Marthi Anna : Átitatódik

 

 

Poros lapjaira mélynek

zörrents könnycseppet édes

bánatod áztasd forrásvízbe

szülőatyád rögeit (v)edd föl

hagyd bolondos álmaid

 

átitatódik

 

Ha látnok képzelet léptei

az ösvényen fölsejlenek

szusszanj bele a légbe

sóhajtsd el imád

élj e lágy anya ölén

 

Ha harangoznak

emeld az égre fejed

Legutóbbi módosítás: 2010.06.29. @ 13:23 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1335 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak