A pénz körforgása

*

 

 

– Már megint csak esik és esik. Nem lesz ebből idén bevételünk, csak kiadásunk asszony – elmélkedett.

– Majd csak eláll valamikor. De nem lényeges, hogy esik vagy fú, ha nem akar erre betérni senki sem.

Mint ha csak meghallotta volna ezen sirámokat, egy „dögös” terepjáró állt be a kihalt parkolóba.

– Jól hallottam? – fohászkodott tovább Sawaiger. – Mintha valaki beállt volna a parkolóba.

Kikukucskált az ablakon és megelégedéssel nyugtázta, hogy ukrán rendszámú terepjáró parkolt le. Nem volt sok ideje tovább elmélkedni, mert hamarosan egy jóvágású úr jelent meg a recepciós pultnál.

– Egy szobát szeretnék – szólt hanyag eleganciával.

– Egy ágyast, kétágyast tetszik parancsolni? Reggelivel vagy a nélkül, és hány éjszakát maradna az úr?

– Nem tudom, de majd kiderül. – Azzal egy száz euróst dobott a pultra.

Swaiger úr kapta is magát és felzigőlte a kuncsaft kofferját a másodikra. Kinyitotta az ajtót és betessékelte. Az ukrán nem szólt semmit, kezébe nyomott még egy tízest és elköszönt Swaiger úrtól.

– Na végre megtört a jég – örvendezett a nejinek. – Megyek át a szomszédba Metzgerhez. Már egy hónapja tartozom neki egy százassal a húsért, amit a múltkor adott. Végre le tudom rendezni.

– Menj csak, menj, addig én tartom a frontot, és nagyon jól teszed, hogy rendezed a tartozást.

 

– Alá szolgája Swaiger! Mi szél fútta erre? Adhatok valami szép karajt vagy másegyebet?

– Hálás köszönet Metzger úr de most csak egy adósságot szeretnék törleszteni. Tudja a múltkortól adós maradtam egy százassal és most megadnám.

 Azzal kisimítva letette a százast a pultra, amit az imént kapott az ukrán vendégtől.

– Ráért volna Swaiger, tudom, hogy nem szökött volna meg vele. Beindult végre az ipar?

– A fene sem tudja. Remélem igen. Mióta csak esik a kutya nem járt erre.

– Sok szerencsét magának, Swaiger magukra fér.

– Köszönöm és viszont kívánom.

 

Metzger a megörült a váratlan pénznek, de hirtelen a homlokára csapott.

– Pont jókor jött ez. Már egy hónapja tartozom egy süldő árával Heinzelnek. Na végre ezt is letudhatom. Fogta hát a százast és átkocogott Heizel tanyájára. Éppen nagy munkában találta, a disznóólat takarította.

– Bocsánat gazda a zavarásért, remélem, nem jöttem rosszkor?

– Mi járatban Metzger úr? Kellene megint egy malac? Máskülönben nem zavar éppen most fejeztem be a ganajozást. Jöjjön, kerüljön beljebb. Kaptam egy kis snapszot a komámtól, remélem magának is fog ízleni.  

Megtörölte a kezét a nadrágja szárában és betessékelte a váratlan vendégjét a konyhába.

– Húha, ez aztán snapsz – csettintett egy jóízűt Metzger, miután felhajtotta a jó kis nedűt.

– Mégegyet tölthetek?

– Szívesen elfogadom és köszönöm, de hoztam magának valamit. Tudja, a múltkori süldő árával adós maradtam, most törleszteném.

Azzal lette az asztalra a százast.

– Jaj a lehető legjobbkor hozta Metzger. Már időtelen idő óta nem láttam ekkora pénzt. Nagyon kell takarmányt vennem az állatoknak.

Fogta a pénzt és begyűrte a zsebébe. Metzger távozott és jóleső érzés kerítette hatalmába. – Na, ezt is letudtam végre. Ilyen sem volt még, hogy egy hónapig tartozzak valakinek.

Heinzel bekapott még egy snapszot és elkezdett gondolkodni, mit is kezdjen ezzel a százassal. Több helye is volt a pénznek és azokat próbálta számba venni, fontossági sorrend alapján.

