H.Pulai Éva : Federico García Lorca

Nyomtatás

Federico García Lorca (1898. június 5. – 1936. augusztus 19.) népszer? spanyol költ?, fest?, zeneszerz?. A legnagyobb 20. századi drámaírók egyike.

1898-ban született Andalúziában, egy Fuente Vaqueros nev? kis faluban, ahonnan a család 1909-ben Granadába költözött.

Ha a lexikonokban nézünk utána életrajzának, alig tudjuk követni a felsorolást. Költ? volt, a múlhatatlan emlék? nagyok egyike. Drámaíró volt, egyéni hangú, sajátos színfolt a színi-irodalomban. Népszer? zeneszerz?, sikeres fest?-rajzolóm?vész, néprajztudós. Színházszervez? s ezen belül dramaturg, rendez?, ha kellett akár tragikus, akár komikus színész. Rövid életében is az él? spanyol kultúra legkiválóbb, s?t legsikeresebb korabeli alakja.

A leg?sibb spanyol kultúrájú tájról, Andalúziából származott. Az értelmiség felé törekv?, módos családban született. Apja jól gazdálkodó, olvasó, énekl? földm?ves volt, aki tanítón?t vett feleségül. A népdalokat és a tanulási-tanítói igényt együtt örökölte. Iskolákba járatták, és ? vidáman és lelkesen szeretett tanulni. Tizenhat éves f?vel már egyetemre érett, egyetemre is járhatott: a nagy hír?, ?si granadai legfels?bb iskolába. Párhuzamosan tanult filozófiát és jogot, ezek mellett megfelel? tanintézetekben zenét és festészetet is. Itt barátkozott össze egy életre Manuel de Fallával, a kor legnagyobb spanyol zeneszerz?jével.

Federico García Lorca
A h?tlen menyecske
La casada infiel

S még a vízhez is kivittem!
Nem mondta, hogy ura is van,
asszony volt, de sz?znek hittem.
Nem szerelem volt, csak illem
s kötelesség. Tücskök gyúltak,
lámpák húnytak el szelíden.
Én meg ott a széls? háznál
alvó mellét megérintem,
s íme, tömzsi jácint-melle
hozzám bukik át az ingen.
Keményített alsószoknya
ropog, sikolt füleimbe,
tíz kés mintha feszes selymet
hasogatna, szétrepítne.
N?ttek a fák óriásra,
ezüstjüket elveszítve.
Túl a folyón láthatár sincs,
ebcsaholás csak a híre.

Szederfákon, csipkefákon,
nádasokon túlra vittem.
Kontya alá a fövenybe
gödröt kellett kerekítnem.
Én levetem nyakkend?met,
? a szoknyát, hederintve,
én revolvert, derékszíjat,
? mellénykét s mindent szinte.
Nincs oly finom b?rü nárdus,
oly bársonyos kagyló nincsen,
holddal áldott drága kristály
nem süt olyan mese-színben.
Combjai mint riadt halak
szöktek t?lem eleinte,
egyik mint a hó leh?tött,
másik mint a t?z hevített.
Hosszi út volt az az éjjel,
gyöngyház-kanca vitt nyerítve,
lovagoltam kengyel nélkül,
kantárt, féket elveszítve.
Férfi vagyok, nem kerepl?,
magam nem is dics?ítem,
mit ? mondott: nem is mondom,
tiltja azt az ész, az illem.
Csók és homok maszatolta.
Illend?en hazavittem.
Liliomok sötét szell?t
?ztek fehér t?reikkel.

Úgy tettem, mint igaz cigány,
ügyelve a névre, hírre.
Varródobozt adtam néki,
szalmasárga volt a színe.
Megkedvelni mégse bírtam,
asszony volt, de sz?znek hittem,
nem mondta, hogy ura is van,
mikor a folyóhoz vittem.

Nagy László fordítása

Verseket diákkorától kezdve írt. Egyetemista, amikor versei, cikkei, irodalomról szóló elmélkedései különböz? folyóiratokban, majd napilapokban is megjelennek.

