dudás sándor : LABDÁK

 

 

– Megszólíthatom?

– Tessék.

– Kérdeznék.

– Ahogy gondolja.

– Magának mennyi a gólcsúcsa?

– Mennyi a micsodám?

– A gólcsúcsa.

– Úgy értsem, hány gólban vettem részt?

– Pontosan.

– Ezt így nehéz megmondani. Számon ezt lehet tartani?

– Igaza van, nem. Rosszul tettem fel a kérdést.

– Mert van, hogy edzés közben kötök ki a hálóba, van, hogy csak úgy, a kapust megmozgatva tévedek be, és van…

– Ismerem! A hivatalosat tudja?

– Hivatalosat?

– Az a füttyös, felírásos!

– Ja! Úgy nem sok, hatvan-hetven körül. Nemrég kerültem ide, kis falusi csapatok közé…

– Én túl vagyok háromszázon…

– Látszik a b?rén.

– Lehet. A használat, kérem.

– Jól mondja…

– Életünk az, ha rugdosnak…

– Én boldog vagyok, fiataloknak szerezhetek örömet!

– Ugyan! Az öregek is ifjak…

– Ja…, ha játszhatnak velünk.

– Annyit tudnék mesélni! Egyszer a kapus lába közt gurultam a hálóba. Kihalászott, mérgében földhöz vágott, én meg visszapattanva, nagy er?vel a képébe…

– Három láb csontjai is törtek már össze felettem… Annyira, de annyira küzdöttek, nem is értem…

– Egyszer lefújás el?tt, az utolsó pillanatban, be a pipába…! Kaptam annyi tapsot! Ordítottak, táncoltak, ölelkeztek…

– Jó, hogy szóltam.

– Jó.

– Rengeteget tudnánk még mesélni.

– Ha tíz életünk lenne, se érnénk a végére.

– De ha lenne, nem a mesélésért lenne!

– De nem ám!

– Néha meghallgatnánk egymást.

– Ki tudja?

– Találkozunk még?

– Gondolom…

– Jön felénk valaki.

– Ugyan melyikünkért nyúl?

– Mindjárt meglátjuk… Szervusz!

– Szervusz!

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.05.23. @ 16:15 :: dudás sándor
Szerző dudás sándor 772 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.