Deme Dávid : A Nagy Alma megmentése – VII. fejezet

 Edyna Norrington

 

 

2010. December 15. 14:25

 

Már akkor éreztem, hogy bajban vagyok mikor megláttam. Hosszú, kicsikét göndör, barna haj, igéz? barna szemek, és a lábai pedig mesések… biztos táncolt valamikor, bár azon se lep?dnék, ha még most is táncolna. Kinézné bel?le az ember. A vallomásában egy érdekes kombinációját adta a dühnek és a fájdalomnak. A barátn?jét?l kellett megtudnia, hogy Gery (a 2. áldozat) éppen az esküv? el?tt akarja ?t otthagyni, mert beleszeretett az egyik lányba, akivel a legénybúcsút tartották a srácokkal. Persze err?l neki nem kellett volna tudnia, de a barátok mindent képesek elmondani, ha túl sokat isznak és általában mindig annak a személynek fecsegik el a dolgokat, akinek a legkevésbé se kellene tudnia róla (bár az ügy er?sen tartozik arra a személyre is).

   – Gy?lölöm! Egy aljas tet?! Telefonon már szakítottunk is és én éppen pakolni akartam, mikor megtudtam, hogy megölték… Megérdemelte! – csak ennyit tudott mondani, vagy legalábbis ennyit értettem, a maradék mondanivalóját elnyomták a könnyek és aztán megtörtént, teljesen lökött voltam (valószín?leg most is az vagyok), de megkérdeztem:

   – Van valami, amiben a segítségedre lehetek?

   Letegeztem… nagy hiba, ráadásul még a karjára is rátettem a kezem. Ezek után végleg eltörött nála a mécses, és sírva átölelt. Közben pedig csak annyit mondott, hogy nincs hol aludnia. Egy ilyenkor normális állapotában lév? detektív, vagy rend?r a legközelebbi szállodát javasolja és ad egy kis pénzt kisegítésnek, de mivel engem szabályosan megigézett ez a n?személy ezért kimondtam életem talán egyik legbugyutább válaszát:

   – A franciaágyamon ketten is elférünk…

   Ilyen esetekben a n?k 99%-a pofon vágna és nyomdafestéket nem t?r? szavakkal illetne, hogy van merszem kihasználni a helyzetüket, de valamiért én is nagy hatással lehettem rá, ugyanis ezt mondta:

   – De csak ha nem jelentek nagy gondot, és amúgy is csak pár napra kéne.

   – Maradj csak (megint tegezed!!!) ameddig csak jólesik, nekem csak az a fontos, hogy minden rendbe jöjjön számodra.

   Én ezt mindet egy kihallgató szoba kell?s közepén jelentettem ki, miközben a Doki ott volt a tükör mögött és csak csóválta a fejét. Egyet nem értésér?l azért tudok, mert amint elmagyaráztam Edynának, hogy elintézek egy-két papírmunkát, aztán pedig másoltatok neki egy kulcsot és mehetünk is, a Doki szabályosan elrángatott az asztalomtól és nekivágott a falhoz.

   – Mit képzelsz, fiam mit csinálsz?! Honnét tudjuk, hogy nem-e ? volt az, aki megölte azokat az embereket! ? is gyanúsítottunk ebben az ügyben! Térjél már észhez!

   – Egy francot gyanúsítottunk Doki! Kérdés specifikusan kijelentette, hogy Peter Green a harmadik áldozata, ráadásul Edyna éppen az egyik barátn?ének a házában volt, és ezt a ház tulajdonosán kívül még 3 személy tudja bizonyítani. Ez számomra eléggé sziklaszilárd alibi.

   – Nagyon beleestél, mi? – mondta az öreg barátom és Einstein bajsza alól egy sejtelmes vigyort véltem felfedezni, rájött és mondhattam volna neki az ég világon bármilyen kifogást, nem hitte volna el. Túl jól ismer.

   – Szóval Norrington a lánykori neved? Visszavetted, vagy azt terveztétek, hogy csak az esküv? után változtatod meg?

   Az utcán már kicsikét nyugodtabb hangulatban tudtunk beszélgetni, bár én minden voltam, csak nem nyugodt.

   – Azt terveztük, hogy az esküv? után, de úgy t?nik erre már nincs szükség. Nem értem, hogy miért kéne félnem a házinénidt?l, ahogy mesélsz róla, egy eléggé realista embernek t?nik, és én szeretem az ilyen embereket.

   – Micsoda? Te szereted, ha nap, mint nap ordibálnak veled, puskával fenyeget?znek, no meg rend?rökkel, miközben Mrs. Goodlady pontosan jól tudja, hogy én is ott dolgozok.

