— Milyen szép vagy!
A lány tiszta kék tekintetével a fiú szemébe nézett, és mosolygott. Az apró szeplők huncuttá tették az arcát. A fiú finoman megfogta az állát és alig érintve megcsókolta a lány száját. A váratlan mozdulat mindkettőjüket zavarba hozta. Először a lány tért magához, felemelte a csomagját és belekarolt a fiúba.
— Menjünk!
A kastély felé már az általuk kitaposott úton mentek. Egy bokrokkal körülvett tisztáson leterítették a plédet. Amióta felfedezték ezt a helyet, a tanulás mellett gyakran napoztak is. A latinkönyv hamar becsukódott, és mindketten átadták magukat a napozás örömének. Alfréd, hogy egy kicsit bosszantsa a lányt, szavakat és kifejezéseket kérdezett. Gréti egy darabig válaszolgatott, azután csend lett. A fiú felkönyökölt és nézte a lányt. Fehér bőrét szép barnára sütötte az alpesi nap, és fényesen csillogott. Lassan megsimogatta a rövidre nyír haját. A lány kinyitotta a szemét és mosolygott.
Alfréd közelebb hajolt hozzá, a mosolyt bíztatásnak érezte. Még átfutott rajta a gondolat, hogy a barátság többet ér, és közel a nyár vége, de ahogy jött a gondolat, úgy tova is szállt.
Fiatalos hevülettel szerették egymást. Mindketten érezték, nem ők az elsők egymás életében.
Az elkövetkező napokban minden idejüket együtt töltötték. A váratlan élmény és érzés a fiút annyira felkavarta, hogy maga is meglepődött. Több lányt ismert már, de ilyen hatással még egy sem volt rá. Elképzelte, hogy ha vége a nyárnak, és mindketten hazautaznak, akkor is találkozni fognak. Már mondani akarta, de Gréti megelőzte.
— Tudod, csodálatos ez a nyár, erre mindig emlékezni fogok, és Rád is. Sokat segítettél, és ezt nem felejtem el, és azt sem, hogy szerettél, itt fenn a hegyen.
A fiú meg akarta mondani, hogy ő is szereti, de furcsa zajt hallottak és arra figyelt. Néhány ember közeledett a kastély felé. Nem akarták, hogy meglássák őket, a közelben egy bokroktól takart, valamikori pincébe bújtak. Rozsdás görbe, hajlított vassal rögzítették az ajtót. Kint az emberek körbejárták a kastélyt, és közeledtek a pincéhez. Szorosan bújtak egymáshoz a lélegzetüket is visszatartották.
— Láttad már ezt a pincét? — kérdezte az egyik. — Gyere, nézzük meg!
Kintről a férfi meghúzta az ajtót, Alfréd is erősen húzta a vasat, így az ajtó nem engedett.
— Nehezen nyílik!
— Hagyd, majd ha kezdődik az átépítés úgyis lesz időnk megnézni.
A lépések távolodtak. Mindketten fellélegeztek.
— Kérlek, segíts — szólt a fiú. Gréti, ahogy a fiú kezéhez ért valami ragacsosat érzett. Ahogy kinyílt az ajtó meglátta, hogy a fiú jobb keze a kisujjától a csuklójáig csúnyán felhasadt, és vérzett.
— Ha már orvos lennék, most meggyógyítanálak, de arra még várnod kell!
Alfréd elhúzta a száját, de a fájdalomtól nem tudott mosolyogni. A nagybátyja ellátta a sérülést, és kedvesen hátba veregette.
— Így jár az, aki tilosban jár! — hogy pontosan mire értette, Alfréd nem kérdezte.
Másnap a fájdalomcsillapítók hatásától sokáig aludt. Amikor felébredt az erdész hangját hallotta az ebédlő felől, a fiú felé fordult.
— Gréti egy levelet küldött neked. Kora reggel jött érte az apja és elvitte. Nem volt kedve menni, de nem tehetett mást.
Alfréd! Mindent köszönök! Szép volt együtt a nyár! Kívánom, legyen belőled tisztalelkű jogász, bár ez a jogászokra nem jellemző, de Te azért megpróbálhatod! Remélem, jövőre már én is az orvosi egyetem padját koptathatom. Tudom, másként gondoltuk a búcsút, de mennem kell. Ölellek: Gréti
A levélben egy szó sem volt érzelemről, kicsit becsapva érezte magát. Néhány nap múlva ő is elutazott.
A szoboravatásra Hermannékhoz egyedül érkezett. A felesége a lányokkal más programot csinált. Titokban így is remélte. Érezte, hogy találkozni fog Grétivel, hiszen a lány neve is az adományozók között szerepelt.
Nagy volt a forgalom az utakon, mire felért a kis faluba már tartott az ünnepség. Csinos nő állt a mikrofonnál. Alfréd felismerte benne Grétit.
— Felejthetetlen nyarat töltöttem itt, és azóta többször visszajöttem. Örülök, hogy hozzájárulhattam ennek a szép szobornak a felállításához.
Nézte a lányt, ahogy ellép a mikrofontól és leül egy férfi és egy húsz év körüli fiú mellé.
A férfi — feltehetőleg a férje —, megfogta a kezét és megcsókolta. A jelenetet látva kis szúrást érzett a mellkasában. Az ünnepséget a helyi kórus lelkes éneke zárta.
Megkereste a nagybátyját és elmentek ebédelni.
Amikor visszanézett látta, hogy Gréti a családjával megindul a hegy felé.
Míg ebédeltek a nagybátyja orvosi történeteivel szórakoztatta. Ebéd végeztével elköszönt Hermantól és azt mondta.
— Felmegyek, megnézi a felújított kastélyt, még úgysem láttam — a nagybátyja, csak bólintott.
Kiépített út vezetett a hegyre, de ő a rövidebb úton, a régi ösvényen ment. Keresett valamit, ami kicsit visszavezetheti arra a régi nyárra. A növényzet most is olyan volt, mint akkor, de már felfigyelt az új magas kerítésre, ami a kastélyt körülfogta. A pince a kerítésen kívül maradt, ennek megörült. Megkerülte, és ott állt az ajtó előtt. Itt nem változott semmi.
A vasrácsba két szál piros pipacs volt bedugva. Megérintette a pipacs szárait. A jobb kezén a forradás bizseregni kezdett.
Azon az úton, amelyiken jött, visszaindult…
Legutóbbi módosítás: 2010.06.29. @ 10:43 :: Kovács Ilon