Lorca és Dalí

.

.

1919-ben Madridba költözött, ahol bölcsészeti tanulmányokat végzett. Egy kollégiumban, a Rezidenciában lakott, mely az új utakat keres?, fiatal haladó m?vészek fontos kulturális központja volt. Itt személyes kapcsolatba került a szürrealista fest?vel, Salvador Dalíval, Luis Buuellel, a legismertebb spanyol filmrendez?jével, Albertivel, stb. Festészettel is foglalkozott, képeit 1927-ben Barcelonában mutatta be. A Cigány románcok 1928 nagy sikere után az USA-ba és Kubába utazott (1929-30). Hazatérve színtársulatot szervezett („La Barraca”) amellyel a vidéket járta, és f?leg hazai klasszikusokat mutatott be. Társulatával 1933-ban Buenos Aires-i meghívásnak tett eleget.

1934-ben nagy versben búcsúztatta Ignacio Sanchez Mejías barátját, a torreádort, akit a bika ölt meg, s e költeményben már saját tragikus sorsa vetül elénk: bár soha nem foglalkozott aktívan politikával, a falangisták a polgárháború els? heteiben kivégezték.

1936. augusztus 8-án halt meg Viznarban.

1936-ban az öldökl? fasiszták agyonl?tték Federico García Lorca spanyol költ?t. Haláláról Radnóti Miklós magyar költ? írt siratóéneket. Nyolc évvel kés?bb a magyar fasiszták ugyanígy ölték meg a magyar költ?t. A két halál korkép és dokumentum azokról az esztend?kr?l. Az eredetileg olasz fasiszta szó ugyanúgy volt érvényes a német nácikra vagy a magyar nyilasokra, a spanyol falangistákra: az uralomra került mészárlási düh irtotta a szellemet és a szellem képvisel?it. García Lorca a spanyol szellem legkiválóbb megtestesít?je volt a XX. században.

Radnóti Miklós
FEDERICO GARCÍA LORCA

Mert szeretett Hispánia
s versed mondták a szeret?k, –
mikor jöttek, mást mit is tehettek,
költ? voltál, – megöltek ?k.
Harcát a nép most nélküled víjja,
hej, Federico García!

                                           1937

Egy hosszabb belföldi utazás élményeit megörökít? prózai m?, az Élmények és tájak 1918 után jelent meg els? költ?i kötete, a Versek könyve,1921. Ebben nyomát sem találjuk a madridi és barcelonai költ?k körében akkoriban hódító divatos áramlatoknak, a futurizmusnak és az ultraizmusnak; García Lorca az ?t körülvev? világ, az andalúz táj, ifjúkorának városa (Granada) és a népköltészet által nyújtott élményanyagból, részben még a közvetlen el?dökre támaszkodva, Darío és Jiménez költ?i eredményeit felhasználva kezdi kialakítani saját, egyéni hangját. Ez er?södik meg a Dalok 1924, majd különösen a 20-as évek elején írt, de csak kés?bb kiadott Andalúz dalok 1931 verseiben. García Lorca korai költészetének egyik fontos jellemz?je a játékosság, amelyhez, különös ellentétként, néha a fájdalom bels? sötétsége társul.

Az Andalúz dalok költeményei mögött Lorca m?vészi elkötelezettsége és zenei kutatómunkája, az andalúz népdalról, a cante jondóról írott tanulmánya. Lorca nemcsak kiváló költ?, drámaíró volt, hanem Manuel de Falla tanítványa, remek gitáros, népdalgy?jt?, a spanyol irodalmi és zenei hagyomány, többek között a cigányfolklór népszer?sít?je. A cante jondo magyarul mély dalt jelent.

