Őri István : A fa éneke lehulló leveléhez

elengedlek…

most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehérbársony létre,
míg te a messzeföldet járod…
itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod…
mesélj majd,
merre jártál
s, hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borul,
ki alatt h?s az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?
 

itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol…
s bár létünk t?n? pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fénykirály
újra életre kel,
és a Tavasztündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álomlétedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.

Legutóbb szerkesztette - Őri István
Szerző Őri István 17 Írás
Őri István vagyok, a szavak szerelmese. Foglalkozom még digital art-tal is, mert az érzések leirhatók a színek nyelvén is.