Tiszai P Imre : Múltam árnyékként követ

Nyomtatás

Kezem megremeg,

lábam béna, nem mozdul,

szemem lehunyva,

félek hátranézni,

kitépném magam múltamból,

a jéggé dermedt álmokból.

Bámulom az éjszakát.

Szürkén foszló,

kavargó felhők között

az égen sápadt hold fáradtan vánszorog,

fel-fel sóhajt a szél,

néha hosszant jajdul,

s közben a múló idő lustán rám csorog,

bilincs mar húsomba,

múltam árnyékként követ.

Sötét éjszaka,

felhő takarta égbolt,

magad vagy a fény.