Férjem Debrecenben dolgozik, már úgy másfél éve. Ezeket a munkákat hívjuk „ott alvós”-nak, mivel csak péntek este érkezik haza, és vasárnap kés? délután útra kel, vissza. Így egyeztünk meg, mert hétf?n hajnalban kellene indulnia, a kamioncsúcs veszélyeinek kitéve. Így biztonságosabb. Hét közben megf?zök mindent, ami lefagyasztható, hogy a következ? héten csak melegítenie kelljen ebédre. Mivel gyalogosan, és tömegközlekedéssel nem tudom megoldani a vásárlásokat, hétvégén együtt indulunk körútra.
Ezen a szombaton is így történt. A város t?lünk úgy tíz kilométerre van, ezért mindig a legtávolabbi ponton kezdünk, és haladunk a hozzánk közelebb es? üzletek felé. Közben végig gondolom, hogy a következ? héten mit szeretnék készíteni, és igyekszem mindent beteremteni a hozzávalókból. Szeretem a magam által kiválasztott, megvásárolt zöldségféléket megtisztítva, feldarabolva lefagyasztani. Ebbe a körbe beletartozik, a kelkáposzta is. Negyedbe vágva, megmosva lefagyasztom, mert a baromfiból készült, vagy az általam kitalált, tejfölös zöldséglevest el sem tudom képzelni nélküle. Egészséges, jó min?ség? sárga és fehérrépát, karalábét, póréhagymát, egyebet tettem a bevásárló kocsiba, de a kelkáposzta messze elmaradt az igényeimt?l. Végül is, nincs is szezonja, nem csoda, hogy nem friss, ropogós. Utolsó lehet?ségként, a lakóhelyünkhöz tartozó területen nemrég felépült nagy hipermarket lánc kisebb üzletébe tértünk be, s örömmel indultam meg a zöldséges konzol felé. Az alsó részben egymás melletti rekeszben fejes-káposzta és kétféle kelkáposzta foglalt helyet. A sötétzöld, vastagabb, rücskösebb level?, és a simább, világosabb level?. Én az el?z?t szoktam vásárolni. Rakott kelhez, szalonnás keltekercshez, de akár csak levesbe téve is sokkal intenzívebb az íze. Egy magas férfi a konzol el?tt guggolva válogatott. Forgatta, és megszagolta a torzsájánál az egyik világosabb fajta kelt. Odaérve felvettem a már útközben kinézett sötétebbet, letéptem a tartóról a nylonzacskót, és kezdtem beleszuszakolni a káposztát, mikor a férfi megszólított. Az iránt érdekl?dött, hogy vajon a káposzta, amit a kezében tart, fejes- avagy kelkáposzta lenne?
Mosolyogtam a kérdésen, zöldségek tekintetében valószín?leg ez a leggyakrabban feltett kérdés. Válaszoltam neki, mire kicsit hitetlenül nézett rám, hiszen én a másik kupacból vettem. Hogy megnyugtassam, hozzátettem, hogy higgyen nekem nyugodtan, mivel valamikor a „Székács”-ban, ebb?l érettségiztem. S hogy oldjam a zavarát elmondtam neki még, hogy a minap az egyik fiatal kis pénztáros hölgy is, éppen ezt a kérdést tette fel nekem.
(Aki a megyénkben él, tudja jól, hogy a Székács hirhedten kemény mez?gazdasági szakközépiskola Törökszentmiklóson.) Erre felállt, a káposztával a kezében lenézett rám, és barátságosan közölte velem, hogy ? is abban az iskolában érettségizett. Annyira meglepett, amit mondott, hogy minden er?met össze kellett szednem, hogy az arcomon a mosoly, mosoly maradjon, mert szívem szerint hatalmasat nevettem volna. Annyira tellett az er?mb?l, miközben a szám egyre szélesebbre akart húzódni, hogy megkérdezzem, mikor végzett? 1990-ben, mondta ?, mire én még mindig mosolyogva csak annyit mondtam, hogy én kicsit régebben, 1975-ben. Elköszöntünk, s mindketten tovább indultunk.
Közben a férjem a kezében pár dologgal visszatért a konzolok közül, s én már nevetve meséltem el neki a történteket. Az úton hazafelé elgondolkodtam. Amikor mi koptattuk a padokat a Székácsban, még általános dolgokat tanultunk. Növénytermesztés, állattenyésztés és géptan voltak a szakmai tantárgyaink. Kés?bb, az iskola a kor követelményeinek megfelel?en szakosodott és megjelentek az új tantárgyak. Informatika, nyelvek, közgazdaságtan, egyebek. Így történhetett, hogy bár közel ötven évesen tanultam meg a számítógépet használni, de biztos, hogy nem ér csalódás, hogy a gondosan feldarabolt fejes káposztából próbálok kelkáposzta f?zeléket f?zni.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.22. @ 15:00 :: Tara Scott