 „Messzir?l érkez? fajták hozták esztend?k temet?in és lankadt lombokon át érkezett hozzánk – írja a költ?. Az Indiából el?zött cigány törzsek 1420 körül érkeztek a szaracénokkal együtt Spanyolország partjaira. A magukkal hozott zenei elemeket olvasztották össze az itt talált bizánci liturgikus jellegzetességeket ?rz? spanyol egyházi zenéb?l táplálkozó népdalformával így született meg a cante jondo. Az énekelt próza benyomását kelt?dalforma kötetlen metrumú, asszonáncban végz?d? három- vagy négysoros, vokális hajlításokban gazdag szakaszokból áll. ”A harmónia hiánya, – írja de Falla err?l a zenér?l -, mint a modulálás eszköze, oly sz?k dallamkör használatát jelenti, mely ritkán lépi túl a sextus határát. Rögeszmeszer?en ugyanazt a hangot ismétli. Ez a módszer a b?völésformák egyik sajátja.„

A cante jondo hatása érezhet? a Cigányrománcokban 1928 is; a legköznapibb nyelv? leírások a legmerészebb metaforákkal váltakoznak; hagyomány és modern stíluseszközök, népiesség és tudós elemek egymással összefonódva, együttesen adják a kötet vonzóerejét. A spanyol barokk és romantika által egyszer már életre keltett középkori versformának, a románcnak García Lorca új, az eredetihez közelebb álló tartalmat ad. A sejtelmes, félhomályos stílusú költeményekben, az egyszer?, de s?rítetten drámai történetekben a cigányok életének különböz? eseményei villannak fel. Nem a felszín érdekességét, hanem inkább érzésvilágukat, szenvedélyeiket és szenvedéseiket ismerhetjük meg, ezek pedig lényegében a spanyol népével azonosak, de még felfokozottabbak, széls?ségesebbek. Ezért esett rájuk a költ? választása, a versek ezáltal válnak er?teljesebbekké. A mondanivaló mélységesen emberi vonatkozásai a kötetet általános érvény?vé teszik, de gyakori utalásai a fennálló spanyol viszonyokra (pl. csend?rség) tiltakozást jelentenek a korabeli politikai er?szak, a diktatúra ellen. ”Cigány mivoltom – írja García Lorca – irodalmi téma és egy verseskötet. Semmi több.„

Garcia Lorca 1929-ben ösztöndíjasként ismerte meg az USA-t, a t?zsdekrach idején. Mélyen megrázta, költ?i hangját drasztikusan megváltoztatta ez az élmény. Ekkor írta A költ? New Yorkban cím? verseskötetét, melynek világlátását két szóban foglalja össze: Mértan és szorongás. A pénz uralma, az ember géppé válása, a társadalmi igazságtalanság, a világ elembertelenedése jelent meg a Walt Whitman hatását mutató, a kötött formát szabad verssé roppantó nagyvárosi tematikájú költeményeiben. A bizarr, szürrealista képáradat híven tükrözi azt az ellenérzést, iszonyatot, amelyet New York szédít? rohanása, az amerikai életforma vadul kavargó, a gyengébbeket eltipró világa keltett a nyugodtabb ritmusú, ?si mediterrán kultúrával átitatott Andalúzia földjér?l érkez? költ?ben. Amint otthon a cigányok, úgy Amerikában a négerek a legkiszolgáltatottabbak, sok vers szól az ? üldöztetéseikr?l.

A költ? utolsó nagy m?ve a 220 soros Siratóének Ignacio Sánchez Mejias torreádor fölött 1935 cím? elégia. Igancio Sánches Mejías maga is költ? volt, Lorca közeli barátja. Ignacio aki évek óta visszavonult már a viadaltól, a feljegyzések szerint:

”Megmagyarázhatatlan vágyat érzett arra, hogy újra próbát tegyen. Az az ellenállhatatlan, az a megmagyarázhatatlan kísértés kerítette hatalmába, melyet minden spanyol jól ismer, hogy szembeszálljon a halállal.„

A bikaviadal nem szórakozás vagy id?töltés a spanyolok számára. ”Egy nép kultúrája és roppant érzékenysége testesül meg itt – írja Lorca a Duende cím? tanulmányában, majd így folytatja – A bikaviadal felszínre hozza az emberben legnemesebb haragot, a legmélyebb keser?séget, a legtisztább sírást. Sem a spanyol tánc, sem a bikaviadal nem szórakozás.„

