Böröczki Mihály - Mityka : Egy tegnap léckeretben

A mi szobánkban olyan szép volt

a priccs, a barna dupla ágy,

s tólett-tükör összezsúfolt

körében elfért a világ.

 

A tükörképem maradéka

még ma is szembenéz velem,

s a fejsze ette hasadékfa

ropog a piros melegen.

 

Anyám rendjét a kéz akarta,

akadt is ünnep, alkalom,

s a fűzfa söprű tarka-barka

cirádát rótt az udvaron.

 

A kút vízével föllocsoltam,

öröm párállott szerteszét,

anyám fürdött a friss mosolyban,

s leszaladt kékjéből az ég.

 

A ház alját körülmeszelte,

egy aprót trillázott a pinty,

és tégla-combú, vályog verte

házunkból kastély lett megint.

 

És emlékszem, ahogy a házat

csiszolgatta, mint gyöngyszemet,

s amint a kétkezű alázat

a gádorunkba érkezett,

 

már tudtam, jön a csikótűzhely,

a vak kemence, deszkamenny,

majd egy szobánk, s csak annyi tünt fel,

hogy fényleni kell idelenn.

 

Hogy miket rejtett pléhedénye?

Az istállóig vitt a nyom,

s a döngölt agyag sárga fénye

ma is ragyog a talpamon.

 

A tegnap így jön velem szembe,

s míg ölbe veszem dolgaim,

hogy ne szóródjon szét a beste,

keretet gyalul rá a rím.

Legutóbb szerkesztette - Böröczki Mihály - Mityka
Szerző Böröczki Mihály - Mityka 1007 Írás
1946. Vaszar. Gyönyörű gyerekkor. Iskola. Szeged. Felhőtlen fiatalság. Érettségi. Budapest. Műszaki Egyetem. Kemény kitartás. Diploma. Pápa. Dac és hit. Neki az Ismeretlennek. Vasút. Versek. Vonatok. Pályagörbület. Végállomás. Szombathely. Napilapok. Hetilapok. Folyóiratok. Önálló kötetek. Fénytörések. Vadkörtefák. Vesszőfutás. Antológiák. Ünnepek. Hétköznapok. Két gyerek. Befejezés. Kezdés. Új élet. Szerelem. Öröm. Harmónia. Jegenyék. Stációk. Végtelen út. Vagyok. Tűnődöm. Létezem. Élek. Írok. Anyám templomba jár. Szeretem a vadkörtefákat.