelygombája van.

Döbbent csend lett úrrá a termen. Erre már szó sincs. Végül az igazgatón?nek jött meg a hangja. Hangneméb?l elt?nt a fenyegetés.

– S még valami, nem csak n?gyógyászhoz kell menni, hanem egy adott n?gyógyászhoz. Dr. Vári Sándorhoz tartozunk, csak az ? pecsétjével ellátott eredményt fogad el az inspektorátus. A korrupció elkerülése végett – nézett Noémire, hiszen az ? édesanyja dolgozott „olyan helyen”.

– De igazgató elvtársn?, én, aki Brassóban lakom, itt dolgozom, két vonatot váltok, s egy órát jövök gyalog, miként fogok sorszámért sorba állni, elérni a vizsgálatra, s az óráimat is megtartani?

– Oldja meg! – mondta az igazgatón?, majd otthagyta ?ket.

Másnap reggel Noéminak els? dolga volt az igazgatói irodába menni, hogy leadja a leletét. Ági volt benn.

– Várj egy picit, fejezzem vele be! – szólt rá az igazgatón?.

– Csak a leletet hoztam be – nyújtotta át Noémi a borítékot. – Vári doktor pecsétje van rajta – tette hozzá.

Az igazgatón? kivette, megnézte, majd eltette.

– Na, ugye, el tudta intézni – nézett Noémi szemébe szúrós tekintettel. Elmehet.

Amint Ági végzett, odajött hozzá.

– Ezt hogy csináltad?

– Édesanyám a szentgyörgyi szülészeten kezdte pályafutását. Dr. Vári Sándor is.

– Ambícióból nem csináltad meg, igaz-e? – csóválta meg a fejét Ági elismer?en.

Édesapjának más volt a véleménye.

– Hej, hej, jegenyefeny?… – csóválta meg a fejét, majd visszatért a rádiójához, ahol épp arról tudósított a Szabad Európa, hogy november 9-én leomlott a berlini fal. Aztán 17-én beindult a Prágai bársony-forradalom. Mindezekr?l a hazai sajtó egy vak hangot nem közölt. De CeauÃ?Ÿescu egyre többet szónokolt az irredentizmusról, a revizionizmusról, a belügyekbe való be nem avatkozásról.

– Itt meg egyre rosszabb minden… – sóhajtott Noémi a vacsoránál.

– Minél rosszabb, annál jobb! – felelte édesapja.

A tanáriban is egyre több volt a suttogás. Volt aki reménykedett, volt aki „a puliszka nem robban[5]” jelszónak hitt inkább. Noémi kerülte ezeket a beszélgetéseket. Ha Ágiban és Kiseszterben meg is bízott, sohase lehetett tudni, hogy ki lép véletlenül „hallásközelbe”, vagy nincs-e elektronikus fül elrejtve valahol. Nem felejtette el a rend?rségen a kalandját. Csak Áronnal mert nyugodtan beszélni, ha néha találkozott vele. A szekéren csak nincs mikrofon…

 

November végén szokatlanul kemény fagy állt be. „Természetesen” azonnal leállt a f?tés, s egyre gyakrabban és egyre hosszabb id?re vették el az áramot. Bár a spórolás állítólag azért volt, hogy Románia kifizethesse az államadósságát, a spórolási mánia az államadósság megsz?ntével nem sz?nt meg. Úgy t?nt Románia egy még nehezebb télnek néz elébe. A hideg lakás és a hideg vonatok megtették hatásukat: Noémi felfázott. Alig várta, hogy leszálljon a vonatról. Taxiba ült, s egyenesen a szülészetre hajtott. Amikor az el?térbe lépett, édesanyjának egy kollégan?jével futott szembe.

– Gyere, adok egy fehér köpenyt, felviszlek édesanyádhoz – szólt rá, s máris ráadott egy fehér köpenyt. Nem el?ször ment így be hozzá. Édesanyja épp egy kaparásokhoz volt beosztva. A kollégan? bement a m?t?be, majd kijött.