Lorca négy egységre tagolt (1. Ökleltetése és halála, 2. A kiontott vér, 3. A teste tt van, 4. A lelke távol) poémájában a középkori h?si énekek mintáját követi, de érezhet? benne a népi siratók, a litánia, a haláltánc, a görög sorstragédiák pátosza is. A költ?nek itt sikerült legteljesebben megszólaltatnia állandó nagy témáját, az élet és a halál küzdelmét. A költemény nemcsak az elveszett barátot, a ”remekszép torreádort” siratja, érezteti az élet gyönyör? eksztázisának mulandóságát, a halál borzadályát is. A vers változatos formavilágával, hangzásával is kifejezi a már fokozhatatlan fájdalmat, a vigasztalan szenvedést, minden sorából kihallatszik a gyász. A költemény megrázó hatásában nagy szerepe van az egész m?vet átjáró széls?séges kontrasztoknak, a halott torreádor iránt érzett gyöngédség és a halál kegyetlensége, a tragikus vég egyértelm?sége és képtelensége között feszül? ellentéteknek. Ezt érzékeltetik a költ?i képek és a nyelvi kifejezés ellentétei is: a tények nyers, valóságh? megjelenítése és a szimbólumok homálya, az állítások és tagadások, visszavonások és tiltások halmozása. A lejátszódó tragédia átélését segíti a környezet jelenségeinek és tárgyainak atmoszférateremt? jelenléte a versben. A vers szerkezete a tragédia m?fajának törvényeit követi: bemutatja a helyszínt, a h?s küzdelmét a halállal, és a halál gy?zelmét.

Lorca poétikájának, világ- és emberfelfogásának központi fogalma a duende. E sokértelm? kifejezés a fekete hangot, a titkot, a belülr?l jöv? er?t, a föld szellemét jelenti, s az igazi harcot a m?vésznek nem az angyallal,

Garcia drámai érzéke korai költeményeiben is megmutatkozott, és már egészen fiatalon írt színpadi m?veket. Legjobb drámái azonban a 30-as évékben születtek. Ezekben a spanyol n? helyzetét állítja az érdekl?dés középpontjába, s ebb?l az érzelmes-szenvedélyes néz?pontból nyújt képet hazája, f?leg a vidék és a kisváros társadalmáról. A Vérnásznak, 1933 már az els? jelenetei megteremtik a szenvedély és a szorongás légkörének azt a forróságát, amelyet a családi vérbosszú szelleme és a görög tragédiákra emlékeztet? fátumelemek kés?bb egyre fokoznak. A három felvonásos tragédia konfliktusa a feudális kötöttségekb?l származó anyagi különbségeken alapszik: Leonardo és a Menyasszony ezért nem lehetnek egymásé. A vér és szenvedély szavát viszont egyikük sem képes elfojtani: a n?s férfi a lakodalomból szökteti meg a leányt. Menekülés viszont nem lehetséges: a nászt patakzó vér fogja borítani.

„Szomszédasszonyok: egy késsel

egy kicsi késsel,

két és három óra közt, mint megíratott, egy éjjel

két szerelemre való férfi meggyilkolta egymást.”

A Yerma 1935, amelyben a címszerepl? asszonyt a gyermek utáni hiábavaló epekedése az ?rület szélére kergeti, azt is megmutatja, miként uralkodik el az emberen az az egyetlen vágya, amely nem válhat valóra. A tragikus költemény három felvonásban címszerepl?je számára a becsület a legféltettebb kincs. ? azért nem találhat boldogságot, mert férje miatt nem lehet gyermeke, márpedig az anyaság adná meg élete értelmét. A környezet még csak elnézné, ha félrelépne, ha otthagyná férjét, ha mástól lenne gyermeke, az ? erkölcsi normái szerint viszont ezek járhatatlan utak. A konfliktus feloldhatatlan, a férj megölése minden remény megölését is jelenti.

