Nem először esik meg az életemben, hogy szeretnék tudni, minek vallom magam. Pedig Isten látja a lelkem, nem szerettem ezt a kérdést, mostanában meg nem bánom, ha rákérdeznek.
Á, nem magammal kezdem, hanem valahogy így.
Kétszer mentem férjhez. Az első házasságomból született egy Višnjić Gordana lányom. Az apai ágról van benne román vér, szerb meg török, hiszen ezen a tájon nehéz elképzelni, hogy a török nem hagyott nyomot maga után. Anyai ágról magyar, szerb, török, de lehet, hogy a tatárt, németet meg ki tudja, hogy ne soroljam fel, az összes szomszédnépet sem szabad kihagyni. Nos, ki mondja meg nekem: milyen származású a lányom?
Folytatom. A fiam, aki a második házasságomból született apai ágról: magyar, bunyevác, török, meg a többi, anyai ágról meg már elmondtam. Mi van a fiammal? Származása? Mi??
Én szerbnek vallom magam, magyar anyanyelvvel, és amikor ezt meghallják, sok embernek sehogy sem megy a fejébe, hogy lehet ez. Szépen. Legalább gondolkodnak ezen, és így válnak a kíváncsiak gondolkodó lénnyé.
Nos befejezésül csak annyit, amikor a lányomat faggatták, azt felelte: a nagymamám Süli Verona, anyukám: Marković Radmila, az öcsém Dudás Lóránt, anyukám testvére Tóth Tibor, én meg Višnjić Gordana vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2010.04.16. @ 09:45 :: Markovics Radmila