   – Csak nézd meg az ? szemszögéb?l. Öreg, nincs aki gondoskodjon róla, és elege van azokból az átkozott házalókból. Volt már olyan, hogy én is szívesen fogtam volna puskacsövet egy-két ilyen embernek a fejéhez…

   Ahogy tovább beszélgettünk, kezdtem egyre jobban megismerni ezt a gyönyör?séget és rájöttem valamire, ? is kezd megismerni engem. Olyan dolgokat mesélek neki, amiket általában nem szoktam vadidegeneknek mondani. Igaz, már nem voltunk vadidegenek egymásnak. Lakótársak voltunk. Volt bennem egy rész, ami minden egyes alkalommal boldogan mosolygott mire erre a kijelentésre jutottam, majd pedig kicsit szomorkásabban megjegyezte: csak egy-két napig… de tehetsz azért, hogy maradjon, nem?

   Na, ez az amiben egyáltalán nem voltam biztos. Biztos, hogy lát bennem valamit, de hogy mit, azt nem tudom. Egy dolog marad, akármennyire is ígérgettem magamnak, hogy tartózkodni fogok a hosszú távú kapcsolatoktól, úgy érzem, képtelen lennék egy egyéjszakás kalandnak tekinteni Edynát…

   Dawn! Már megint mit m?vel maga itt? – ordította szokásos rikácsoló hangnemében „kedvenc” házisárkányom. – Még egy n?személy? De ennek még kulcsot is mer adni? Mit képzel, bejön és ellopnak mindent! Ha ezt megteszik, dupla lakbért fizet a következ? évre!

   Edyna a még egy n?személy kifejezésre megijedt és furcsán nézett rám, de mikor meglátta, hogy elpirulok hangosan elkezdett nevetni és 2 perc alatt leny?gözött:

   – Maga biztosan Mrs. Goodlady! Üdvözlöm! Edyna Norrington vagyok, David mennyasszonya! (ennél a pontnál leesett a házinénim és a saját állam is, bár én tudomást se vettem róla) Csupa jót hallottam magáról. Úgy örülök, hogy ilyen gondoskodó és kedves f?bérl?je van az én Davidemnek… Remélem kés?bb beszélgethetünk, de most fontos megbeszélnivalónk van… Puszi!

   És ezzel a mondattal berángatott engem a lakásba és becsapta az ajtót. Aztán kinézett, majd mikor tudatni akarta velem, hogy Mrs. Goodlady még mindig ott kint áll, mint egy sóbálvány, észrevette, hogy én is hasonló állapotban vagyok és elkezdett kuncogni.

   – Tudok én ravasz lenni, ha akarok… De miért lep?dtél meg annyira?

   – …Hol? Mi? …

   – Ne mondd azt, hogy kiütött ez a bejelentés. Ennyire csak nem lehetett durva.

   – Dehogynem… sokkoltál, de rendesen… szívem…

   Erre mindkett?nkb?l kitört a röhögés és egymást átkarolva ráugrottunk az ágyra. Majd miután Edyna kijelentette, hogy tényleg mindketten elférünk rajta, úrrá lett rajtam valami. Nem tudom, hogy az a tény hozta ki bel?lem, hogy már több éve nem pirultam el nyilvánosan, vagy az, hogy nagyon szépnek találtam ezt a lányt, de odahajoltam hozzá és megcsókoltam.

   ? ezen meg se lep?dött és szó nélkül hagyta, hogy egymást átkarolva, a számomra szokatlanul nagynak t?n? ágyamon csókolózzunk.

   – Már tini koromban rájöttem valamire a csókolózással kapcsolatban.

   – És mi lenne az?

   – Hát… hogy nem lehet abbahagyni, annyira jó…

   – Akkor mi miért hagytuk abba?

   Válaszolni már nem tudott. Nem hagytam, hogy válaszoljon, csak újra megcsókoltam. Ez alatt elkezdtem tervezni egy kellemes vacsora gondolatát, majd pedig elképzeltem Edynát desszertként és mértéktelenül boldognak éreztem magam. Csörögni kezdett a telefonom, de nem foglalkoztam vele, úgyis hamarosan megyek vissza a kapitányságra, ráadásul, ha a Doki lenne az, majd elmond mindent, ha ott leszek. Ha felvettem volna, talán felt?nt volna az egyezés az újabb áldozat és a között a kulcsmásoló között, akinél épp nemrégiben voltunk lemásoltatni a lakásom kulcsát…

   És ezalatt valaki más is mértéktelen örömöt érzett. Valaki, aki hálát adott az Úrnak, hogy segített és hogy még közelebb vitte ?t ellensége megismeréséhez. Valaki, aki a lakásom negyedik kulcsát tartotta a kezében, és magasra emelte, mint egy trófeát.

   – A Kérdés gyerek most már gond nélkül meglátogatja a Dawn rezidenciát és szerezhet magának egy szép, új barátn?t… Ha kell er?szakkal is…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Deme Dávid
Szerző Deme Dávid 58 Írás
Egy egyszerű lélek vagyok, akin néha úrrá lesz a vágy, hogy egy őrült gondolatot, vagy egy álmot papírra vessen és addig csűrje csavarja, amíg valami érdekes alkotás ki nem sül belőle.