– Szóltam neki. Amint tud, jön.

– Mi a baj? – kérdezte Noémi, látván a n?vér sápadt arcát.

– Egy tizennégy éves kislány. Valaki abortuszt provokált neki. S a szekus nem engedi, hogy az orvos beavatkozzon, amíg meg nem mondja, ki tette. Rövidesen megnyílt az ajtó. A kereken tolható hordágyon egy letakart testet toltak ki.

– Maga kicsoda? – förmedt rá a férfi, aki a hordágy után jött ki az ajtón.

– Zsigmondné lánya vagyok. Édesanyámhoz jöttem, mert…

– Terhes? – kérdezte éles hangon a férfi, látván, hogy Noémi a hasán tartja a kezét.

– Nem! – felelte Noémi gy?lölettel.

 

Hétf?n, amikor már szüneten az igazgatón? benyitott a nyolcadik osztályba a lányoknak épp a fogamzásgátló pirulák használatát magyarázta. Az igazgatón? azonnal behívatta az irodájába. Amikor becsukódott mögötte az ajtó, fojtott hangon ráförmedt Noémire.

– Normális maga, mondja? Nem egyéb, hogy nyolcadikosoknak tart el?adást a szexr?l, még tiltott gyógyszereket használatára is oktatja ?ket?- vonta felel?sségre fojtott hangon.

Noéminál betelt a keser? pohár. Úgy kiabált, hogy talán még az utca túloldalán is hallani lehetett.

– Igazgató elvtársn?, látott már tizenéves kislányt, aki abortuszt provokáltatott ki magának, s látta a saját szemével, ahogyan az orvos nem mer hozzányúlni, mert nem vallotta be, ki segédkezett ebben neki? Én láttam. Pénteken, ma hétf? van. Azóta minden éjjel kétszer vele álmodok. Ha majd ön is látta, átélte, akkor tiltsa meg nekem, hogy felvilágosítsam ?ket! Ezek a kislányok, akiknek épp meg akarja tiltani, hogy felvilágosításban részesüljenek, egyid?sök azzal, aki a szemem el?tt vérzett el, bár meg lehetett volna menteni!

– Csöndesebben, az istenért! – temette az igazgatón? arcát a kezei közé. – A falnak is füle van – figyelmeztette.

 

 

[1]  Kaparás. A Román Statisztikai Hivatal adatai szerint 1966 és 1989 között 9452 n? halt bele a feketén elvégzett m?vi vetélésekbe. Feltehet?en nem miden eset van benne a statisztikákban. Romániában minden 100000 szülésbe 170 anya halt bele, ez tízszerese!! volt a legmagasabb!!! Európai aránynak.

Ha a m?vi vetélések 1966-os betiltása megduplázta rövid távon a születések arányát, s megszületett a „decreÃ?£ei-generáció”, (a párthatározat-gyermekek) 1989-re a születések aránya visszazuhant az 1966-os szintre. A 411/1985-ös párthatározat, mely tovább szigorította a m?vi vetélések feltételeit, már nem érte el a hatását, s a születések aránya tovább csökkent. CeauÃ?Ÿescu álma a 25 milliós román népr?l szétfoszlani látszott.  

[2]   A Trichomonas vaginalis egysejt? parazita, mely szexuális kapcsolattal terjed, és hüvelygyulladást okoz.  

[3]   Sz?z 

[4]  Megtörtént. A jelenlegi laboratóriumi kollégan?im egy része voltak a szenved? alanyai e történetnek. Akkora felháborodást váltott ki szakmai körökben, hogy az eset egyedi maradt.  

[5]  A puliszka román nemzeti eledel, f?tt kukoricadara. A mondás arra utal, hogy a románok eléggé sok mindent elt?r? nép, feltehet?en mivel egész újkorig állandóan elnyomás alatt éltek.

 

37látogató,1mai

Szerző Vandra Attila 778 írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.

3 Komment

Hagyj üzenetet