Maczkó Edit : Sorsforduló

“Világítsd útját, segítsd Uram!
Ne gondolja, hogy
Isten elveszett…”
Nyüszít…!
Mint kivert kutya,
kit eldobtak egy flancosabb miatt.

Elegáns ruhája már kopott,
a kitaszított arcán
fájdalom,
gyomra éhségt?l korog,
amúgy is ny?tt cip?jét
már talpig lejárta,
munka után kuncsorog.

Nem is oly rég,
még büszkén parolázott.
Ma van, ki
kezet sem nyújt felé.
Imáit elbújva, lopva mondja.
A tél is beszökött,
mi gondját sokszorozza.

K?fal lett mára
a meleg otthon,
megkopott, szürkék a nappalok.
Azt, hogy ünnep is van…
már azt sem tudja,
a szeretet elment
fiatalsága is megrogyott.

Belátja, vagy másokat vádol
hogy élete mocsárba tévedt,
habzsolva a mát, a jót,
a mámortól ingoványra lépett?

Belátta rég a vétkeit,
térdrehullva kéri az eget.
Világítsd útját, segítsd Uram!
Ne gondolja, hogy
Isten  elveszett…

Legutóbb szerkesztette - Maczkó Edit
Szerző Maczkó Edit 23 Írás
Ötvenen pont öttel vagyok túl. Mikor ötven lettem egy kötettel ajándékozott meg a sorsom és én önmagam és akiket szeretek. Majd mikor ötvenkettő lettem egy CD-m is megjelent megzenésített versekkel. Szerzőtársam Karády István. Azóta különböző irodalmi oldalakon bolyongok hol jó, hol pedig nehéz szívvel. Szeretem, ha szeretnek, szeretem ha elfogadnak, de ...nem mindenáron.