– Ami azt illeti, kellene valóban takarmány is, de valahogy kihúzom még ezt a hónapot. Viszont jó lenne megint Margóval egy kicsit „hetyegni”. Csupán egy az akadálya, hogy a múltkori „szolgáltatásért” is adós vagyok. Ám most letörleszthetem – csapott a nadrágja zsebire –, estére el is hívhatom.

Gyorsan átöltözött, beült az autójába és eldöcögött Margóhoz.

– Szervusz Margó, gyere csak ide, hoztam neked valamit – vigyorgott a nőre.

– Mit akarsz már megint, vén kujon? Este majd meglátogatlak, ha nem lesz semmi elfoglaltságom.

– Ó, az jó lesz Margó, készítek is valami fogra valót, meg van finom itókám is. De fogadd el ezt a kis csekélységet – és átnyújtotta Margónak a százast. Már szégyelltem magamat, tudod, de nem volt sajnos a láda fiában egy peták sem. Most kaptam, fogadd szeretettel.

– Jó, jó, de ne várjál semmi extrát. És ha este mégsem mennék át, akkor se sértődj meg, mert lehet, hogy dolgom lesz. De nem foglak elfelejteni.

– Szóval akkor nem is számíthatok rád ma? – görbült le Heinzel vidám mosolya.

– Dehogynem, csak nem tudom mikor. Várj rám és majd megérkezem valamikor.

Heinzel már dörgölte a kezeit és elképzelte, mekkorát fog hemperegni Margóval. Margó meg „glancba” vágta magát és átsietett Swaigerhez a panzióba.

– Látom, vendége van Swaiger úr, mert láttam a parkolóban egy csoda járgányt.

– Jó az orrod Margó. Kiszagoltad te is a váratlan kuncsaftot.

– Dehogy is Swaiger úr. Ám ha a vendég kér szolgáltatást, természetesen rendelkezésére állok.

– Azt tudom Margó. Majd szólok neki, hogy vannak extra szolgáltatásaink is.

– Sawiger úr, ez a magáé – dobott az asztalra egy százast Margó. – Tudja, a múltkortól még tartoztam magának.

– Jól van Margó, rendes lány vagy te, mindég is tudtam. Ne félj, szólok majd, ha vendég akad.

– Margó elment és ürült, hogy ezt is lerendezte és reménykedni kezdett, hogy véget ért a hét szűk esztendő, ismét felvirágzik az „ipar”.

Swaiger eltette a százast és töltött magának egy kupica konyakot. Alig emelte meg a poharát, megállt a pultnál az ukrán vendég.

– Meggondoltam magamat. Még sem maradok itt. Ez egy világ vége tanya itt nincsen semmi. Adja vissza a százasomat, amit adtam.

Sawiger hüledezett egy kicsit, már szólásra kerekedett a szája, de meggondolta. Hallott már éppen elég rémtörténetet az ukrán vendégek vehemenciájáról, és ellenkezés nélkül visszaadta a bankót.

– Sajnálom uram, ez nem nyaralóváros. Itt csak pihenni lehet. De ha legközelebb erre járna, akkor térjen csak be ismét, hátha tudunk majd valamivel szolgálni magának, ami majd itt is tartja egy, vagy két éjszakára.

Az ukrán zsebre tette a pénzt, biccentett egyet a fejével és kivonult a terepjárójához.

– Már el is ment? – kérdezte Swaiger neje.

– El, a fene egye meg, és visszakérte a százast is.

– És oda adtad neki?

– Mi az, hogy, nem szeretnék bajba keveredni ilyenekkel, éppen elég történetet hallottam már ezekkel kapcsolatban. De tudod mit? Nem baj. Pénzemnél vagyok. Megadtam az adósságomat és nem is került egy vasamba sem.

 

25látogató,2mai

Szerző Avi Ben Giora. 451 írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.

10 Komment

  1. Bármennyire hihetetlen is de az EU nagy gazdasági csodája is kicsit ilyen. Soha életemben nem tanultam gazdaságtant de egyszerű a képlet. Az EU országai egymásfele is tartoznak. Ezt próbálják mindég ide oda tologatásokkal lecsökkenteni. Persze van mindég egy nyertes aki a tőkét adja. Ez mindég változó most ugy becézik Central Europische Bank. /Hogy ennek ki is a tényleges tulaja az homályos. Egyesek szerint az EU. De nem stimmel mert akkor nem menne ilyen döcögve a dolog/ Kösz, hogy olvastátok

Hagyj üzenetet