Federico Garcia Lorca
YERMA

III. FELVONÁS.
Az Els? kép a vajákos Dolores házában játszódik. Reggeledik, Yerma lép be Doloresszel és két öregasszonnyal. Dolores megdicséri Yermát : eddig mindenki rettegett a temet?ben az imák közben, csak ? nem. Dolores biztos eredményt ígér, az Els? öregasszony megnyugtatja Yermát: nem érdemes szorongani azért, mert nincs gyereke. Yerma pontosan látja helyzetét: férje nem vágyik gyerekre. ? pedig, ha gyötörné majdan a fia, azt sem bánná, „mert sokkal jobb egy él? ember miatt sírni, aki öklöz minket, mint ezért az álomképért sírni, amely év év után ott ül a szívemen”. Yerma indulna haza, amikor férje érkezik oda a két sógorn?vel. Juan föl van háborodva: felesége éjszaka csatangol, megcsalja, rászedi, az esküv? napja óta csak rosszat tesz, s ezt ? nem bírja tovább. Yerma megmondja, hogy férjét keresi, a vérét, az oltalmát, de Juan durván ellöki, hagyja ?t békén. Csendre inti Yermát, aki végül némaságot fogad. A Második kép egy búcsújáróhely környékére vezet, hegyek közepette. Az el?térben sátor, itt van Yerma. Ismer?s asszonyok beszélgetnek. María elmondja, hogy sok rábeszélésébe került, amíg Yermáék eljöttek. Az asszonynak biztosan valami rossz jár a fejében. Egy hónapon át föl sem kelt a székb?l. Arról is szólnak, hogy a sötétben durva férfiak szoktak a búcsújáróhely körül ólálkodni. Yerma vonul át a színen templomba men?, könyörg?en énekl? asszonyokkal. Majd sok vidám fiatal jön, s két népi maskarát kísérnek, az álarcos Hímet és a N?t, akik mímelik a szerelmeskedést. Táncolva távolodnak. Az Els? öregasszony találkozik Yermával, s most elmondja neki, amit a szántóföldön elhallgatott: a férje a hibás, a felmen?i sem úgy viselkedtek, mint az igazi férfiak. Átok ül Yerma szépségén. Felvilágosítja a fiatalasszonyt, hogy azért szokás ide járni, hogy új férfiakkal ismerkedjenek meg. A maga fiát ajánlja, biztos lehet Yerma a sok gyerekben. A férjét meg majd a kések fogják eltéríteni, hogy ne merjen feléjük járni. Yerma tiltakozik: ? nem mehet mást keresni. Az ? fájdalma nem a húsban van már, pohár víz nem olthatja szomját akkor sem, ha így végleg elhervad. Az öregasszony indul más n?t keresni. Juan lép el?, mindent hallott. Itt az ideje, hogy ? is beszéljen és panaszkodjon. Kifakad: „Nem t?röm egy percig sem tovább ezt az örökös siránkozást az életen kívüli, homályos dolgokért, amik a leveg?ben vannak.” Majd folytatja: „Amelyek nekem nem fontosak.” Yerma számára végleg világossá válik, férje is meger?síti, hogy ne is reménykedjen. Elkenek békén, mondja Juan, s csókolózni akar Yermával, aki azonban addig szorongatja a férje torkát, amíg meg nem öli. Emberek kezdenek odagyúlni, Yerma hozzájuk is szól: „Most már örökké medd? a testem. Mit akartok tudni? Ne gyertek a közelembe; megöltem a fiam, én magam öltem meg a fiamat.” A zarándokok kardala hallatszik.

A Bernarda Alba háza 1936, f? mondanivalója az egyéni boldogságot eltipró társadalmi kötöttségek és az er?szak bírálata. Az író kit?n?en érzékelteti a visszafojtott szenvedélyek fülledt légkörét a soklányos házban, ahol csak a legid?sebb mehet feleségül a nála jóval fiatalabb gazdag kér?höz, mert övé a hozomány. Egyedül a legfiatalabb lány mer lázadni a szerelem jogán az anyai zsarnokság ellen, de ezért életével fizet.